Tisztelt Olvasó!

Férfi vízilabda-válogatottunk szerencsére segítségünkre volt a Sport7fő szerkesztésében: Biros Péterék 10-8-ra verték a németeket a zágrábi Európa-bajnokság vasárnapi nyitányán, így rohammunkában nem kellett átalakítanunk a szomszédos hasábokon olvasható Kemény-interjút. Aztán ha csapatunk hétfőn hat hosszú esztendő után a szerbeket is legyőzné, keddi olvasóink mindjárt egy aranyesélyes alakulat szövetségi kapitányának szavait ízlelgethetnék. Nagy baj tehát már nem érhet minket az első körben; nagy öröm annál inkább.
Hogy e kettő olykor akár együtt is járhat, arra a debreceni futballklub szolgáltatott az elmúlt héten kínos és szánalmas bizonyítékot. A DVSC csapata ugyanis a bolgár Liteksz Lovecs feletti kettős győzelemmel kiharcolta a feljutást az Európa-liga főtáblájára, az egyik „félvezető” azonban elfelejtette Máté Pétert benevezni a sorozatra, és mivel Herczeg András időhúzó jelleggel becserélte őt az idegenbeli visszavágó 90. percében, a „Loki” most ünneplés és készülődés helyett azon remeghet, a kontinentális szövetség, az UEFA milyen szankcióval sújtja. Beéri-e pénzbüntetéssel, egyéb fegyelmivel, vagy 3-0-ra az ellenfélnek adja a második mérkőzést, és 3-2-vel tovább is juttatja. Így hiába terveztünk a DVSC-t méltató és az Európa-ligában rejlő lehetőségeket taglaló cikket, szívünk szerint egészen másról írnánk, méregbe mártott tintával, azaz méregtől átitatott billentyűzettel. Mégis várunk; hátha ad még egy esélyt az UEFA, és akkor egyet talán adhatunk mi is. Az ezen a szinten egyedi szarvashiba következményeire és azok kommunikálására azonban a büntetés mértékétől függetlenül is roppant kíváncsiak vagyunk; mindez megmutatja majd, hogy a klub vezérkarának egy tagja alkalmatlan-e a rá bízott feladatok ellátására, vagy ez az alkalmatlanság inkább testületi jellegű.
Akadnak persze egyéb kételyeink is, például a magyar futball-légiót illetően. A bajnoki rajtok kapcsán lajstromba vettük „idegenbe szakadt” honfitársainkat, és az összkép bizony nem szívderítő. Európai élcsapatban továbbra sincs meghatározó klasszisunk, csak akkor, ha némi önáltatással az Anderlechtet és a PSV Eindhovent Juhász Rolanddal, illetve Dzsudzsák Balázzsal ebbe a kasztba soroljuk. És Gera Zoltán, az El-döntős Fulham játékmestere? A Manchester United ellen a 90., a Blackpool ellen a 80. percben cserélték be, és ez nem a nélkülözhetetlenség ismérve. Gera ettől persze még nélkülözhetetlen – az Eb-selejtezőkre készülő magyar válogatott számára.
Pénteken Svédországban kezdi válogatottunk az újabb kvalifikációs sorozatot, és nehezen felmérhető, milyen esélyekkel. Ez éppúgy igaz a teljes etapra, mint a nyitómeccsre. Pontosabban anynyi megkockáztatható: Hollandia kimagaslik, Moldova és San Marino valószínűleg kilóg a hatosunkból, így aki komoly reményeket vagy legalább ábrándokat dédelget, annak a svéd, magyar, finn hármasban kell maradandót alkotnia. A magyar válogatott az elmúlt évtizedben vívott idegenbeli tétmérkőzésein valószínűleg Stockholmban futotta a legjobb formáját 2002 őszén; az akkori 1-1-gyel pénteken is beérnénk.
Addig azonban még pólósaink a szerbekhez és a görögökhöz mérik magukat, az UEFA kegyelmet gyakorol vagy pálcát tör a Debrecen felett, Szávay Ágnes nekivág az US Opennek.
Az újabb Sport7fő megjelenéséig két sűrű Sport7 elé nézünk.