(hol az igazság )

Én nem tudom, hogy a nagy világszervezetek fenntartásához szükséges hatalmas pénzösszegek honnan származnak és kinek a „büdzséjét” terhelik. Van egy olyan érzésem, hogy nincs pénz a világon, ami ne az adófizetők pénze volna, legyenek azok németek, amerikaiak vagy netán magyarok. Az „adófizetők pénze” a legősibb koroktól kezdve halmozódik. Nem akarok marxista hírbe keveredni, de hogy az a mondás, miszerint a pénz pénzt fial, valójában hamis, vagy legalábbis hasonló a „tyúk volt-e előbb vagy a tojás” feladványhoz, mivel a fialó pénz alapja is a munka, valamely fizikai vagy szellemi erőfeszítés, amelynek egy része már a távoli múltba vész.
A rabszolgák, kulik, jobbágyok profitot termeltek évezredek óta, létrehozva minden emberi gazdagodás alapját. A semmiből ugyanis csak Isten teremthet valamit, király, spekuláns, közgazdász nem. Tehát az úgynevezett kizsákmányolás az adófizetés alapformája, a „tőkefelhalmozás” nem más, mint az emberi teljesítmény egy részének „összegyűjtése” és kisajátítása. Óvakodom közgazdasági fejtegetésbe bocsátkozni, de jóindulatú tudatlansággal merem állítani, hogy amikor, teszem azt, Soros úr spekuláns és zseniálisakat „húz” a tőzsdén, az ősi és mai adófizetők pénzét teszi át más, hozzá hasonló pénzemberek vagy szervezetek zsebéből a sajátjába.
Mint tudjuk, vannak gazdag és szegény országok, van fejlett és fejlődő világ. Ha kissé megnézzük, hol helyezkednek el az ilyen vagy olyan, vergődő vagy virágzó államok, azt kell (ha szabad) látnunk, hogy a hajdani „gyarmatosítók és rabszolgatartók, hódítók és terjeszkedők” előnyösebb helyzetben léptek be a „technikai civilizáció világába”, mint azok, akik nem halmozták fel odahaza távoli tájak (és populációk) javait. Most kezdik inni ennek a levét, amikor is egykor volt „adófizető” utódai alulfizetett vendégmunkásként elözönlötték fejlett városaikat, majd sokasodva és öntudatra ébredve saját szokásaikkal lepték meg a nyugati civilizációt.
Itt visszatérve a kezdő gondolathoz, utalnom kell rá, hogy eme fejlett civilizáció világszervezeteinek egy része azon hivatott fáradozni, hogy az elmaradott országok otthon maradott népességét segítse. Teszi ezt rendkívül csekély sikerrel. Ez persze csak egy része a világot pátyolgató, az adófizetők pénzén közösen fenntartott organizmusoknak, amelyeknek egy része közismert, mint például a pandémiákat bejelenteni és féken tartani hivatott WHO, vagy az államcsődök elhárítására szakosodott IMF.
Magyarország nem tartozik azok közé az országok közé, amelyek részt vettek más népek kizsákmányolásában. Inkább minket szoktak volt kisajátítani. Önálló akaratunkat, sőt létezésünket is kétségbe vonták. Ritkán voltunk egyenrangú tárgyalófelek külhonban. Senki emberfia nem termelt számunka értéket, pénzt, adományt sehonnan sem kaptunk, zsákmányra Lehel vezér tett szert utoljára, de kürtje ellenére ő is rossz véget ért. Miután többszörösen tönkrementünk, a fejlett világ már a fejlett szocializmus fénykorában pénzt kölcsönzött nekünk. Az előzőekre utalva, olyan pénzt, amiben tán a kulik munkája is benne van. A fentebb vázolt pénzfialó tőke aztán a rendszerváltozás után elözönlött bennünket és – bár mi csupa jót reméltünk – természete szerint leszedte rólunk a sápot. A multik kivitt haszna, bárhogy csűrjük, csavarjuk a dolgot, a mi adófizetőink pénze. Majd – csődközelben – ismét jött az IMF és mintegy kegyet gyakorolt velünk, magas kamatok és betartandó tanácsok fejében, a fent említett összes adófizető pénzéből felturbózva, a pénzvilág minden aljas ismérvét felmutatva. Legutóbb képviselői kissé meglepődtek, hogy az Orbán-kormány egyenrangú félként tárgyalt velük, szellemi és erkölcsi fölényüket mintegy kétségbe vonva.
Hogy a „kulikorszak” véget ért-e, én nem tudom.