Új magyar külpolitika

Hatalmas változások zajlanak a világban, és hogy sikeres-e (kül)politikánk, az nagyrészt azon múlik, látjuk-e, értjük-e ezeket a változásokat, lépést tudunk-e tartani velük, netán előre is fel tudjuk őket mérni. E változások mélyén három fontos folyamatot, egymásnak feszülő ellentétet láthatunk.
Az első, hogy a tektonikus gazdasági és politikai átrendeződésben növekszik Ázsia súlya és szerepe, miközben a nyugati világé összességében csökken. Ám mindezt az évtizedek óta fennálló nemzetközi intézményrendszer csak nagyon lassan veszi tudomásul, akár az ENSZ reformjáról, a Biztonsági Tanács összetételéről, akár a Nemzetközi Valutaalapról van szó. A második, hogy a veszélyek és feladatok egyre inkább globális jellegűek, miközben a világ politikai szerkezete továbbra is széttöredezett, államokra bomlott. Annak ellenére az, hogy az utóbbi időben nem utolsósorban a globális veszélyek (pl. klímaváltozás) és főleg a pénzügyi és gazdasági válság hatására felerősödtek a globális kormányzás és szabályozás megteremtésére irányuló kísérletek. A harmadik tényező, hogy – döntően a tudományos-technikai fejlődés következtében – soha nem látott mértékben felgyorsult a világ, ez növeli az előreláthatatlanságot és gyengíti az összefüggések felismerésének és felmérésének képességét, ami pedig éppen a globális veszélyek elhárításához vagy enyhítéséhez lenne szükséges.
Mindezek az ellentmondások és maga az előreláthatatlanság rendkívüli mértékű bizonytalanságot visz mindannyiunk életébe. A bizonytalanság egyben a biztonságnak és a biztonság érzetének hiányát jelenti mind az egyes országok, kormányok, mind pedig a biztonságot és szabadságot igénylő polgárok körében. A külpolitika legfontosabb feladata ebben a helyzetben nem lehet más, mint az említett tényezőkből fakadó bizonytalanság és biztonsági deficit csökkentése.
A védekezés legelső és legegyszerűbb módja, hogy saját magunkban biztonságot teremtünk, világos képet alkotunk magunknak a világról, felmérjük a veszélyeket és átgondoljuk azt a cselekvést, azt a politikát, amellyel ezeket a veszélyeket el tudjuk hárítani, vagy legalábbis csökkenteni tudjuk. A külső eredetű bizonytalanságot tehát belső eredetű biztonsággal kell ellensúlyozni. Ez több dolgot is jelent. A belső biztonságot mindenekelőtt az országon belüli egységgel, a sokat emlegetett külpolitikai konszenzus megteremtésével tudjuk erősíteni. Meg kell tehát jelölni azokat az alapvető nemzeti célkitűzéseket, amelyeket mindannyian elfogadunk, és amelyekre a nemzeti egyetértés, a nemzeti együttműködés külpolitikája építhető. A másik fontos követelmény a nemzeti összetartozás erősítése mind a Kárpát-medence, mind pedig a világ magyarságával.
Szomszédpolitika: egymásra utalva
A külső bizonytalanságokkal szembeni védekezés azonban nem áll meg az összetartás erősítésénél. Nekünk nemcsak saját házunkat, hanem a közvetlen környezetünkben lévő házakat is biztonságban kell tudnunk, hiszen a térség viszonylagos biztonsága teremtheti meg annak lehetőségét, hogy az adott esetben felerősödő külső veszélyekkel hatékonyan szembe tudjunk nézni. A legegyszerűbb példa erre, hogy árvíz vagy lavina esetén a falvakban senki nem tesz különbséget – nem tehet különbséget – jó és rossz szomszéd között. Ha nagy a baj, akkor csak jó szomszédok vannak, olyan szomszédok, akik azonnal segítenek, megmentik vagy kiássák a házat, és ugyanezt a segítséget természetesen a közösség más tagjaitól ők is elvárhatják. Egyebek között ezért is van szükség olyan szomszédpolitikára, amely tudatosítja mindenkivel, hogy bármilyen vitáink legyenek is, egymásra vagyunk és leszünk utalva: a kockázatok méretéhez képest a mi egymás közötti vitáink – bármilyen súlyosaknak és éleseknek is tűnnek adott esetben – voltaképpen másodlagosak. Olyan szomszédpolitikára van ezért szükség, amely nem kendőzi el, nem söpri a szőnyeg alá a részben történelmi gyökerű, részben az adott helyzet eltérő megítéléséből fakadó és eltérő érdekekből eredő nézeteltéréseinket, ugyanakkor mindezeket a közös érdekek figyelembevétele mellett kitartó, szívós és tisztességes tárgyalások útján kívánja rendezni. Úgy, hogy minden szomszéd minden egyes polgára teljes biztonságban érezze magát és természetes szabadságjogaként élhesse nyelvi, kulturális, nemzeti identitását. Ezért döntöttünk úgy, hogy a magyar külpolitika legsürgősebb, azonnali feladatai (gazdaság, országkép, EU-elnökség) mellett számunkra a térséggel kapcsolatos külpolitikánk, ezen belül a szomszédpolitika a legfontosabb terület.
