Irán két tűz között · Interjú Shirin Neshattal, a Nők férfiak nélkül rendezőjével

Shirin Neshat iráni származású, New Yorkban élő képzőművésznő vehette át tavaly a velencei filmfesztivál legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlán-díjat. Első nagyjátékfilmje, a Nők férfiak nélkül Shahrnoush Parsipur írónő regénye alapján készült. Premier előtt Magyarországon a 7. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt látható, megnyerte a fesztivál Pressburger Imre-fődíját. Shirin Neshattal akkor beszélgettünk.

A könyv és a film az 1953-as CIA által támogatott hatalmi puccs idején játszódik. Kihat ez az esemény a mai politikai helyzetre?
– Az iráni történelem ezen időszakáról a világ szeret megfeledkezni. 1953-ban Iránban demokrácia volt, a miniszterelnököt mindenki szerette. Ha akkor nem történik meg a CIA által támogatott puccs, akkor nem dúlna most az iszlám háború, és még mindig demokráciában élhetnénk ott. Ide vezethető vissza az Amerikával való rossz viszonya Iránnak.
– A Nők férfiak nélkült megelőzte a regényben szereplő öt karaktert bemutató videoinstalláció. Ez egyfajta előtanulmánya volt a filmnek?
– Egyáltalán nem. Videoművészként arra voltam kíváncsi, hogy megállják-e a helyüket önmagukban ezeknek a figuráknak a történetei, lehet-e belőlük képzőművészeti alkotást létrehozni.
– A nők helyzete ma milyen Iránban a filmben bemutatotthoz képest?
– Óriási strukturális változáson ment keresztül a társadalom. Akkoriban az emberek kilencven százaléka volt írástudatlan, mára ez a szám az iskolázottakat mutatja. 1953-ban elképzelhetetlen volt, hogy a nők tanulhassanak, ma már a nők több mint fele egyetemre jár. Alapjaiban változott meg a nők helyzete.
– Ennek fényében miért tartotta fontosnak, hogy a nők kiszolgáltatottságáról forgasson filmet?
– Nem „egy az egyben politikai állásfoglalás” ez a film. Nem akartam minden egyes történéssel, karakterrel a jelenre utalni, vagy összehasonlítani azt a múlttal. Szeretem Shahrnush Parsipur regényét, szerettem volna képeken keresztül életre kelteni. Persze kénytelenek vagyunk politikai témájú művekben gondolkodni. Az iráni állam most az iszlám vallási vezetők és a nyugati propaganda kereszttüzében van. Az iszlám köztársaság, amely csak nevében az, magában hordozza a múlt problémáit. És ezzel foglalkoznunk kell.
– A film négy női főszereplője közül Munis az egyetlen, aki politikai aktivistaként jelenik meg a filmben, míg a regényben átlagos iráni asszonyként ábrázolják. Erre miért volt szükség?
– Arra akartam ezzel utalni, hogy abban az időszakban a nők jelentős szerepet vállaltak a politika alakulásában. Társadalmi szerepvállalása, felelős gondolkodása túlmutat a hagyományos női szerepeken. Én is politikai aktivista vagyok, a művészetemmel mondom el, mit gondolok a nőkről, a világról, Iránról.
– A kertész, aki a kertben vigyáz a nőkre, teljesen ellentmond az iráni férfiakról kialakult sztereotip képnek, az agresszivitásnak, az uralkodásnak.
– Nem akartam olyan filmet csinálni, amely azt hangsúlyozza, hogy a nők mind jók, míg az öszszes férfi csak rossz lehet. Ez a férfi egy arkangyal, aki a világ szépségét, a dolgokban rejlő pozitívumot szimbolizálja. Ő a regényben is létező figura, csak mi több hangsúllyal láttatjuk őt.
– Iránban is látható a Nők férfiak nélkül?
– A filmet betiltották Iránban, ott a nyilvános vetítések sem engedélyezettek. A feketepiacon és a földalatti mozgalmak természetesen terjesztik a filmünket, és ahogy mi hallottuk, az irániak nagyon szeretik.
– A filmnek magyar vonatkozása is van, az egyik női szerepet Tóth Orsolya alakítja. Miért őt választotta erre a szerepre?
– Eredetileg iráni színésznőt kerestünk, de nem találtuk meg köztük azt, aki nekünk kellett. Philippe Bober francia producer említette, hogy tud egy magyar lányt, aki alkalmas lenne erre a szerepre. Miután megnéztük a Szép napokat és a Johannát, tudtuk, hogy ő kell nekünk.