Mi a magyar?

…talán megszűnt-e 1849-ben élni a magyar nemzet, miután állami létét elnyomták az orosz és osztrák hadak és hazánkat osztrák tartományként kormányozták? Nem! mert hiszen a nemzet passiv ellenállása törte meg az idegen hatalom erejét. De ha nemzet nem létezhetnék a nélkül, hogy államot alkosson, hol volt hát a magyar állam 1850-től 1861-ig, jobban mondva 1867-ig?
Csak nem tekinthetjük Bachot és hivatalnokseregét a magyar állam szerveinek! Márpedig állam hatalmi szervek nélkül és külső hatalom nélkül nem létezhetik.
Ha nemzet és állam azonos fogalmak volnának, akkor nem lehetne szó elnyomott nemzetekről, melyekben él a külön egyéniség öntudata, élnek századokon át a traditiók s az államalkotásra irányuló nemzeti aspiratiók, de hiányzik a megvalósításhoz szükséges külső erő.
A nemzet és állam tehát oly vonatkozásban vannak egymással, hogy nemzet is alkothat államot, állam is teremthet idővel nemzetet; továbbá, hogy minden nemzet államalkotásra törekszik, ez levén minden nemzeti tevékenység alapfeltétele.
Tehát vannak nemzetek, a melyek önállóan alkotnak államot és azt egymaguk képesek fönntartani, így az olasz, a franczia. De vannak nemzetek, melyeknek államisága hatalmasabb államok által tönkretétetett, de nemzeti öntudatuk meg nem semmisült, aspiratióik el nem enyésztek, még akkor sem, ha területük több állam közt osztatott meg és a nemzettagok több államra tépettek szét. Együtt éreznek, egy czélra működnek. Ezek az elnyomott nemzetek, mint a lengyel. Vannak nemzetek, a melyek nagy külső hatalmuk vagy erkölcsi fölényük segélyével még más nemzeteket is az általuk alkotott állam fenntartására kényszeríteni vagy rábírni képesek; ezek a hódító vagy uralkodó nemzetek, mint az angol. De az is elfordulhat, hogy valamely nemzet a viszonyok kényszerítő hatása alatt legalább ideiglenesen két vagy több államra szakadva kénytelen nemzeti mivoltát fenntartani, mint volt a magyar akkor, a mikor Magyarország és Erdélyország két államot alkotott, noha mind a kettőt egy nemzeti érzület hatotta át s mindkettőnek aspiratióját képezte, hogy egy nemzeti állammá egyesüljenek, mert hiszen egy nemzeté volt mind a két állam. […]
Úgyszintén az sem lehetetlen, hogy valamely több nemzetiségű nemzet kebelében egyes nemzetiségi csoportok vagy rendek nemzeti öntudatra kezdenek ébredni s kiküzdik maguk részére a nemzeti különállást, de gyöngeségük folytán tökéletlen külső nemzeti szervezettel, csak mint álképletek az államalkotó nemzet testében, az államalkotó nemzet hegemóniája és uralma alatt és így állami különállásra nem emelkedhetnek. Így Erdély elszakadása alkalmával a magyar nemzet hegemóniája alatt a rendi különállással bíró székelyek és szászok; így 1867 után az 1848-ban nemzeti öntudatra ébredt és 1868-ban politikai nemzetnek elismert, addig pedig csak tartományi különállással bírt horvátok.
(Ferdinandy Gejza: A királyi méltóság és hatalom Magyarországon, 1896)