Ha valaki számára új információt hordozna a szikár tényközlés, hogy most vasárnap választás lesz Magyarországon, ne csak magában keresse feltétlenül a hibát. A kampánycsend ideje ugyan mostantól rövidebb, a hangerőn ez mit sem erősít. Ám a pártokat, a sokféle tisztségért harcba induló jelölteket sem érdemes okolnunk azért, hogy az önkormányzati választások – úgy általában legalábbis – nem hozzák lázba a társadalmat. Ha hiányzik a drámai feszültség, nincs az az ötletes hirdetésekkel, elszánt országjárással, harsogó üzenetekkel felturbózott korteskedés, ami a többség számára átélhető tétet adna a voksolásnak, ami élethalálharcként felfogható küzdelembe hajszolná a pártok és jelöltek híveit, mint mondjuk 2002 tavaszán.
Bár ellenfelei irigyelhetik a problémáját, sajátos módon ez a választás már megint a Fidesz kampánycsapatának okozhatja a legnagyobb fejtörést. Hogyan lehet mozgósítani a hatalmas szavazótábort, amikor már mindenki jó előre tudni véli az eredményt, a magabiztos győzelmet? Persze a szavazás jellegzetességei miatt a leírtak nem mindenhol érvényesek. A kisebb településeken a vezetők kiválasztásánál hátrébb szorul a pártlogika (de a pártok megyei listáira az itt élők is szavaznak), és igazán izgalmas kérdés lesz, hogy a 2006 őszén az MSZP „kezén maradt” néhány nagyváros közül hányat tud elhódítani a jobboldal. Az ország kirakata, Budapest pedig mindig egy külön történet: a Fidesz–KDNP számára mind a főpolgármesteri tisztség, mind a közgyűlési többség, mind a legtöbb kerület irányításának megszerzése valószínűsíthető, mégis történelmi győzelem lenne. Hiszen a főváros a jobboldal számára emberemlékezet óta bevehetetlen erőd, és még néhány éve is reménytelennek látszott az eleve elrendeltnek gondolt balliberális uralom megtörése. Az itteni hatalomváltás igazi forradalommal felérő fordulat, ami talán kellő motivációt jelent majd vasárnap az azt óhajtó választók számára.
Már a jelöltállításnál kiderült, hogy ez a választás aligha hozza el a nagy áttörést a Jobbiknak és az LMP-nek, míg az MSZP-t a felmérések befagyott párttámogatottsági adatai kergethetik a kétségbeesésbe. Bárhogy is zárul majd a szegedi, miskolci vagy éppen angyalföldi utóvédharc, a szocialistáknak minden jel szerint az utolsó cseppig ki kell inniuk a méregpoharat. További önkormányzati pozíciók elvesztése már-már egyet jelent politikai hátországuk felmorzsolódásával, s így válik teljessé a tavaszi totális vereségük.
Ha így lesz, azaz a Fidesz szavazói el is mennek voksolni, a történelem furcsa módon húsz év után egy kicsit ismétli önmagát. 1990 tavaszán egyeduralkodó állampártból az MSZP kis parlamenti erővé zsugorodott, majd ősszel az önkormányzati választásokon még rosszabbul szerepelt. Itt azonban, reméljük, a párhuzam véget is ér. A Fidesz mindenesetre kétharmados felhatalmazásával élve sokat tesz azért, hogy ne jusson a rendszerváltó MDF-kormány sorsára. Kisebbségbe kerülve pedig az MSZP már nem becsüli annyira a parlamentet, s ha az önkormányzatokból is kiszorul, végképp nem lesz jobb ötlete, mint társadalmi ellensúlyt képezve a közhatalom sáncain kívülről nyomást gyakorolni népszavazással, mozgalmak szervezésével, és így tovább.
Pontosan azokkal az eszközökkel, amelyeket annyira megvetett és lejáratni igyekezett az elmúlt években.
origo.hu
Mutatjuk a legsúlyosabb botrányokat Magyar Péter körül
