Extraszoláris, röviden exobolygóknak nevezzük az idegen csillagok körüli bolygókat. Létüket a csillagászok évszázadokon át feltételezték, de bizonyítani csak a kilencvenes évek elejétől tudták. Nemcsak bonyolult, de igen aprólékos munkával is járó feladat az exobolygók megtalálása, a legérdekesebbek közülük természetesen azok, amelyeknek ismerik a fontosabb adatait: tömegét, átmérőjét, sűrűségét, keringési idejét. Ilyen bolygó jelenleg 101 darab van, ebből huszonötöt magyar távcső talált meg. A legújabb, most közzétett hír azt erősíti meg, hogy lehetnek közöttük az élethez szükséges feltételekkel rendelkező exobolygók is. Az emberiség elkezdett tehát készülni a harmadik típusú találkozásra, aminek egyik jele, hogy az ENSZ egy 58 éves malajziai asztrofizikusnő, Mazlan Othman személyében hamarosan az emberiség földön kívüli kapcsolataiért felelős nagykövetet nevez ki. Az ENSZ szerint ugyanis ideje kialakítani azt a protokollt, amelyre szükség lehet az intelligens idegen létformákkal való első találkozáskor.
A Csendes-óceánból kiemelkedő négyezer méter magas Mauna Kea vulkán csúcsán állnak a világ legnagyobb távcsövei, közöttük a tíz méter átmérőjű Keck. Monumentális kupolája vetekedik egy kisebb stadion méretével. Fénygyűjtő képessége az emberi szem négymilliószorosa, a Hold távolságában rögzíteni tudná egy gyertya fényét, ezer kilométerről egy autó fényszóróját. Ezen a távcsövön dolgozik Bakos Gáspár, a Harvard–Smithsonian Center for Astrophysics munkatársa, az exobolygók egyik nemzetközileg elismert kutatója. A Keck rásiklik a célpontra, egy fényes csillagra. A tudósok azt sejtik, hogy bolygó kering körülötte. A bolygó ugyanis, amint a pályáját járja, a csillagot előbb felénk, majd tőlünk elrángatja, ettől az felénk közeledve kissé vörösödik, tőlünk távolodva kékebbé válik. Noha a közeledés és távolodás között csupán száz kilométer/óra a sebességkülönbség, a hatalmas távcső egy spektrográf segítségével képes a száz fényév, azaz egybilliárd kilométer távolságra lévő parányi (0,01 százalékos) vöröseltolódás kimutatására is. Bakos a hatalmas Keck-távcsővel a parányi magyar fejlesztésű Hungarian-made Automated Telescope, ismertebb nevén HAT távcső tippjeit ellenőrzi.
A HAT-kutatócsoport az utóbbi évtizedben fejlesztette ki és telepítette mindössze tíz centiméter átmérőjű robottávcsövekből álló hálózatát. A távcsövek 2004 óta folyamatosan üzemelnek, és az éjszakai égboltot pásztázva csillagok millióinak a fényességét rögzítik. Ha egy csillag körül pont a látási irányunkkal egy síkban kering egy bolygó, akkor időnként elhaladni látszik a csillag előtt, és kitakar belőle egy kicsiny részt. Ezt a csillag fényében bekövetkező parányi fényességváltozást képesek észlelni és feldolgozni a HAT távcsövek. Hogy növeljék a távoli bolygófedés észlelésének esélyét, a távcsövek évek óta Arizonából, Hawaiiról és Izraelből kémlelik az eget. Tavaly hasonló távcsöveket telepítettek a déli féltekén lévő Chilébe, Ausztráliába és Namíbiába is.
A sikeres vállalkozást 1999-ben alapították. Bakos Gáspár, akkor még negyedéves fizikus-csillagász hallgató, kapcsolatba lépett a híres princetoni professzorral, Bohdan Paczynskivel, aki támogatta a kis robottávcsövek fejlesztésének ötletét, a Magyar Csillagászati Egyesületben pedig összeismerkedett Sári Pál gépészmérnökkel, Lázár József szoftvertervezővel és Papp István elektromérnökkel. A csoport Paczynski támogatásával, ám jelentős részben önerőből kezdte meg egy olyan automata kis távcső fejlesztését, amelyik hónapokra előre beprogramozva képes magától egy adott égi pozícióra állni, hosszú expozíciós digitális felvételeket készíteni, majd értékelni őket. A prototípust a Velencei-tó partján próbálták ki, majd az MTA Csillagászati Kutatóintézetének tetején helyezték el, ahol Bakos, immár végzett kutatóként, továbbfejlesztette a műszert.
