Új pártrendszer született

A 2010-es önkormányzati választások tétje az volt, hogy folytatódik-e az a történelmi mozgás, amely megváltoztatta a pártpalettát még 2009-ben, az EP-választásokon, s amely a tavaszi parlamenti választások alkalmával kétharmados többséghez juttatta a Fidesz–KDNP-t, miközben két régi párt (MDF, SZDSZ) kiesett, két új párt (Jobbik, LMP) pedig bekerült az Országgyűlésbe. Az önkormányzati választások kapcsán kérdés volt, hogy tovább erősödik-e a Fidesz hatalmi struktúrája és politikai hálója, vagy megmarad az önkormányzati szférában az a húszéves trend, amely szerint a helyi kormányzásban a tavasszal vesztes pártok jó esetben nyerni tudnak az önkormányzatokban, de legrosszabb esetben is korrigálnak tavaszi eredményükhöz képest.
Az önkormányzati választás választ adott arra a kérdésre is, hogy hogyan alakulhat át a magyarországi pártrendszer, s létrejön-e a magyar történelemben már többször szerepet kapott hegemón pártstruktúra. Világossá vált az is, hogy milyen potenciális vagy tényleges tartalékokkal bírnak az egyes pártok, s egyértelművé vált, hogy mi lesz a viszonya az országos kormányzásnak a helyi kormányzáshoz. Mindezek együttesen pedig kijelölik azt az új politikai erőteret, amelyben a magyar demokrácia új irányvonalat vehet az elkövetkezendő években. Mindenekelőtt azonban fontos tisztázni, hogy az önkormányzati szféra területén nem változott meg az a húsz éve tartó trend, hogy a jelöltek kétharmada független, vagyis nem pártkatonai szolgálatban álló jelöltek. Ha az idei választások végeredményét nézzük, akkor ez a szám még nagyobb a függetlenek javára. A mandátumot szerzett jelöltek 79 százaléka nem pártmezben kapott munkára felhatalmazást a választóktól, vagyis a pártversenyben mindössze a mandátumok 21 százaléka dőlt el.
Csakhogy településstruktúra és közigazgatási szempontból ez a 21 százalék az ország 10000 lakos fölötti településeit és a megyei közgyűléseket jelenti a főváros mellett, vagyis igencsak nagy súllyal esnek latba mind a helyi kormányzás, mind a helyi politika alakítása során.
Rekorderedmény
A Fidesz–KDNP megfordította a húszéves trendet, amely szerint a kormánypárt mindig gyengébben szerepelt ősszel, mint tavasszal. A program, amelyet Orbán Viktor 2000-től kizárólagosan futtatott a Fidesz rendszerében – amely szerint egyedüli, koalíciók nélküli országos és helyi kormányzásra kell törekedjen a Fidesz, s szövetségi rendszerét csak hatalmi csúcspozícióból, és nem mellérendelt viszonyokból építheti – nos, e program be- és kiteljesedett az önkormányzati választásokon. Alacsony részvétel, de jól bejáratott Fidesz-mozgósítás mellett a párt csúcsra jutott az önkormányzatokban is, olyan többséggel, amely az ellenzéki levegőt is ritkává teszi a városi és a megyei közgyűlésekben. A Fidesz a 2010-ben elért eredményével mind az országos, mind a helyi politikában politikusi eltartóképességének a maximumához jutott.
A most csúcsra járatott szavazatmaximalizálás és politikusi karriereltartó képesség három évig stabilitást biztosít a pártban. Ugyanakkor már a következő választásokon nagy belső pártmozgásokat fog előidézni a parlament létszámának kétszáz főre való csökkentése, s a Fidesz felduzzadt politikusi gárdájának korántsem biztos, hogy nyugodt perceket hoz majd a választások előtti év, amikor a közjogi változások miatt a Fidesznek a maga csapatából is szélnek kell eresztenie politikusokat. Ám ez a győzelem mámorában még korántsem jelentkezik náluk problémaként.
Nem így a szocialistáknál, akiknél pont az okoz további nehézséget, hogy az MSZP az önkormányzati választásokon politikusi eltartóképességük negatív rekordjához értek. Miskolc eleste, a közgyűlésekben való érdemi ellenzékiséghez kevés mandátumszámuk, valamint karrierkínálatuk gyenge mutatói a pártból történő kiáramlást tovább erősítik. Botka László eredménye Szegeden, a két fővárosi polgármesteri hely, s az a néhány vidéki pozíció mindössze kommunikációs mentsvár a szocialistáknak. Országos megítélésük jottányit sem javult a tavaszi választásokhoz képest, különösen, ha a rájuk adott szavazatok abszolút számát nézzük.
A szavazatok abszolút száma kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az alig több, mint 3,5 millió szavazó közül pártmandátumot még másfél millió szavazat sem eredményezett, így nemhogy a vesztes szocialisták, de még a győztes Fidesz is nyugodtan fogalmazhatna óvatosabban a pártverseny kapcsán.
