
origo.hu
Érkeznek az élelmiszer-utalványok, két és fél millió nyugdíjasnak segít a kormány
Üvegzseb. A film kétszázhúszmillió forintos költségvetésének közel 20 százalékát a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) normatív támogatása adja, amely összeg azonban az MMK kifizetéseinek befagyasztása miatt egyelőre nem érkezett meg. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium az MMK auditja során feltárt 7,9 milliárd forintos adósság miatt visszatartja a szervezet második féléves költségvetésének 60 százalékát, 1,5 milliárd forintot. Kálomista Gábor producer ötödször dolgozik Tímár Péterrel, ezúttal előre felkészítette a stáb tagjait, hogy a már elnyert, de felfüggesztett támogatás átutalásáig késhetnek a kifizetések. Az alkotók számolhatnak adókedvezménnyel, és folynak a tárgyalások a szponzorációról többek között az egyik kereskedelmi tévécsatornával is. A forgatás költségeinek fennmaradó részét a producer magántőkéből fedezi. Kálomista Gábor június végén nyilatkozatban határolódott el Tímár Zsuzsannától, aki magát korábban több fórumon a film ötletgazdájaként és menedzsereként tüntette fel, és reklámhelyeket próbált a filmben értékesíteni. A közlemény szerint Tímár Zsuzsannának a filmhez semmi köze, nem dolgozik a produkcióban, nem fűzik rokoni szálak a rendezőhöz, és a filmmel kapcsolatosan semmiféle üzletkötésre, kommunikációra nem jogosult. Az 1998-ban forgatott első rész százmillió forintos büdzséjét a producer szedte össze rövid idő alatt, de a film által elért kétszázezres nézőszám nem volt elég ahhoz, hogy megtérüljön a befektetése. A Zimmer Feri 1. utóélete alapján Kálomista Gábor szerint nem volt kétséges, hogy a film megérett a folytatásra. A Zimmer Feri 2. a tervek szerint decemberben kerül a mozikba.
Lassabban! Valószínűleg ez a szó hagyja el a legtöbbször Tímár Péter rendező száját a Zimmer Feri 2. forgatásán, a színészek pedig a szeptember eleji befejezésig alighanem kényszeresen fele sebességgel beszélnek otthon is. Kint pillesztő meleg, a ráckevei Savoyai Kastélyszálló elparavánozott ablakai mögül vontatott hang szűrődik ki. Csapó 836. A szálló recepciója előtt épp Pogány Judit, azaz a balatoni kifosztókombinát női kommandantéja, Vilma vonszolja magát végletekig visszafogott mozdulatokkal, közben a hangszóróból bejátszott, lassított szövegre artikulálja szerepe szerinti mondatait. Aztán még vagy tízszer, ugyanígy.
Tímár Péter, akár a Csinibabában vagy a Zimmer Feri tizenkét éve forgatott első részében, most is a tőle megszokott technikát alkalmazza, hogy a kor tablójáról leemelt figurák azzal a bizonyos Tímár-stílusjeggyé vált hadaró mozgással egy groteszk képi világban elevenedjenek meg. A színészek éppen fele sebességgel beszélnek, mozognak, gesztikulálnak a kamera előtt, mint ahogy természetes lenne. A jeleneteket utólag gyorsítják, így áll össze a moziba kerülő kép.
Idegőrlő munka, a rendező szerint a legtöbben mégis lubickolnak benne. – Az tud jó lenni, aki ebben az egészben nem feladatot lát, felismeri a lassú játékban rejlő többletet. Szakmai kötéltánc. A színészi játékot el kell vinni a határig, de véletlenül sem azon túl. Ott már művivé válik – fejtegette két jelenet között a rendező, külön kiemelve Reviczky Gábor, alias Fikász Ferenc csúcsformáját. A Szellem Feri munkacímen futó folytatás az első részhez hasonlóan a figurákban rejlő abszurditásra és a cselekmény fordulataira épít. Az első rész kapott hideget is, meleget is, a mozikban nem hozott nyereséget, a VHS, majd a DVD-kiadással, aztán a televíziós vetítésekkel Kálomista Gábor producer szerint végül mégis szép bevételt termelt.
A forgatókönyvet most is a rendező, Tímár Péter jegyzi, a szereplőgárda magja is változatlan (Fikász Ferencet Reviczky Gábor, Vilmát Pogány Judit, Pistát Szarvas József, Fikászék lányát Kovács Wanda, Charlie-t, az egykori büfést Növényi Norbert alakítja), a történet vázlata és a néhány új karakter alapján (Szabó Győző és Schell Judit például szállóvendéget, Kálloy Molnár Péter biztonsági őrt, Molnár Piroska szellemet alakít) nehéz megítélni, vajon a folytatás is „csak” hozza, amit a Zimmer Feri első része egyszer már eldurrantott, vagy hozzá tud tenni valami többletet is.
Az alaphelyzet mindenesetre frissített; az egykori balatoni simlisek bagóért megszereznek egy elhanyagolt vidéki kastélyt, Charlie és Pista fel is újítja, legyintve a pletykákra, miszerint a hely el van átkozva. Fikász Feri a tőle várható fusi-furfanggal PR-kampányt kerekít a szellemmeséből, tódul is a nép, míg ki nem derül, hogy a mesének van némi alapja.
Fikászéknak mindenre van trükkje a demizsonos kólától a földezett kávén át a lopásvédelemmel ellátott hamutartóig – szellemidomításra nincs.
Érkeznek az élelmiszer-utalványok, két és fél millió nyugdíjasnak segít a kormány
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Perceink vannak hátra és leszakad az ég: brutálisan sok eső zúdul erre a 6 vármegyére
Csak erős idegzetűeknek! - Megrázó videó terjed a közösségi médiában + videó
"Lenyeltem valamit" - mondta utolsó lélegzetvételével a milliárdos, majd holtan esett össze
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
Szoboszlai Dominik ismét üzent Mohamed Szalahnak
Komoly vetélytársat kap a Lidl és az Aldi, itt ráadásul éjjel is vásárolhatunk
Ilyen nincs! A legnagyobb riválisát gyengíti a Ferencváros!
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Ötödik nyári igazolását jelentette be az FTC
Xabi Alonso rögtön felforgatja a Real Madrid csapatát hátul a klub-vb-n + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.