Biztonságot és szabadságot akarunk az ország minden polgárának. A „Ne bántsd a magyart!” jelszóval kifejeztük, hogy ugyanezt akarjuk a Kárpát-medence minden magyarjának, és egyben biztonságot és szabadságot akarunk a térség valamennyi országának valamennyi polgára számára. Ezért kellett összhangot teremtenünk a legsürgősebb és legfontosabb nemzetpolitikai lépésünk, a magyar állampolgárság megszerzésének lehetővé tételére vonatkozó törvény elfogadása és egy olyan szomszédpolitika felépítése között, amely a kölcsönös megértést és biztonságérzetet az egész térségben elősegíti. Korántsem véletlen, hogy első útjaink már a kormány hivatalba lépését megelőzően a szomszédos országokba vezettek, és két fontos üzenetet hordoztak. Egyrészt minden szomszédunknak meg kívántuk magyarázni az állampolgársági törvény módosításával kapcsolatos valóságos hátteret, célokat és tényeket, másrészt pedig kifejeztük azt a célunkat, hogy a jövőben egy sokkal markánsabb, sokkal erőteljesebb, offenzívabb Közép-Európa-politikát kívánunk folytatni. Vagyis arra törekszünk, hogy keressük közösen azokat a megoldásokat, amelyekkel ez a politika mind a térségben, mind az Európai Unió intézményrendszerén belül, mind pedig a globális térben erőteljesebben érvényesíthető.
Egyeseket kétségkívül meglepett e politika eredményes volta. Egyrészt állampolgársági törvényünk módosítását szomszédaink túlnyomó többsége tudomásul vette és elfogadta, azzal természetesen, hogy mi mindig nyitva állunk majd az egyes részletkérdések, technikai gondok megoldására. Az a szomszédunk, amelyik súlyos, nyelvi kifejezéseiben érzésünk szerint eltúlzott („területi integritás sérelme”) kifogást emelt e törvényünkkel szemben, most új kormánnyal rendelkezik, és bár alapvető kérdésekben láthatóan fennállnak a nézeteltérések, a hangulat megváltozott. A felek ebben az új helyzetben nem az ütközést, hanem a kölcsönösen elfogadható megoldásokat fogják keresni, még akkor is, ha ezek kialakítása nem lesz mindig könnyű. Az pedig semmi esetre sem tekinthető véletlennek, hogy két különlegesen fontos szomszédunk, Románia és Ausztria a magyar külügyminisztert hívta meg előadóként az éves nagyköveti értekezletére, lehetőséget adva arra, hogy a magyar külpolitika elképzeléseit nemcsak az európai uniós fejlemények, ezen belül mindenekelőtt természetesen a soros magyar elnökség összefüggésében, hanem általában véve Közép-Európával és a térséggel kapcsolatban is előadhassuk.
