Nem ritkán egyszerűen hiánypótló kiállításokat rendeznek az egykori dohánygyári épületből átalakított kétszintes kiállítóhelyen, ilyen volt a legutóbbi bemutató, amelyet a modern művészet egyik úttörőjének, a tragikusan korán elhunyt Paula Modersohn-Beckernek (1876–1907), az egyik legjelentősebb XX. századi festőnőnek szenteltek. Művészi világa kialakulásában döntő szerepe volt Cézanne, Gauguin, Van Gogh hatásának, ami nem stilisztikai jegyekben jelentkezett, hanem egy olyan, a természeti előképek alapján formálódó, a középpontba az emberi alakot, személyiséget állító festői világ kialakulásában, amelynek egyik leglényegesebb vonása volt az összetett tárgyi világ leegyszerűsítő, tömörítő ábrázolása. A festmény és az előkészítő fázisnak számító rajz munkásságában egyetlen nagy egységet képezett, ahogyan tematikai szempontból is szorosan összekapcsolódtak tájképei, csendéletei, emberábrázolásai. Modersohn-Becker egyike volt az első festőnőknek, akik a művészetnek szentelték életüket, alig tíz év alatt mintegy hátszázötven festmény, ezer rajz és tizenhárom rézmetszet született műtermében. Európa jelentős gyűjteményeiből rendezett retrospektív kiállítása az első átfogó bemutató volt műveiből Ausztriában.
Július közepétől november elejéig Európa egyik legjelentősebb gyűjteményéből, az Olbricht-kollekcióból válogatott összeállítás látható a kremsi Kunsthalléban, az Életöröm és haláltánc című bemutató kereken 250 alkotással négy évszázad művészet- és kultúrtörténetét tekinti át, az emberi élet olyan alapvető, egzisztenciális érdekű témáin át, mint a vallás, a szexualitás, a szerelem, a szépség, a mulandóság és a halál.
Szerepelnek a tárlaton Dürer-metszetek és kortárs alkotások, Frans Pourbus és Cindy Sherman művei, Andy Warhol, Emil Nolde, Gerhard Richter és mások munkái, amelyek párbeszédet folytatnak egymással, morális és vallási tabukat döntögetnek,
A novemberben nyíló két tárlat viszont kifejezetten az utóbbi fél évszázad művészetére koncentrál: az egyik a francia Nouveau Réalisme művészeit mutatja be, akik az ötvenes évek absztrakt formavilága helyett a kézzel fogható tárgyakat állították művészetük középpontjába, a másik pedig az újrealisták csoportjának egyik legjelentősebb tagja, Daniel Spoerri műveit prezentálja, közöttük a csapdaképeket, amelyek, ahogyan a nevük is sejteti, a mindennapi élet, a megterített asztalok tárgyait emelik be a műbe, annak a gondolatnak a jegyében, amelyet Spoerri egyik alkotásában így fogalmazott meg: „Ahol minden művészet véget ér, a nemes konyhaművészet megmarad.”
origo.hu
Magyar szavak, amiket szinte senki sem ismer – Ön tudja mit jelentenek?
