És ön kinél bankol?

Ez az ostoba szófacsarás igazából sértésszámba is mehetne egy olyan országban, ahol a lakosság háromnegyedének egyetlen fillér megtakarítása sincs. Úgyhogy minden elismerésünk azé a kedves hölgyé, aki fűt-fát meghívathat az aktuális reklámban az esküvőjére, mert a vőlegénye az X banknál bankol, és 700 ezer forint személyi kölcsönt már fel is vehet kilencvenhat hónapra. Emlékezetes lagzi lesz. Hogy a magyarok miért nem sietnek megtakarítani, annak több oka van, de nem az, amire az MNB elnöke célzott: oda az öngondoskodás, ha a magánnyugdíjpénztárakat elsorvasztja a kormány. Nálunk öngondoskodásról szó nincs, először is mélyen beleivódott az emberekbe a szocialista ideológia: az állam majdcsak kihúz a bajból. Másodszor: a jelenlegi keresetekből nem lehet félretenni, a magyar munkavállaló az uniós bérszínvonal egyharmadán csücsül. Harmadszor: a lakosságnak jelentős megtakarítása volt még a rendszerváltozás környékén, ami a megszűnt munkahelyek, az átalakuló életforma és a felfelé kúszó rezsiköltségek miatt riasztóan megcsappant. A reálbérek csökkentek, és aki valamilyen szinten tartani akarta megszokott életformáját, előbb-utóbb hitelhez folyamodott. Bejöttek a külföldi bankok, és elkezdődött egy óriási hitelezési hullám.
Egy ország, amely soha nem tapasztalta meg a fogyasztás örömét, megrészegülve kezdett vásárolni. Vagy nem fogták fel, vagy nem akarták felfogni, hogy a hitelt vagy a kölcsönt vissza kell fizetni, kamatostól. 2008 körül Magyarországon sokan eljutottak oda, hogy adósságspirálba gabalyodva már a kölcsönöket is kölcsönökből törlesztették. Furcsa volt az a szidalomözön, az a gyermeki düh, ahogy nekitámadtak az egyik készpénzkölcsönt közvetítő cégnek, fel sem fogva annak súlyát, hogy a kölcsönadó a szerződés értelmében hetenként jött a törlesztésért. Uzsorára panaszkodtak az adósok, és természetesen az államhoz fordultak segítségért. Úgy tűnik, a magyarok pénzügyi műveltsége majdnem a nullával egyenlő. Amíg az OTP volt az egyetlen pénzgyűjtő hely, még átlátható volt az élet, de amióta sok bank, sokféle ajánlat, meg tőzsde, állampapír, portfólió és csalafinta szerződések vannak, durvul a helyzet. Egy felmérés szerint a lakosság 73 százalékának nincs megtakarítása, 50 százaléka negatívan áll a pénzügyi témákhoz, 65 százaléka nem érti a pénzügyekkel kapcsolatos információkat. Akkor miért csodálkozunk azon, hogy a bankok simán rábeszélték ügyfeleiket az úgynevezett devizaalapú hitelekre, s ez jelenleg több százezer embernek okoz megoldhatatlan pénzügyi problémákat?
Mivel a lakosság jelentős része eladósodott részben a devizahitellel, részben fogyasztási vagy szabad felhasználású hitelekkel, nem értjük, miféle megtakarítást szeretne az MNB elnöke forszírozni. Nem beszélve arról, hogy négy-öt százalékos kamatra ugyan kinek éri meg akár egyetlen forintot is a bankba tenni? Akinek pénze van, az aranyat, földet vagy ingatlant vesz. A nagy átlagnak azonban nincs leköthető pénze. Két keresőre számítva ma egy városi házaspár a következőkre költi el a jövedelmét: lakástörlesztés devizában vagy forintban, közös költség, állandóan emelkedő villanyáramár, folyamatosan emelkedő víz- és csatornadíj, nagyon drága gázdíj, mobil- vagy vonalastelefon-díj, kábelcsatorna díja, internet-hozzáférés, biztosítás, ha van kocsi, annak fenntartása, ha nem, a bérletek ára, esetleges újság-előfizetés, számlavezetési díjak. És ebben a máris horribilis összegben nincs benne a lakás karbantartása, a gyermeknevelés, az étkezés, az öltözködés, a művelődés vagy a legszerényebb hobbi, mint például hét végi kirándulás, edzőterem, fodrász, éttermi ebéd vagy egy közös születésnap.
Hogy ők hol bankolnak? Sehol.