Visegrádi együttműködés és más partnerségek
A visegrádi együttműködést megőrizzük és továbbfejlesztjük. Nem kétséges, hogy a visegrádi és általában véve a közép-európai országok érdekérvényesítési képessége és ennek megfelelően ezeknek az országoknak az öntudata és önbizalma erősödik. Hangsúlyoznunk kell, és ez valamennyi visegrádi ország kormányának az álláspontja, hogy a visegrádi együttműködés alapvető célkitűzései soha semmilyen téren nem kerülhetnek ellentétbe az Európai Unió célkitűzéseivel és politikájával. Éppen ellenkezőleg, a visegrádi együttműködés gyorsítani kívánja ezeknek az országoknak a felzárkózását. Mindezzel végső soron annak az európai versenyképességnek az erősítését segíti elő, amely jelenleg az Európai Unió egészének a legfontosabb célja a globális színtéren.
Maga a közép-európai együttműködés nem korlátozódik Visegrádra, hiszen számtalanszor elmondtuk, elmondjuk, hogy ez az együttműködés rugalmas, sokirányú, és a legkülönbözőbb formákat öltheti. A jövőben az Európai Unió bővítési folyamatának remélt előrehaladása következtében egy, az eddiginél lényegesen erőteljesebb déli dimenziót is kap. Ez az a „szélesebb Közép-Európa” elképzelés, amely Magyarország központi helyzetéből kiindulva egyszerre jelent északi (Visegrád), déli (Nyugat-Balkán teljes integrációja, román és bolgár kapcsolat erősítése), keleti (keleti partnerség) és nyugati (Duna térség stratégiája) irányt.
Biztonságunkat pedig nemcsak a nemzeti együttműködés, a határainkon átívelő nemzeti összetartozás, sikeres, megbízható és őszinte szomszéd- és térségpolitika, hanem mindenekelőtt az oltalmazza, hogy a világ legnagyobb gazdaságával rendelkező, a nemzetközi színtéren ma már több szempontból önállóan megjelenő integráció, nevezetesen az Európai Unió tagjai vagyunk.
Tudjuk jól, hogy Európa jövője voltaképpen nemcsak és nem is elsősorban gazdasági és intézményi kérdésektől függ, hanem attól, hogy mi, magunk megtaláljuk-e a valójában mindig velünk lévő, de olykor el-eltűnő európai szellemiséget. Legyen bármennyire is sikeres gazdaságunk, ha az alapvető értékek dolgában nem jutunk egységre, ha nem látjuk be, hogy egy rohamosan zsugorodó társadalomban a demográfiai kihívás jelenti a legnagyobb gondot, ha nem érzékeljük, hogy egy szétszakadóban lévő társadalomban nincs sikeres előrelépés a szolidaritás és kohézió erősítése nélkül, és nem fogadjuk el, hogy a nagy dolgokban és a kisebb ügyekben egyaránt egyenlő elbánásra van szükség, legyen szó a mezőgazdasági támogatásokról, vagy akár a magánnyugdíjakba befizetett költségvetési források figyelembevételéről, a siker nem lehet hosszú életű.
A soros elnökség célkitűzései
A soros magyar elnökség alapvető célja, hogy Európa működjön, éspedig jól működjön. Ez önmagában véve is nagy feladat, hiszen maga az európai integráció története is sorsforduló előtt áll. Az év végéig meghozott fontos döntések alkalmazásának a sikere ugyanis nem kis mértékben rajtunk is fog múlni. Az Európa 2020 program elfogadása már megtörtént, de a program ténylegesen január elsejével indul.
A gazdasági kormányzás megerősítésére, tehát a gazdaságpolitika erőteljesebb koordinációjára irányuló munka még nem zárult le, és azt sem tudjuk biztosan, hogy októberben ez a munka befejezhető-e és beindulhat-e az az új rendszer, amelynek a tényleges működtetése szintén számtalan nehézséget fog a felszínre hozni. Mi mindenesetre abban vagyunk érdekeltek, hogy ez a rendszer létrejöjjön, méghozzá úgy, hogy annak valamennyi intézményi, szervezeti, jogi és gazdasági eleme teljes mértékben tisztázott legyen. Ha ugyanis például a szankciók alkalmazásának jogalapja nem válik világossá és egyértelművé, akkor a rendszer működése az első pillanatoktól kezdve akadozhat, ennek ódiumát pedig adott esetben részben a soros elnökség országa is viseli.
