Ötödik alkalom, hogy itt adnak helyet az Egyesült Államokból indított Toleranciaoktatás angolnyelv-tanítással című nevelési programnak. Szokás immár, hogy a táborzárás előtt az itteni amerikai nagykövet meglátogatja a program kidolgozóit, a segítőiket és a térségünkből érkező tanárokat. Az érdeklődés középpontjában persze a gyerekek állnak. A magyar, bolgár, litván, koszovói, montenegrói, szerbiai fiúk-lányok, akik elfogódottság nélkül beszélgetnek vele. A „vizit” közben pedig ugyanúgy folyik az élet, mint máskor. A kert füvében néhányan szerepjátékokra készülnek, a nagyobb fiúk röplabdáztak, a lányok színes fonalakkal elmélyülten dolgoznak.
Idáig semmi különös, békés hangulat egy gyermekközösségben. De mégiscsak hét országból vannak együtt, egymás anyanyelvét, szokásait sem ismerik, s azelőtt talán azt sem nagyon tudták, mi az, hogy Balaton. Egyáltalán lehet ezen az egymás iránti megértést egy nyelvi kurzuson tanítani? Mi ennek a metódusnak a lényege?
Helyzetgyakorlatok
A speciális nevelési program kidolgozása Mary Lou Mc Closkey és Lídia Stack nevéhez fűződik. Mindketten ismert tankönyvírók, pedagógusok, és nagy gyakorlatuk van az angol nyelvű tanárok továbbképzésében. Módszerük szellemiségét Mary Lou így próbálja kifejezni: angolt lehet jól tanítani, de ő abban hisz, hogy a nyelv tanítása által valami többletet adjanak tanítványaiknak. Ez a többlet pedig abból áll, hogy az igen érzékeny kamaszokat rávezessék arra, miként lehet a konfliktusokra békés megoldásokat találni. Történjenek azok a családban, az iskolákban, a különböző társadalmi rétegek között. Szituációkkal, élő példákkal, helyzetgyakorlatokkal folyik mindez az órákon, amelyekből az angol nyelvet oktató felnőtt is profitál. Nagy hangsúlyt fektetnek a sportra, a kreativitásra, eközben a tanítványok nyelvi készsége is fejlődik.
A negyvenöt 11 és 13 év közötti lánynyal és fiúval kilenc angol tanár foglalkozik, a művészeti foglalkozások Molly Staeheli kezében futnak össze. Jókedvű, sportos alkatú nő, aki Magyarország előtt két évet töltött Koszovóban szintén pedagógusként, így van némi tapasztalata a térségben élő családok helyzetéről.
Sántha Gergelynek, az amerikai követség munkatársának a kezdetektől szívügye az, ami itt és a későbbiekben történik majd a gyerekekkel. – A program nem pusztán erről a két hétről szól, a remények szerint egy hosszabb megértési folyamat kezdete – mondja, majd összefoglalja mindannak szervezeti hátterét, amit magam körül látok.
A kezdeményezés az Egyesült Államok az egész világra kiterjedő, angolnyelv-tanulást segítő, kormányzati szervétől, a Relótól (Regional Language Office) indult ki. Az amerikai pedagógusokat az adott térségbe hosszabb időre delegálja a külügyminisztérium, javadalmazásukat is ők állják. A gyerekekre „szabott” oktatási programokon kívül nyelvtanároknak is tartanak továbbképzéseket és módszertani előadásokat. A hazánkban megvalósuló toleranciatábor és koncepció azért különleges, mert a lehetőség olyan országokat is érint, amelyek a közelmúltban háborúban álltak egymással. A táborban való részvétel ingyenes – ezt mindig hangsúlyozzák. A költségeket azoknak az országoknak a nagykövetségei fedezik, ahonnan a gyerekek érkeztek. A külképviseletek szétküldik a pályázati lehetőségeket az iskolákba, s először az ottani angol nyelvtanárok ajánlják a jelölteket. A Relo programért felelős követségi munkatársak, így Sántha Gergely gyakran utazik a helyszínre, hogy a kiválasztásban segítsenek. Mint megjegyzi, az angol nyelvi készségen túl fontosak a személyiségjegyek is, a közösségi élethez való alkalmazkodás, a nyitottság és érdeklődés.
Konfliktuskezelés
Zömbi József végzettségére nézve tanító, angol nyelvű oktató. Kemény terepről érkezett, Budapest VIII. kerületében, a Losonci téri iskolából. Öt diákot hozott magával. Itteni csoportjában magyar, román és szerb gyermek van.
– Emberileg, szakmailag is sokat kaptam. Itt, a továbbképzésünkön számos olyan ötlettel, játékos megoldással, helyzetgyakorlattal találkoztam, amelyek a mi iskolánk hétköznapi életében is igen hasznosak lehetnek. Bizony előfordulnak olyan szituációk, hogy nagy szükség van a felnőttek lélekjelenlétére.
