A 2008-as ausztriai (bécsi és ambrasi) kiállítás anyagát kibővítették. Margot Rauch, a bécsi múzeum kurátora szerint Drakula kétségkívül kegyetlen volt, de nem kegyetlenebb, mint korának fejedelmei – ami talán a kiállítás mottója is lehetne. Célja az volt, hogy új megvilágításba helyezze a valós Vlad Tepes-Drakulát, a történelmi figurát és a vámpírizmust, hiszen a kettőt az ír származású angol író, Bram Stoker kapcsolta össze Drakula című 1897-es regényében. Így lett Drakulából „vámpír gróf.”
III. Vlad, más néven Vlad Tepes (Karóbahúzó Vlad, 1431–1476), Havasalföld vajdája volt 1448-ban, 1456 és 1462 között, illetve néhány hónapig 1476-ban. Valóban nemzetközi hírű hadjáratot folytatott a török birodalom Dunától délre eső részén. Ezt követően a törökkel szeretett volna egyezkedni, hogy tovább uralkodhasson. Majd Mátyás fogságában tizenkét évet húzott le Visegrádon és Budán, ahol a magyar király egyik nőrokonát vette feleségül; a házasságból két fiúgyermek született. De volt háza Pécsett is. A történészek szerint a „hosszú raboskodás” inkább Mátyás védelmét jelzi, hiszen Drakulának számtalan ellensége akadt hazájában. III. Vlad már életében Európa-szerte ismert kegyetlen uralkodó volt, aki megtámadta és felperzselte az erdélyi szász városokat és falvakat, válogatás nélkül húzta karóba ellenfeleit, rokonait, bűnözőket, papokat, nőket és gyermekeket, lustákat és koldusokat egyaránt. (Oláh Miklós apja Vlad unokatestvére volt, és a „kegyetlen rokon” elől kellett elmenekülnie Erdélybe.) Ezekből a történetekből alakult ki a XV. század hatvanas-hetvenes éveire egy jelentős német, majd később latin, török, orosz, magyar nyelvű horrorkrónika a „vérszomjas Drakula vajdáról”.
Makkai László ezt írja róla: „a keresztény szolidaritásnak és a magyarbarátságnak egyetlen vajda sem volt olyan odaadó, minden áldozatra kész híve, mint ő, s ezt tudta Mátyás is. […] a fiatal Vlad-Drakula évekig élt Hunyadi János, majd Mátyás király környezetében, beházasodott annak családjába, áttért katolikusnak, így a magyar udvar szemében ő volt a legalkalmasabb ember a törökellenes politika következetes, megalkuvás nélküli képviseletére” (Makkai László: Magyar–román közös múlt, 1948). A román történetírás szerint Vlad Tepes „magyar összeesküvés” áldozata, hiszen Mátyás politikai érdekből „befeketítette nevét és utóéletét”.
Két amerikai kutató, McNally és Benjamin Le Blanc is azt állítja, hogy „egy ilyen elmélet a történelembe ostoba módon visszavetíti a nemzetek közötti gyűlöletet. A történelmi Drakulát olyan személyiségnek kell tekintenünk, mely túllép a nacionalista irányzatokon, és igazi nemzetközi formátumú történelmi alak. Drakulában, ma a román–magyar megbékélés szónokát kellene látnunk.” Mára változott a kép, hiszen a fiatalabb román történészek sokkal árnyaltabb képet rajzolnak Drakuláról.
A kiállítás négy részből állt. Az első a történelmi Drakulát mutatta be, itt látható a híres XVI. századi Drakula-portré, amely Mátyás udvarában készült olajkép másolata (képünkön) és az Esterházyak fraknói (forchtensteini) várában őrzött egyetlen teljes alakú Drakula-olajfestmény, amelyet 1700-ban Esterházy Pál rendelt a családi képtárba, és egy Ljubljanában őrzött táblakép Drakulával és még négy-öt későbbi Drakula-kép. A második részben a magyarok és románok törökellenes harcát mutatták be, itt állították ki a magyar vonatkozású tárgyakat, királyaink képeit és fegyvereit: a XVI. századbeli II. Albert fia, Lászlóról készült olajfestményt, aki szövetséget kötött Drakulával; a fraknói vár képcsarnokából való Hunyadi János vagy Mátyás király, II. Lajos képét és gyalogos- páncélzatát. Ezenkívül Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király képét és páncélját, Székely Mózes és Apafi Mihály jogarát, magyar mesterek XVI. és XVII. századi kardjait. Rövid összefoglalót adnak a Sárkányos rendről, amelynek Drakula apja, Vlad Dracul az 1430-as évek elejétől tagja volt, és egyben a király szövetségese is, gyakran ellensége a magyarnak. A Dracul név a Dracóból (sárkányosból) ered. Drakula jelentése pedig „Drakul fia”, azaz Drakulfi.
A harmadik részben a vámpírhiedelmek története volt nyomon követhető a korabeli dokumentumok és festmények segítségével. A vámpírokkal kapcsolatos latin és német nyelvű disszertációk igen ritka példányait állították ki együtt Mária Terézia 1772-es olajképével, aki úgy került ide, hogy a császárnő 1755-ben betiltotta a boszorkányüldözést, és ezzel megkezdődött az egyéb babonák, főleg a vámpírhiedelmek elleni harc.
A negyedik rész a vámpírfilmekről szólt. Megszakítás nélkül lehetett követni az 1922-es Nosferatu avagy a Borzalom szimfóniája című kiváló Murnau-filmet, részleteket a Lugosi Béla-féle 1931-es Drakulából, Dreyer 1932-es Vámpírjából, Terence Fisher, Roman Polanski, Alan Gibson, Paul Morissey, Werner Herzog és Paul Landres filmjeiből. Jó lenne Magyarországon is látni ezt az igen gazdag és színvonalas anyagot.
origo.hu
A Legfőbb Ügyészség közleménye
