A menet közben felszedett hínárral súlyosbított ezer méteres futam, a nem megnyert ezüst, hanem elvesztett arany történetét ismerjük, az ötszázon elért nyolcadik helyét még nem. Ahhoz képest, hogy e távon is a legjobb idővel jutottak döntőbe, csalódás a nyolcadik hely, nemde?
– Ennél jobbra számítottunk. Nyerni szerintem nem volt reális esélyünk, a harmadiktól az ötödik helyig kellett volna befutnunk. A futamot kiugrások miatt csak negyedikre indították el. Az első rajtunk közepes volt, a második és a harmadik kiváló, a negyedik pocsék. Addigra már nagyon feszült voltam, az járt a fejemben, ha még egyszer visszalövik, akkor hagyom az egészet. Erre elrontottuk a rajtot, megpróbáltunk a mezőny után eredni, de ami az erősségünk, az utazó szakasz merő darálás lett, ilyen rossz pályát az idén még nem mentünk. Természetesen nem örülök neki, de a kelleténél nagyobb jelentőséget sem tulajdonítok neki, az ötszáz páros ugyanis már nem olimpiai szám.
– Amelyekben nagyon gyengén teljesítettek a magyar férfi kajakosok, az ötből – ezer méteren egyes, kettes, négyes, kétszázon egyes, kettes – csupán egyben jutottak döntőbe. Storcz Botond szövetségi kapitány azért értetlenkedik, mert ugyanezek a versenyzők az Európa-bajnokságon még kiválóan szerepeltek, mások hullámvölgyet, személyi ellentéteket emlegetnek. Ön szerint mi volt a gond?
– Kemény Dénest idézném, az eredményjelző sohasem hazudik. Be kell látni, ekkora a különbség a világ- és az Európa-bajnokság között. Utóbbit júniusban rendezik, a nemzetközi mezőnyben szinte mindenki a vb-re hegyezi ki a formáját.
– Akkor tehát csak a formaidőzítéssel volt gond?
– Nem hinném, nálunk a többségben már nem volt tartalék. Az a teljesítmény, ami az Eb-n elég, a vb-n már kevés.
– Haladjunk sorjában! Kucsera Gáborral nap mint nap együtt edz, miért nem képes azt nyújtani, mint amire a képességei feljogosítanák?
– Ez nekem is talány. Kucsi Peking után nagy reményekkel vágott neki a szólózásnak, amire minden alapja megvolt, hiszen 2008-ban, az olimpia előtt második lett az Európa-bajnokságon. Akkor az csak kalandnak tűnt, talán nem tud megbirkózni azzal a teherrel, hogy csak rajta nyugszik a felelősség. A vb-re ráadásul nem is tudott kellőképpen ráhangolódni, mert felmerült, hogy beül a négyesbe, amiből végül mégsem lett semmi.
– Kucsera korábban már legalább bizonyított, nála talán inkább az elhatározás hiányzik. De mi van a fiatalokkal, akiknek idén is felemásra sikeredett az áttörésük?
– Fiatalok? Azok, akiket így neveznek, nemhogy kivétel nélkül elmúltak húszévesek, már a huszonöthöz vannak közelebb. Jómagam már 1994-ben, tizenhat évesen hatodik voltam ezer méteren az országos bajnokságon, pedig nem akármilyen kajakosok végeztek előttem: Borhi Zsombor, Szijjártó István, Csipes Ferenc, Fidel László, Ábrahám Attila, Antal Zoltán. Egy év múlva harmadik voltam, 1996-ban én indultam az olimpián, 1997-ben világbajnok négyesben ültem Storcz Botonddal és Vereckei Ákossal. Storcz amúgy abban az évben, 22 évesen egyesben ötszázon és ezren is végigverte a világot, Vereckei 1998-ban huszonegy évesen szintén egyéni világbajnok volt. Mi akkor még valóban fiatalok voltunk. De említhetném Csipes Ferencet és Gyulay Zsoltot, akik húszévesen már szintén a legjobbak közé tartoztak. Ismerek egy kimutatást, aligha véletlen, hogy az olimpiai bajnok férfi kajakosaink átlagosan húszévesen már világbajnokságon indultak. Én huszonhárom évesen már azt kaptam meg, hogy öreg vagyok. 2001-ben ezer méteren Storcz és Kökény Roland mögött harmadik lettem a válogatón, a szabályok szerint elméletileg elindulhattam volna a szegedi nemzetközi versenyen, ami akkor még nem volt Világkupa. Angyal Zoltán szövetségi kapitány azonban a nálam két évvel fiatalabb Bethlenfalvi Istvánt nevezte be, mondván, övé a jövő.
– Mindezzel azt akarja mondani, hogy a mostani fiatalok, avagy rendben, a huszonéves generáció tagjai önökhöz képest nem elég tehetségesek?
– Nem. Ám a mostani versenyeztetési forma szerintem teljesen téves. Ha én dönthetnék, az U23-as korosztályt rögvest eltörölném, maximum az U20-asoknak rendeznék világversenyt. A mai fiatalok ugyanis óhatatlanul elkényelmesednek. Huszonegy-két évesen beérik azzal, hogy U23-as Eb-t, vb-t nyernek, pedig az a mezőny fényévnyire van a felnőttől. Huszonnégy évesen aztán jön a nagy kiábrándulás. A tizennyolc, tizenkilenc éves kajakosoknak már a felnőttekkel kellene csatázni, ezzel szemben, ha közösen edzünk, nem látom őket, mert hogy mögöttem lapátolnak. Ami nekem elvileg jó, hiszen ahogy telnek-múlnak az évek, lassan azt mondom, még Rió is beleférhet a pályafutásomba, imádott sportágam érdekeire gondolva ugyanakkor vérzik a szívem.
– Egyelőre csak Londonig tekintsünk előre. Mik a tervei?
– A Vereckei Ákossal alkotott párosunk kiállta a próbát, nincs okom aggódni. Sose titkoltam, egy jó négyesben látnék fantáziát, jövőre valamelyik Világkupán talán érdemes volna kipróbálni. Ám a vb-n már abban a számban akarok indulni, mint az olimpián. A 2008-as év megtanított arra, hogy az utolsó pillanatokban tilos kísérletezni.
origo.hu
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szégyen amit művelnek!
