Ekkor kezdődött a mai értelemben vett divat kialakulása: a varrógépekkel, amelyek olyan gyors fejlődést tettek lehetővé, hogy azt már tudatosan is követni kellett. Az első divatképeket, amelyeket a kereskedelmi és vendéglátó-ipari múzeum bemutat, még nem divatlapok, hanem irodalmi folyóiratok közlik: a reformkor így akarta megnyerni a női olvasókat az irodalomnak, és létrehozta az irodalmi divatlap műfaját. A kiállítás első, eredeti öltözetei a barokk és a rokokó világából valók: ezeket a rafinált, sokszor túldíszített ruhákat seperték el a reformkor nemzeti igényei. A Védegylet megalakulásával a „honi kelme”, a jellegzetes fehér pettyes kék szövet a nemzeti ipar támogatásának szimbólumává lett.
Egy ilyen ruhát szívesen megcsodáltam volna, de ebből éppen nincs kiállítva eredeti példány, csak a „honi viseletet” népszerűsítő képekről tájékozódhat a látogató. A nemzeti öltözetet betiltó Bach-korszak a párizsi divat betörésével esik egybe: a divatdiktátor francia császárné elképesztő kilengéseket enged meg magának, a kámvás rokolyáról, azaz a krinolinról a korabeli leírások és ábrázolások tanúsítják, hogy valóban képes volt lehetetlenné tenni a közlekedést.
A hatvanas évek elején az őrült krinolin leapad, újra viselik a zsinóros magyar ruhákat, a nemzeti elemek külföldi trendekkel keverednek, majd a krinolin végső bukásával elérkezik a turnűr, azaz a fardagály ideje: a nyolcvanas évekre már a szoknya alatt viselt lószőr párna, a „párizsi hátsó” ölt eszméletlen méreteket, de hát „amíg valaki járni tud, nincs elegánsan felöltözve” – olvashatjuk a Magyar Bazár 1877-es számában. Arról, hogy mi zajlott a spanyolfalak mögött, a legkülönfélébb kiegészítők és segédeszközök árulkodnak, ezek közül némelyik kifejezetten elképesztő; a ma embere legalábbis csodálkozna, ha egyszer csak a „karöltővasaló párnácskát” keresné rajta valaki.
Ezenkívül természetesen varrószalont és hatvanas évekbeli budoárt is berendeztek a múzeumban, ahol lehetőségünk nyílik felpróbálni néhány korabeli ruhadarabot, ha kedvünk tartja, végigszaglászhatjuk az első alkoholos parfümöket, a magyar királyné vizét és a pacsulit, és ha van türelmünk, megtanulhatunk néhány trükköt a „kesztyű-, zsebkendő- és legyezőnyelv” fényképekkel illusztrált, titkolózó jeleiből.
(Fardagály és kámvás rokolya – 19. századi divatképek, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest, február 28-ig.)
origo.hu
Már megint Magyar Péteren nevet az egész internet a kudarctüntetése után - mémek!
