Statuálás

Nem marad el a számonkérés a börtönben sem – ígérte Pintér Sándor a Hír Televízió pénteki riportja után. A Célpont című műsorban egy volt börtönőr arról számolt be, hogy a fegyőrök a parancsnokok tudtával és szeme láttára ütötték, verték a 2006 szeptemberében beszállított gyanúsítottakat, aki ez ellen szót emelt, külön is megverték, majd meztelenre vetkőztetve megalázták. A szaktárca vezetője eltávolítja a testületből azokat a hivatalos embereket, akik bűncselekményt vagy fegyelemsértést követtek el. A televízióban nyilatkozó börtönőr beszámolója megrendítő és felkavaró volt, hiszen a büntetés-végrehajtás alkalmazottai eddig nem szólaltak meg.
A mai napig sem derült ki, hogy mi történt a háttérben 2006. szeptember 17-e, vagyis az őszödi beszéd kiszivárgása után. Mindössze annyit tudunk, azt is csak a Legfelsőbb Bíróság múlt héten kihirdetett felülvizsgálati döntéséből, hogy 2006. október 23-án hajnalban a Kossuth téren a rendőrség törvénysértően oszlatta fel a gyurcsányi hazugságok ellen tüntetőket. Fordulatot a rendszerváltozás óta eltelt 20 év egyik legszégyenletesebb jogsértése ügyében az Országgyűlés albizottságának mostani eljárása hozhat. A testület előtt hatósági személyek egész sora vonult fel. Köztük Bene László volt országos főkapitány, Ihász Sándor fővárosi főügyész, Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság büntető kollégiumának vezetője, Boglyasovszky Csaba börtönparancsnok. Mondandójuk lényege három pontban foglalható össze. Egy: 2006 őszén rendkívüli helyzet uralkodott, ők nem voltak erre felkészülve. Kettő: mindent megtettek. Három: mások többet is tehettek volna.
Az álszent nyilatkozatokból az hámozható ki, hogy a közbiztonság, a jogbiztonság fenntartásáért felelős szervezetek hibás döntéseinek középpontjában az igazságszolgáltatás elégtelen működése állt. Sem a rendőrség, sem a büntetés-végrehajtás nem merte volna megtenni azt, amit megtett, ha az ügyészség és főként a bíróság a helyzet magaslatán áll. A rendőrség által őrizetbe vett személyeket ugyanis csak akkor lehetett volna börtönbe juttatni, ha ezt a bíróság megengedi. Ez pedig csak akkor történhetett volna meg, ha a nyomozási bíró megállapítja, hogy valóban fennáll a bűncselekmény gyanúja, s valószínűsíthető a bűnismétlés is. Frech Ágnes már 2007 januárjában rögzítette, hogy a nyomozási bírók túlnyomórészt nem győződhettek meg a letartóztatás feltételeiről, mert csak néhány percük volt az ügyek elbírálására. Társadalmi nyomásra úgy vélték, hogy a rendkívüli helyzetben nekik is tenniük kell valamit a közrend helyreállításáért. Régebben az ilyen döntéseket statuálásnak nevezték. Így mutatták meg a társadalomnak, tisztelni kell a törvényt, s közömbös volt, hogy az eljárás alá vont személy elkövetett-e egyáltalán valamit.
A nyomozási bírók tevékenysége ugyanakkor csak egy szelete az igazságszolgáltatásnak. A büntetés kiszabása az elsőfokú büntetőtanácsokban zajlik. Ezek a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2006 őszén gyorsított eljárásban szabták ki a drákói büntetéseket. A büntetés-végrehajtási bírók tevékenységéről még nem is beszéltünk: a fogvatartottak panaszait a bv. bíró ítéli meg.
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács egy éve megválasztott elnöke, korábbi strasbourgi bíró azt mondja, kevés a jogköre, jóformán semmit sem tehet az ügyek tisztázásáért. Gatter László, a budapesti ítélkezés igazgatási vezetője, a Fővárosi Bíróság elnöke hallgat. Azt a kérdést ugyanakkor előbb-utóbb meg kellene válaszolniuk: miben különbözik a bírói függetlenség a bírói önkénytől. Igazságszolgáltatásnak nevezhető-e, ha a bíró bármilyen okból netán törvényen kívül helyezi magát.