Virtuális szkanderbajnok

Amikor néhány évvel ezelőtt a Népszabadságban idézeteket olvastam Gyurcsány Ferenc blogjából, több dolgot nem értettem. Arról már értesültünk, hogy internetes napló, mint olyan, létezik. A webblogírás olyan gyorsan terjedt Magyarországon, mint a hongkongi influenza. Azon olvasóinknak, akik nem járatosak az internetes világban, legyen elég annyi, hogy a világhálón éppen úgy lehet naplót vezetni, mint dédnagymamáink tették annak idején a kapcsos, lakkos mappáikban. Alapvető különbség, hogy a préselt virágokkal gazdagított naplók elején obligát átok ült, hogy aki ezt elolvassa, nőjön harmadik füle, az internetes naplóknak pont ellentétes a céljuk. Olvassa fű-fa, és véleményükkel az üzenőfalon keressék meg a blogírót. Tudományosan fogalmazva, az internetes naplóírás korunk egyik sajátos önkifejezési formája. Igazi profik óriási találmánynak tartják, de mivel én még amatőrnek is kezdő vagyok, nem vagyok különösebben oda értük. Sosem látott emberek feltárják a világnak legintimebb magánéletüket. Olyan korban, ahol tűzzel-vassal védik a magánszférát, féltik a személyiségi jogokat. A másik kifogás a hangnem.
Közeli ismerősöm próbált egy ártatlan blogot indítani, de annyi mocskot, gyalázkodást kellett elviselnie, hogy néhány hónap múlva abbahagyta az írást. „Kikezdték az önbecsülésemet”, indokolta. Az internet névtelensége a legostobább, legsértőbb véleményre jogosítja az amúgy is ideges, robbanásra kész közvéleményt. Elég egy közömbös kérdés vagy megjegyzés, hogy a reagálók kiosszák a blogírót, vagy ordító személyeskedéssel essenek egymásnak. A legfurcsább élményem, amikor egy ismeretlen azt írta, hogy álmában találkozott velem, és úgy megvert, hogy nem álltam meg a lábamon. Mondhatom, leesett az állam. De ezek igazából ízlésbeli kifogások. Ami felettébb bosszantó, az nem más, mint egyes blogok felhasználása a politikai közhangulat alakítására. Ennek a teljesen kifacsarodott helyzetnek a főszereplője maga Gyurcsány Ferenc, aki nemcsak túlmozgásos, de közléskényszerben is szenved. És a sajtó meg a televíziók úgy járnak a blogjára, mint az MTI hírrovatára. A politikai blogírás Amerikában jött divatba. Ez nálunk úgy néz ki, hogy maga Gyurcsány lett a hír. Még a kiváló Hír TV is elkövette azt a hibát, hogy azzal kezdte egyik hírösszefoglalóját, hogy „Gyurcsány Ferenc internetes naplójában azt írta, hogy a nyugdíjpénztárak befizetéseinek kölcsönvétele a kormány részéről közönséges lopás”.
Hoppá! Először is, ez nem hír, hanem vélemény, másodszor, ki ez a Gyurcsány Ferenc, akinek internetes firkálmányai országos fontosságot kapnak? Egy közönséges képviselő, bukott miniszterelnök, nyughatatlan szájkaratés, a szemlőhegyi Darth Vader, aki blogjába hörgi bele átkait. A napilapok, a hírportálok meg boldogan turkálnak benne, hátha akad valami Orbán-ellenes kirohanás, mert igazából ezért a lankadatlan érdeklődés. Íme, a keddi gyöngyszem: „Teszek róla, hogy ne legyen kedvetek szkanderozni a Nemzeti Ügyek kormányával.” Ezt Gyurcsány írja, de nem ő mondja, hanem ő mondaná, ha ő volna Orbán Viktor. „A pénztárak ugyan tiltakoznak a kormány tervei ellen (…), nyomást gyakorolnak a kormányra. De a kabinet nem hagyja magát. Ugrálunk, ugrálunk?, kérdezi a miniszterelnök. Akkor legyen harc!” – jön a gyors reakció. Majd én megmutatom nektek, hol lakik az Úristen. Kész a bukott miniszterelnök forgatókönyve. Előadja a HVG online, mint fontos napi hírt. Szóljunk Szabó Istvánnak, nem rendezné meg?