A túlélés örök esszenciája

Jerzy Skolimowski Andrzej Wajdával és Roman Polanskival a fiatal lengyel film jelentős alkotója. A Kés a vízben forgatókönyvírója politikai alkotások sorával vette ki részét a lengyel filmgyártás sikereiből. Az évek során Cannes-ban, Velencében, Berlinben díjazták munkásságát. A rendező tizenhét év szünet után 2010-ben rövid idő alatt másodszor ült a rendezői székbe. Az ölés esszenciája című filmje a 67. Velencei nemzetközi filmfesztiválon a zsűri különdíját és a legjobb színész díját nyerte el. Történetének főhőse egy foglyul ejtett arab terrorista, aki egy baleset következtében kiszabadul az amerikai hadsereg fogságából, majd menekülése során meg kell harcolnia a túlélésért. Az ölés esszenciájának magyar vonatkozása is van: a lengyel–norvég–ír–magyar alkotás hazai koproducere Berger József és a Mythberg Films.

Szándéka szerint mennyire volt hangsúlyos a történetében a politikai üzenet?
– Őszintén szólva a történet politikai vonatkozása érdekelt a legkevésbé. Egyszerűen csak meggyőző háttérként szolgált a főszereplő számára egy olyan helyzetben, amely feltárja az emberi ellenálló képesség határait. Az egyén és ígérete betartása érdekelt igazán. Az érzékeny néző tudni fogja, hogy a film nem akar semmilyen politikai üzenetet ráerőltetni.
– Korábban meglehetősen ellentmondásos volt a politikához fűződő viszonya. Fel a kezekkel! című filmje tizennégy évig tiltólistán volt…
– A cenzúra döntése, amellyel polcra tették a Fel a kezekkel! című filmemet 1967-ben (bemutatását csak 1981-ben engedélyezték – a szerk.), fenekestül felforgatta az életemet. Az alkotás egy néma sikoly volt, provokáció, amit 32 millió lengyelnek címeztem arról, hogy mi a baj a fennálló rendszerrel. Témája miatt emigrálásra kényszerítettek. Külföldön aztán elfogadtam az első velem szembejövő munkát, hogy eltartsam a családomat, de ez többszörösen is nagy csapást jelentett nekem mind szakmai, mind etikai, mind pedig anyagi értelemben. Politikai filmeket készíteni abban az időben Lengyelországban egyet jelentett azzal a halvány, idealisztikus, pislákoló reménysugárral, hogy a filmek, akármilyen csekély mértékben is, de talán játszhatnak valamiféle apró szerepet az ország rezsimjének gyengítésében. Napjaink globális konfliktusait elnézve nem tudom elképzelni, hogy a mai filmek másképp tennének.
– A film nem jelöl meg sem teret, sem időt. Bárhol, bárkivel megeshet, amin a főszereplő keresztülmegy?
– Szeretek erre a filmre egyetemes történetként gondolni. A részletek – a tájak, az egyenruhák, a fegyverek és a résztvevők nyelve – talán eltérők lehetnek a történelem bizonyos pontjain, de a főszereplő egyszerű túléléstörténete mindig, minden korban és minden körülmények között megőrzi érvényességét.
– A filmben alig használ dialógust. Miért választotta ezt a koncepciót?
– Az ölés esszenciájának főszereplője nem mond összesen egy mondatnyi szöveget a filmben, de ez nem egy kigondolt jelkép, sokkal inkább természetes eredménye azoknak a körülményeknek, amely között a menekülő találja magát. Egyedül van egy idegen országban, s bárki, aki keresztezi az útját, potenciális ellenfél vagy egyenesen ellenség neki. Még ha megszólalna is, senki nem értené őt, és ezzel tisztában is van. A koncepcióm másik oka mindemellett, hogy fárasztónak találom azt a sok párbeszédet, ami napjaink filmjeire jellemző. Emiatt is örültem ennek a történetnek, amelyben a párbeszédek teljességgel feleslegesek voltak.
– A filmben több, a nézőt erősen próbára tevő jelenet is helyet kapott. Mennyire tartotta fontosnak ezek hangsúlyozását?
– Nem biztos, hogy egyetértek a felvetéssel. Sokkal több erőszakos és erotikus tartalom látható bármelyik napjainkban készült akciófilmben. Az ölés esszenciájában – más kollégáim alkotásaival ellentétben – a hős minden cselekedete magyarázható helyzetének extremitásával. A brutalitás a filmben nem alaptalan; eddig egyetlen sokkoló reakcióról sem hallottam.
– 1991-ben abbahagyta a filmkészítést, s csak 2008-ban ült viszsza a rendezői székbe. A két évtizedes szünet után visszatért, vagy újrakezdte a filmezést?
– Visszatértem. A Ferdydurke-kal nagyon elégedetlen voltam 1991-ben. Bemutatása után úgy éreztem, pihenőre van szükségem, és újfent meg kell erősítenem magamat művészként. A festészetre kezdtem koncentrálni, amely a filmezés mellett a másik igazi szenvedélyem, s amire addig sosem volt elég időm. Csak amikor festőként sikeressé váltam, akkor éreztem késznek magam a visszatérésre a kamera mögé.