Kispártok versenye
A kispártok versenyében a Jobbik és az LMP között már a jelöléskor eldőlt a harc. A Jobbik több mint 2700 képviselő- és 219 polgármesterjelöltjével már a startnál megverte a kevesebb mint 1000 jelölttel rendelkező LMP-t, aki mindössze 26 helyen indult polgármesterségért és egyébként csak egy helyen ért célba. A Jobbik – bár a kampányban hirdetett eredményeinél gyengébben – teljesítette a párt életciklusához tartozó feladatot. Mivel új párt, neki az önkormányzati szféra az országos politikában való részvétel biztosítéka. Kampányban nagy terveket sző minden politikai szereplő, s aztán az eredmények minősítik az elvégzett munkát. A Jobbik négyéves építkezés után ugyanott tart eredményben, ahol a nagy társadalmi beágyazottsággal, tizenkét év kormányzati múlttal, hatalmas anyagi és infrastrukturális háttérrel rendelkező MSZP. Vagyis a radikális párt ténylegesen országos párttá tudott válni az önkormányzati választásokon, még úgy is, hogy a parlament nyári ülésszakán a Fidesz jó néhány nemzetpolitikai kérdés rendezésével csábította magához a Jobbik értelmiségi szavazóit. Ezzel együtt a Jobbik a helyi kormányzás területén politikusai számára karrierkínálati lehetőségét növelni tudta, s ezzel megalapozta versenypozícióját 2014-re, az országgyűlési választásokra.
Az LMP gyengén teljesített már a jelöltállításnál is. A hálószerű építkezés szándéka látszott a nagyvárosokra koncentrálásából, ám a végeredmény mutatja a párt gyökértelenségét. Az ökopolitizálás mesterséges, entellektüel jellege nem ért el a vidékhez. Pedig az íróasztal-politizálás mellett volna téma bőven a vidékfejlesztés, az agrárium, a helyi környezetvédelem területén, ahova betörhetett volna a párt. Csakhogy Budapestről és a belvárosból nehéz kitörnie annak a pártnak, amelyik kizárólag a pesti széthullott liberális szavazatokból, s a kiábrándult értelmiségi szocialista szavazókból építkezik. Tartós társadalmi bázisuk szinte nulla, szervezeti hálójuk érdemben nincs. Mindezek ellenére az LMP gyenge mostani szereplése egyben karriertartalékot képez számára. Szervezeti toborzásának egyik fő terepe lehet az önkormányzat. Kérdés, hogy a pártversenyben nem jelent-e túl nagy hátrányt mostani lemaradása, s nem túlzott tehertétel-e számára a vidéki pártépítés bázisának elégtelensége.
Hegemón-plurális pártrendszer
Budapest is jelezte a történeti mozgásba lendülést. Tarlós István személyében és a kormánypárti többségű közgyűléssel a Fidesz végképp hegemón helyzetbe került. Az országos és a helyi kormányzás viszonyában az alá-fölé rendeltségi viszony minden korábbinál erősebbé fog válni. Van rá lehetőség, hogy a szubszidiaritás értelmezését a központi s nem a helyi kormányzás fogja feltölteni tartalommal. Az önkormányzati választások kijelölték a pártoknak a politikai arénán belüli pozícióikat, s rávilágítottak tartalékaik meglétére vagy ezek hiányára, kiürülésére. A Fidesz jelenlegi társadalmi, szervezeti és hatalmi pozíciója által új pártrendszert is létrehozott. A mellette lévő szövetség- és versenyképtelen ellenzéki pártokhoz képest hegemón helyzetbe került, s jelenlétével újra beköszöntött Magyarországon a hegemón-plurális pártrendszer, amely a kormánypárt széles lehetősége mellé a kizárólagos felelősséget is jelenti.
Tartalékok és deficitek
Az MSZP végképp válságba került, az LMP társadalmi bázis nélkül lebeg, vagyis a baloldal egésze a liberálisokig súlyos politikai válságban van. A baloldal hiteltelenségből fakadó válságának, a liberálisok vidéki gyökértelenségének és a pártpaletta teljes megváltozásának legjobb példája Karcag, ahol sem az MSZP, sem az LMP még csak polgármesterjelöltet sem tudott állítani. Fidesz–Jobbik vetélkedés volt – nyilván nagyarányú Fidesz-győzelemmel. A Jobbik szervezetileg megkapaszkodott úgy, hogy társadalmi, kormányzati konfliktusok esetén még lehetnek tartalékai, ahogyan a karrierkínálat terén is van még mit mozgósítania.
A Fideszt – csúcsra járatottságán túl – egy másik fontos mutató is erősíti. A méltatlanul elhallgatott kisebbségi önkormányzati választásokon ugyanis tarolt a Lungo Drom. Több mint 4000 jelöltet indított országszerte, s ebből 2300 körül ért el mandátumot. Farkas Flórián szervezete ezzel egyben bizonyította, hogy nem csupán a cigányságnak, hanem a Fidesznek is valódi stratégiai partnere. A Fidesz-szövetségen belül ugyanis látszólag nincs már több szervezeti mobilizáló tartalék. Kivéve a Lungo Dromot, amelyik szervezettsége miatt a Fidesz szövetségi rendszerén belül egyedüliként képes a politikai piacot bővíteni. Erre pedig a Fidesznek nagy szüksége lesz, hiszen az önkormányzati választások győzelmével világos, hogy életciklusának tetőpontjára ért.

A szerző politológus