Távcsövük hamarosan a kristálytiszta egű arizonai Kitt Peak obszervatóriumába került a princetoni intézet támogatásával. Egy éven át Magyarországról irányították a rendszert, majd, miután Bakos Gáspár az egyesült államokbeli Boston-Cambridge-be költözött, a munkát a Harvard–Smithsonian asztrofizikai központból folytatta. A HAT-projekt ettől kezdve teljesedett ki, nem sokkal később már hét kis HAT távcső figyelte az eget: négy Arizonából, kettő Hawaii szigetéről és egy az izraeli Negev-sivatagból. A műszerek magyar fejlesztésűek, és itthon készültek Sári Pál péceli műhelyében.
A HAT távcsövek hamar rábukkantak az első exobolygójelöltekre, vagyis az első olyan csillagokra, amelyeknek a fényük rendszeresen elhalványodik egy százalékban. Ezek azonban még hamis riasztásnak bizonyultak, ugyanis nem bolygók keringtek a csillag körül, hanem törpecsillagok haladtak el a nagyobbak előtt. Kitartó egyhangú munka kezdődött. Több száz jelölt után 2006-ban bukkant fel az első találat, a HAT P–1b jelű gázbolygó. Mérete szerint félúton helyezkedik el a Szaturnusz és a Jupiter között, sugara jóval nagyobb, mint a Jupiteré. Egy kettős csillag egyik tagját kerüli meg minden 4,5 napban, tehát egy „éve” 4,5 földi napnak felel meg. E bolygó egén két nap van, a kettős csillag két tagja: egy nagyon fényes, amely körül kering, valamint egy halványabb. Felszíni hőmérséklete több ezer fokos. A HAT P–1b-hez hasonló nem található a mi Naprendszerünkben. Másfél évre rá újabb meglepetés következett, ezúttal egy nyolc Jupiter-tömegű (mintegy háromezer földtömegű) óriásbolygó képében, amelyik ötnaponként kerülte meg a csillagát elnyúlt pályán. Különlegessége, hogy míg tömege a Jupiter nyolcszorosa, sugara csupán akkora, mint a Jupiteré, és ezzel ékes bizonyítékot szolgáltat az elméleti fizika jóslatának: az anyag ekkora nyomáson elfajult állapotba kerül. (Hiába halmoznánk több anyagot a HAT P–2b-re, a sugara valószínűleg csökkenne.)
E sikereknek köszönhetően a HAT-projekt anyagi támogatást kapott a NASA-tól, az Amerikai Nemzeti Kutatási Alaptól és a magyar Országos Tudományos Kutatási Alaptól is. A támogatások felhasználásával sok magyar diák és fiatal tudós is részt vehetett a programban. A „nagyipari” bolygótermelés 2007-ben kezdődött el. Egymást követték a távoli bolygórendszerekben tett felfedezésekről szóló híradások. A HAT-projekt utolsó két bejelentése két „szapiter”, a Szaturnusz és a Jupiter tömege között félúton elhelyezkedő óriásbolygó, a HAT P–24b és HAT P–25b.
A magyar csapat 2007-ben új vállalkozásba fogott. A déli féltekére is terveztek egy távcsőhálózatot, a HAT-South-projektet. A Föld déli féltekéjén, amikor az egyik földrészen éjszaka van, a másikon nappal, így amikor felkel a nap Namíbiában (Afrika), az észleléseket a chilei (Dél-Amerika) távcsövek folytatják, majd az Ausztráliában elhelyezettek veszik át a megfigyelést. Amikor pedig Ausztráliában hajnalodik, az afrikaiak kezdik újból az észlelést, és ezzel bezárul a kör. A HAT-South telepítése 2009-ben fejeződött be, és a csapat izgatottan várja az első felfedezéseket. Közben az északi féltekén tovább dolgozik a HATNet.
A HAT-csapat az idén fedezte fel huszonötödik exobolygóját, a HAT P–25b-t. Ezzel az ilyen típusú exobolygók több mint negyedét adta a csillagászatnak, amivel jelentős mértékben járult hozzá a távoli naprendszerek megismeréséhez.
origo.hu
Kibillen a Balaton a medréből egy hurrikán miatt
