Gyenge hozamú nyugdíjalapok Amerikában

Bár az Egyesült Államokban hagyományosan félnek az állam túlsúlyától, és mind az egészségügyi, mind a nyugdíjrendszerben az államnak sokkal kisebb a szerepe, mint Európában bárhol, a válságot követően ott is egyre több szakember bírálja a magánnyugdíjalapok tevékenységét, az állami szerepvállalás erősítését szorgalmazva. A nemzetközileg is ismert gazdaságpolitikai műhely, a Bard College Levy intézete pár hete publikálta Randall Wray professzornak, a Missouri– Kansas City Egyetem tanárának és munkatársainak tanulmányát az amerikai nyugdíjpénztárak teljesítményéről.
Az Egyesült Államokban a nyugdíjrendszer az egyes munkaadók nyugdíjrendszerén, az egyének megtakarításain és a szövetségi társadalombiztosítási rendszeren alapul. Az egyéni nyugdíj-megtakarítások a nyugdíjalapoknál kötnek ki, amelyek napjainkban az Egyesült Államok egyik legnagyobb gazdasági tevékenységévé nőtte ki magát. A nyugdíjalapok által kezelt összes pénz ma már eléri az Egyesült Államok éves nemzeti jövedelmének 70 százalékát.
Az amerikai nyugdíjalapok Randall Wray szerint kétféle módon is érintettek voltak a 2008-as nagy gazdasági válságban: egyrészt az általuk mozgatott pénzek nagyrészt hozzájárultak annak a pénzügyi buboréknak a kialakulásához, amely aztán 2008-ban látványosan kipukkadt, másrészt pedig a nyugdíjalapok befektetéseinek az értéke jelentősen csökkent a válság nyomán, ahogy a portfoliójukban levő vállalati értékpapírok értéke sok esetben felére esett vissza. A nyugdíjalapok értékvesztését ugyan bizonyos mértékben kompenzálja a PBGC, vagyis a kormányzat nyugdíjalap garancia alapja, de nyilván nem teljes mértékben, és így a veszteségeket a nyugdíjba vonuló embereknek kell lenyelniük.
Az amerikai nyugdíjalapok teljesítménye azonban a válság nélkül sem volt túlzottan kimagasló, átlagosan még azt a hozamot sem érték el hosszú távon, mintha csak biztos államkötvényeket vásároltak volna. És ez érthető is. A magasabb hozamot ígérő befektetések rizikója is nagyobb, és érthető, hogy a nyugdíjalapok menedzsmentje – hacsak nem kivételes pénzügyi zsenik vezetnek egy alapot, ami előfordul, de nem általános – csak nagyon átlagos hozamokat tud biztosítani, ami hosszabb távon nemigen lehet több, mint az amerikai gazdaság éves növekedési üteme, amiből persze még le kell vonni a nyugdíjalapok működési költségeit, amelyek szintén elég tetemesek.
Randall Wray professzor és munkatársai szerint nem lenne szabad kitenni az emberek nyugdíjait a nyugdíjalapok bizonytalan teljesítményének, hanem ehelyett a szövetségi (kormányzati) társadalombiztosítási rendszert kellene megerősíteni a magán nyugdíjalapok rovására. A professzor és munkatársai szerint ez biztosítaná, hogy az Egyesült Államokban az emberek nyugdíjai megőrizzék értéküket.
A helyzet sok tekintetben hasonló hazánkban is. A nyugdíjkasszák hozamai az elmúlt évtizedben hazánkban is kiábrándítók voltak, és csak alig haladták meg az infláció ütemét. Ma már látszik, hogy azok, akik az állami nyugdíjrendszerben maradtak (vagy amikor lehetett, visszaléptek), több nyugdíjat kapnak, mint azok, akik a magánnyugdíjpénztáraknál vannak. A probléma csak az, hogy a magánnyugdíjtagságot bevezetésekor a fiataloknak kötelezővé tették, és bár a visszalépést az állami rendszerbe korlátozottan lehetővé tette az előző kormány – éppen a magánnyugdíjpénztárak gyenge teljesítményét látva –, ez a lehetőség csak egy adott korcsoportnak állt nyitva.
A pénztárak teljesítményét azonban az emberek általában nem ismerik, és ezért nem érvényesül az a hatás sem, ami miatt létrehozásuk indokolt lehetett, nevezetesen a verseny. A gazdaságban gyakran érvényesül az aszimmetrikus információ, amikor a vevő és az eladó esetében az egyik fél rendelkezik információkkal, de másik fél már nem. A magánnyugdíjpénztárak esetében ez tipikus helyzet: az emberek csak akkor szembesülnek azzal, hogy az általuk valamikor, talán több évtizede választott pénztár hozama mekkora is volt, amikor nyugdíjba mennek, amikor tehát már késő. És persze nem is lehet elvárni az emberektől, hogy egész nap befektetési hozamokat ellenőrizzenek és hasonlítsanak össze, és az alapján lépjenek ki és be az egyes pénztárakba.
Az állam felelőssége, hogy segítsen az egyoldalú, aszimmetrikus információ csapdáit feloldani, akár információnyújtással, akár úgy, hogy lehetővé teszi az embereknek, hogy a magán nyugdíjpénztárak helyett az áttekinthetőbb és garantált nyugdíjat biztosító állami nyugdíjrendszerbe lépjenek vissza. Ezt a lehetőséget semmiképpen nem nevezhetjük piacellenesnek, és hogy hasonló gondolatok az Egyesült Államokban is felmerülnek, talán segítenek eloszlatni az ilyen kételyeket.

A szerző közgazdász