Ami az egyes uniós politikákat illeti, az erősebb Európa ezeken a területeken egyben a magyar érdekek megvalósítását is jelenti. Magyar prioritás az unió versenyképességének erősítése, mert ezzel tud az Európai Unió a globális rendszernek nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontból is jelentős szereplőjévé válnia. Szükség van a mezőgazdasági politika megőrzésére, mert ez alapvető érdeke a magyar vidéknek, a magyar mezőgazdaságnak, de ugyanígy érdeke Európának és annak a sok milliárd embernek, aki jelenleg nem jut megfelelő mennyiségű élelmiszerhez. Magyar prioritás a víz kezelése, igazgatása, hasznosítása, megóvása, mint ahogy ez ma az egyik legfontosabb közép-európai és európai téma, nem is beszélve arról, hogy a következő generációk sorsa is a vízgazdálkodás sikerességén múlik.
Az unió külkapcsolatai
Az energiapolitika területén ismét szembeötlő az egybeesés a magyar, a közép-európai és az európai, sőt a globális érdekek között. Biztonságos energiaellátásra, energiabiztonságra van szükségünk. Nyilvánvaló közgazdasági és biztonságpolitikai szempontok szólnak amellett, hogy a döntési helyzetbe ne a termelőt, hanem a fogyasztót hozzuk. Ehhez azonban meg kell teremteni a feltételeket, versenyeztetni kell a termelőket – sőt az útvonalakat. A külkapcsolatok területén az Európai Unió szintén sorsforduló előtt áll. Az alapvető kérdés, hogy sikerül-e a gazdasági óriásnak a világpolitika meghatározó szereplőjeként elfogadtatnia magát vagy sem. A lisszaboni szerződéssel, az új intézmények létrehozásával, az Európai Külügyi Szolgálat felállításával ennek feltételei kétségkívül javulnak. Számos szervezeti és személyi feltételen túl az alapvető kérdés az, hogy akar-e és tud-e Európa a globális fejleményekhez valami különlegeset hozzáadni. Van-e a világról olyan víziója, amely a sajátos történelmére, sokszínűségére, kreativitására és értékvilágára épül? Elő tud-e állni ennek alapján olyan stratégiával, amelyre a közös külpolitika építhető? Ez a stratégia és külpolitika nem függetlenítheti magát attól a különleges kapcsolattól, ami nem egyszerűen stratégiai kapcsolat vagy partnerség, hanem szövetség. Ez a kapcsolat pedig az Európai Unió és az Atlanti-óceán másik partjának két országa, az Egyesült Államok és Kanada között áll fenn: az Atlanti-óceán két oldalát olyan sűrű kulturális, történelmi, kereskedelmi, pénzügyi, gazdasági szövet köti össze, amelynek erősítése mindkét fél érdeke.
Ami viszont a kifejezetten magyar prioritásokat illeti, mi minden körülmények között előre fogjuk vinni a horvát csatlakozás kérdését, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezek a tárgyalások a soros magyar elnökség időszaka alatt lezáruljanak. Alapvető érdekünk, hogy a bővítés folytatódjon, hogy a Nyugat-Balkán integrálódjon Európába és ezzel Magyarország elkerüljön a perifériáról, visszakerüljön Európa közepébe, ahol valaha volt. Tartalommal és konkrét projektekkel kívánjuk megtölteni a keleti partnerséget (azaz az Európai Unió és Fehéroroszország, Ukrajna, Moldova, Grúzia, Azerbajdzsán, Örményország közötti kapcsolatot), alapvető geopolitikai érdekünk, hogy ezek az országok is közeledjenek az európai integrációs folyamathoz. Nagy reményeket fűzünk a Duna térség stratégiájához, amelyet szintén a mi elnökségünk alatt fognak elfogadni, és amely jelképesen is kifejezi azt a készséget, hogy a térség országai összehangolják a legkülönbözőbb energiapolitikai, fejlesztési, környezetvédelmi és közlekedési szempontjaikat.
Barroso elnök azt hangsúlyozta az Európai Parlament előtt mondott beszédében, hogy a határokat irrelevánssá kell tenni a gázvezetékek és az elektromos hálózatok szempontjából. Tökéletesen egyetértünk ezzel a javaslattal. Úgy véljük azonban, hogy az Európai Unión belül a határokat nemcsak a gázvezetékek és az elektromos vezetékek számára kell irrelevánssá tenni, hanem az emberek, gondolatok, nyelvek, kultúrák és az eze