Másnap

Ö K O T E R R O I R

Ment annak idején egy film, az volt a címe: Másnap (The Day After). Az alkotók eljátszottak a gondolattal, mi történne egy emberiséget érintő kataklizma után. Mert másnap mindig van, és ha akadnak túlélők, nincs mese, az életnek mennie kell tovább. Meg kell oldani, hogy mi legyen az emberekkel, a természettel, a tárgyakkal; nincs ez másként a vörösiszap okozta ökológiai katasztrófa után sem. Aki járt már Devecserben, jól tudja, hogy az ott élő cigány lakosság nagy része lomizásból élt. Ez azt jelenti, hogy a család hajnalban bepattant az autóba, a rákötött utánfutót a szomszédos, boldog Ausztriában telepakolta a lomtalanításokkor kihajított különféle dolgokkal, itthon kicsit felspécizték őket, és felajánlották másodlagos felhasználás céljára. Ne becsüljük le ennek a munkavégzésnek a jelentőségét. Igény van rá, alig található falusi udvar, ahol ne bukkanna fel egy ilyen forrásból származó láncfűrész vagy motoros kasza. A hőskorban házaknál lehetett vásárolni, ott volt az igazi a hangulat, mint egy mexikói szent névnapján, aztán már ellenőrizhetőbb terepre, egy laktanyába került az adok-veszek a város szélére. És azt se felejtsük el, hogy akinek többé-kevésbé állandó jövedelme származik a lomizásból, az másként viszonyul a közösség többi tagjához is. Most viszont homok került a gépezetbe, illetve iszap, ami elszivárgott a társadalom minden szegmensébe. Az a baj ugyanis, hogy az elöntött árukészleteket azonnal meg kellene semmisíteni és a tulajdonosokat kártalanítani. És aztán következhet a Marcal rehabilitálása is. A WWF például nem a katasztrófa előtti állapot visszaállítására, hanem a természetes hidrológiai folyamatok és az ökológiai folyosó helyreállítására, illetve az élőhelyek rehabilitációjára törekedne. Tapasztalataik szerint ugyanis a folyók majdnem teljes regenerációja szinte „magától” végbemegy, ha az ember megteremti a feltételeit. Él hát a remény, emlékezhetünk a tiszai ciánszennyezés drámai képsoraira, laikus akkor sem gondolta volna, hogy lesz ott még harcsa valaha. Ráadásul találhatunk bizakodásra okot adó külföldi példát is. Dél-Spanyolországban hasonló iszapkatasztrófa történt 1998-ban, és ezután a folyók teljes vízgyűjtőjét úgy alakították át, hogy helyreállt a hegyvidék és a síkság közötti ökológiai kapcsolat, madarak milliói élnek ott vidáman, és még a mezőgazdaság is jól járt. A Marcal még jól is kijöhet ebből az egész szörnyűségből.