A volt tárcavezető a parlament nemzetbiztonsági bizottságának négy tagjából alakult tényfeltáró albizottság zárt ülésén arról számolt be, hogy Koax szolgálatait az ő ajánlása alapján vette igénybe a Nemzetbiztonsági Hivatal, és feladatokat kapott a Galambos Lajos volt főigazgatót váltó Laborc Sándortól is, aki később éppen a feljelentése nyomán az UD ellen indított nyomozás sikertelenségével indokolta lemondását. Az ülésen az is kiderült: Koaxnak a polgári elhárítás informatikai feladatok ellátásáért fizetett, és a férfi Szilvásy mellett kapcsolatot tartott több szocialista politikussal is.
*
A Magyar Nemzet titkosszolgálati forrásokból úgy értesült, a hacker annak idején azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy feltörte a kancellária számítástechnikai hálózatát, majd Szilvásynál azzal jelentkezett, segít megakadályozni, hogy illetéktelenek hatoljanak be a rendszerbe. A volt miniszter az albizottság előtt azt mondta, kevés részletre emlékszik, és azt állította, az UD-ügy kapcsán sem adott konkrét műveleti utasításokat a főigazgatóknak, a történtekről pedig a neki készített vezetői összefoglalókból értesült. A grémium kedden meghallgatásra várta Laborc Sándort is, azonban a tábornok maga helyett egy közleményt küldött Vadai Ágnesnek (MSZP), a nemzetbiztonsági bizottság elnökének, amelyben elfogultságot jelentett be Demeter Ervin fideszes politikussal szemben. A volt főigazgató szerint a képviselőnek az elmúlt nyolc év polgári titkosszolgálati tevékenysége során tapasztalt anomáliák vizsgálatában betöltött szerepe az „érintettsége miatt” aggályos. Szilvásy György a meghallgatást követően Kádár János egykori dolgozószobáján keresztül távozott az irodaházból, így térve ki a sajtó érdeklődése elől. Később a távirati iroda kérdésére hazugságnak, manipulációnak és ferdítésnek nevezte Demeter nyilatkozatának több elemét.
Az ülés után Demeter Ervin, az albizottság elnöke azt mondta: megerősödött a gyanú, hogy a volt miniszter politikai célokra használta fel az elhárítást. A politikus lapunk kérdésére úgy reagált Laborc felvetésére, hogy a tábornoknak nem az ő szerepét kell értékelnie, hanem az a kötelessége, hogy az alkotmánnyal egyezően a bizottság rendelkezésére álljon. A tényfeltáró testület úgy döntött, a jövő heti ülésére ismét meghallgatásra várja Laborc Sándort és meghívót küld Galambos Lajosnak is.
Halasztott döntés. A nemzetbiztonsági bizottság elvi állásfoglalást hozott arról, hogy nem lehet a testület tagja az a képviselő, akinek átvilágításakor nemzetbiztonsági kockázatot tártak fel. Vadai Ágnes azt is igyekezett elérni, hogy a testület hozzon döntést Staudt Gábor jobbikos képviselő jelölésének érvényességéről, de ezt későbbre halasztották.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó