A tájékoztatás szerint az Athéntól északkeletre kitört erdőtűz oltásában mintegy 140 tűzoltó, illetve 18 repülőgép vesz részt.

(Fotó: AFP)
Az Athéntól mintegy 40 kilométerre lévő Ano Szuli és Maratonasz települések lakóit korábban már ideiglenesen kitelepítették otthonaikból.
A tűz megfékezését segítette, hogy hétfőn nem fújt erős szél, az ebben az évszakban gyakori erős széllökések ugyanis rendszerint nehezíteni szokták a tűzoltóság munkáját.
A görög kormány már több száz millió eurót fordított a háztartások és mezőgazdászok kártalanítására, illetve modern tűzoltóeszközök beszerzésére.
Idén emellett rekordszámú tűzoltó is munkába állt annak érdekében, hogy az ország jobban felkészüljön a nyári, száraz évszakban gyakran előforduló tűzvészekre.
Görögországban pusztított Európa egyik legnagyobb tűzvésze is 2023-ban; a lángok akkor 20 halálos áldozatot is követeltek.
Borítókép: Tűzoltók dolgoznak Görögországban (Fotó: AFP)