– Miért kell ezeket a készségeket „importálni”? Talán a hazai pedagógiai módszerekből hiányzik a tolerancia? Milyen új szempontokkal találkoztak itt? – Úgy gondolom, hogy a különböző viselkedési stílusok, az egymás iránti bizalmatlanság, a lappangó ellentétekből fakadó düh vagy kiabálás a földrész bármely pontján ugyanúgy jelentkezik. De hogy hogyan lehetne a nagyobb bajt elkerülni, arról a szakmánkban előzőleg kevés szó esik. Itt az élethez nagyon közel álló szituációkat teremtünk meg és játszunk el. A párbeszédeket és a megoldási lehetőségeket természetesen az adott angol nyelvi szinthez igazítjuk. – Teszem azt: két srác összeütközik az ajtóban. Mindkettő siet, egyik sem szándékozik félreállni. A reflexszerű következmény ilyenkor egy szóváltás. Rosszabb esetben további kakaskodás, amelyből később még nagyobb ellentét fakadhat. Három-négy rövid párbeszédben igyekszünk megtanítani, hogy milyen más viselkedési formák lehetnek. Többek között csak annyit mondani, beszéljük meg később, amikor már lehiggadtunk. Vagy: kérjük egy tanár segítségét. Netán, egy elnézést kérő szóval, humorral oldani a helyzetet. Derűsen idéz Zömi József az amerikai tanárok gyakorlófüzeteiből, könyveiből részleteket. Említést tesz arról is, hogy az oldott légkör mellett milyen jól megfér a gondosan kimunkált koncepció és időbeosztás.
Dicséret és önbizalom
Míg a felnőttek továbbképzése folyik, a segítők, zömükben angol szakos egyetemista önkéntesek vezetik a kézműves-, sport-, színházi vagy egyéb kreatív foglalkozásokat. Kilencen vannak, közülük Balogh Attilának volt néhány szabad perce számomra. Ő Pécsről jött, egy éve van hátra az egyetemen, a sport, az ötletes, humoros játékok kitalálása az erőssége. Foci, röplabda, baseball, lehet választani – fújja egy szuszra, majd összefoglalja, miért is érzi magát itt olyan jól a bőrében.
– Felfedeztem a pályázatot, jelentkeztem, megfeleltem, dolgozom – ilyen egyszerű ez. A pedagóguspályán képzelem el a jövőmet, s amit magammal viszek innen, az többek között a dicséret, az önbizalom növelése. Ezt az „ami stílust” átveszik a gyerekek is, s ezért bárhonnan is jöttek ide, rossz nem történhet velük.
Vlahovic Krisztina angolnyelv-tanár Szerbiából, Palicról. Az iskolában, ahol tanít, egyforma arányban vannak szerb és magyar diákok. Ide is vegyesen érkeztek.
– Találkozott-e konfliktusokkal, idegenkedéssel a gyerekek között, hisz, minden csoportban „három ország” találkozik?
– Nyilvánvalóan idő és türelem kell az átálláshoz, hogy ki-ki biztonságban érezhesse magát. Egymás közötti koccanásokról én nem tudok, úgy érzékelem, hogy amit fontosnak tartanak elmondani magukról, a családjukról, azt egymás között, ha akarják, megbeszélik.
– Mit tud egy montenegrói vagy litván kamasz Magyarországról?
– Voltak, akik életükben itt voltak először cirkuszban, a számukra ismeretlen gyümölcsök bőségére rácsodálkoztak. Noha az angoltudásuk eltérő szintű, de igyekeztünk olyan közösségeket összehozni, amelyekben az erősebbek minden tekintetben húzzák magukkal a többieket.
Az ebédnél Gabi ül mellettem, Romániából, Constancából jött. Ő módosabb környezetből jött, először azt hittem, nem fog beilleszkedni – néz a fiú után Szécsi Zsuzsanna, az üdülő vezetője. Ő maga balatonlellei lakos, de a területet, ahol a program zajlik, az étkezővel, a csinos házakkal, a sportlétesítményekkel, Gödöllő városa tartja fenn – magyarázza. Hozzátéve, hogy immár hagyománya van annak, hogy térítés nélkül adja olyan pedagógiai és közösségi célokra, amelyeket fontosnak tartanak. Az angolnyelv- és toleranciatábor előtt például roma gyerekek nyaraltak itt – magyarázza. Megkérdem, mit gondol, mi az, amit innen hazavisz akár egy magyar, akár egy roma vagy külföldi gyerek.
– Hát azt, hogy ez egy oázis a mai világban – fejezi ki egyszerűen.
origo.hu
Tankcsapda: íme a harmadik tag: „Ő az igazi”
