Ruha teszi

Hiábavaló erőlködés a minisztériumok részéről, ha csak a dolgozóik helyénvaló megjelenését írják elő, az ügyfelek viszont továbbra is a saját csökevényes ízlésük szerint felöltözve és kidekorálva grasszálhatnak az intézmények falain belül, s így az összkép mindenképpen tarka és zavaros lesz, márpedig az roszszul veszi ki magát egy harmadik világbelinek szánt imázsfilmben.
Persze a munkaadóknak mindenkor jogukban áll, hogy megszabják munkavállalóik viselkedési és megjelenési szabályait, nem kell ezen csodálkozni vagy háborogni, de mondjuk a Nemzeti Erőforrás Minisztérium talán mégsem a Royal Ascot, és még csak nem is a Grand Hotel, ahol az alkalmazottakon kifogástalan a zsakett, miközben a vendégek jókat mulatnak a feszengésükön.
Természetesen érthető és tiszteletben tartható, ha a konzervatív szellemiségű kormány már a kormánytisztviselők megjelenésével is jellemezni szeretné szemléletét, világlátását, de – már elnézést a kifejezésért! – megette a fene azt a konzervativizmust, amelyet öltözködési, viselkedési és más külsődleges előírásokkal kell kifejezésre juttatni. Van ugyan összefüggés a konzervativizmus és az öltözködés között, például Széchenyi István híres sportember volt, mégis nehéz őt elképzelni bringásnadrágban és izompólóban, ám Teleki Pálról maradtak felvételek, amelyeken „félgatyában” és bakancsban mutatkozik, igaz, éppen főcserkészkedik. Ami csak arra utal, hogy konzervatív ember pontosan tudja, milyen alkalomra mit kell felvennie, ahogy a konzervativizmusa abban is áll, hogy tud magától köszönni, viselkedni, késsel, villával étkezni, szóval az értékrendjének megfelelő, kialakult személyisége és abból fakadó stílusa van. Akinek munkahelyi körlevélben kell elmagyarázni, mi az illendő és mi nem, az lehet begyepesedett, vaskalapos, a feljebbvalóinak hajbókoló bürokrata, de hagyomány-, tekintély- és értéktisztelő konzervatív aligha. S ezen az sem segít, ha a minisztériumi dolgozók vastag harisnyát, hosszú ujjú inget, jól csomózott nyakravalót öltenek, ha nem a lényükből fakad a kulturált megjelenés, akkor a reájuk bízott ügyekkel, a hozzájuk forduló állampolgárokkal sem fognak kulturáltan bánni.
Pusztán az öltözet, a külső megjelenés alapján csak felületesen ítélhetjük meg embertársainkat. Gondoljunk Medgyessyre, Kókára, Veresre, Szilvásyra, Kósánéra: mindig előírásszerűen mutatkoztak a nyilvánosság előtt, ám további értékelésüktől ezúttal eltekintünk. Mindenesetre nem hinném, hogy a kormány afféle teljesítményt várna el az alkalmazottaitól, amilyenre ők voltak képesek. Más oldalról viszont a tévésorozatbeli Columbo hadnagy is pontosan megfelel az új kormányzati dress code-nak, mégis valószínűtlen, hogy az ő fotójával illusztrálnák az előírásokat.
Nem nagy bölcsesség, hogy nem a ruha teszi az embert, a konzervatívot sem, sőt, még a hivatalt sem. Kicsit sántít az a minisztériumi nyilatkozat is, miszerint a munkatársaknak megjelenésükben, öltözet, hajviselet, ékszerezés, ápoltság tekintetében kötelesek megfelelni az állampolgárok minisztériummal szembeni elvárásainak. Nos, az állampolgár nem elsősorban a jólöltözöttséget várja el egy minisztériumtól. Vár viszont udvariasságot, figyelmet, türelmet, együttérzést, gondosságot, alaposságot, megbízhatóságot, tisztességet. Ha ezek megadatnak, minden fenntartás nélkül elnézik a zokni hiányát, de még a hölgyek kivillanó térdét is.