Gyurcsány a gáton vagy lapáton?

Gyurcsány Ferenc újabb támadást indított amúgy is rogyadozó pártja ellen. Az egyszerű állampolgár hovatovább képtelen átlátni, hányféle MSZP-t kell számon tartani. Mint egy szétgurult üveggyöngy sor szemei, megannyi pici MSZP-re bomlik a hajdani mamutszervezet a szemünk előtt

Némi elismeréssel kell adóznunk Gyurcsány Ferencnek: egyre inkább tudja, hol a helye. Nem kísérletezik holmi parlamenti purparlékkal, debattőri mutatványaival sem teszi próbára a T. Ház évszázados tetőszerkezetét. Szerényen elvonul a pesti gyepűre, s jurtájába félrehúzódva gyűjti maga köré övéit a Szent István parkban, hogy táncával szórakoztassa a vendégeket. Az ünnep előestéjén onnan szórta átkait a parlamentáris demokráciára, a kormányra, egyáltalán mindazokra, akik nem rá szavaztak, s így méltatlannak bizonyultak az ő magasságos kegyeire. A tudósítások és tévéfelvételek tanúsága szerint két-háromszáz – főként idősebb generációkból verbuvált – szurkolója tartott vele a hűvösre forduló időben. Ők kitartással dacoltak az elemekkel, és sűrű tapsolással, üdvrivalgással biztosították bukott elnöküket soha el nem apadó vonzalmukról. Az esemény nem is érdemelne sokkal több kommentárt. Mondhatni, a kádkő koronázatlan királya lassan megindul a rövidhírré válás feltartóztathatatlan útján.
Hogy miért foglalkozunk vele cseppet bővebb terjedelemben? Mert mégiscsak egy rosszabb sorsra érdemes exminiszterelnök romantikus politikai hattyúdaláról van szó. Meg aztán soha el nem évülő érdemeket szerzett már eddig is az illető az utódpárt szétzilálásában. Ezzel a jó szokásával olyannyira nem hagyott fel, hogy sátorcövekverésével újabb támadást indított amúgy is rogyadozó pártja ellen. Az egyszerű állampolgár hovatovább képtelen átlátni, hányféle MSZP-t kell számon tartani. Mint egy szétgurult üveggyöngy sor szemei, megannyi pici MSZP-re bomlik a hajdani mamutszervezet a szemünk előtt. Nem is igen szeretnek foglalkozni a mind kínosabbá váló kérdésekkel az elvtársak. Igyekeznek úgy tenni, mintha az égegyadta világon semmi különös nem lenne abban, hogy az egykori pártelnök-miniszterelnök zászlót és sátrat bont és teli krafttal kritizálja immár nemcsak az ellenségnek tekintett kormányt – hanem saját pártjának felső vezetését is. Minden megnyilatkozása ki nem mondott vádpont, amiért nem az ő intenciói szerint, kérlelhetetlenül esnek neki a gyűlölt Orbán-kabinetnek. Kevesen vették észre, hogy Gyurcsány valójában meghirdette a szocialista párton belüli hatalomátvétel programját. Nem is igen rejtette véka alá, hogy jónak tartaná egy új formáció létrehozását, ám ehhez az MSZP-t tartaná a legjobb gazdatestnek. Bukása után még grandseigneurt játszva lemondott az új párt alapításáról. Tudvalévő azonban, hogy nála a heves cáfolat ambíciói megerősítését jelenti. Most aztán kőkeményen megfogalmazta azokat a direktívákat, amik mentén szerinte muszáj politizálnia a szocialistáknak. Ultimátum ez a javából, hisz ha nem úgy táncolnak, ahogy ő fuvolázik, mégiscsak új pártot tart szükségesnek a bölcs vezér. Ha viszont nem akarnának azok a szoci-Katik könnyen táncba menni véle, úgy lássák a következményeket. A vörös szegfűs alakulatból alapos fazonigazítással kreálna egy kellően nyitott társulatot, amely befogadó mindenki számára, aki kellően utálja a Fideszt. „Mély átalakítással, rendszerváltással létre lehet hozni egy ilyen politikai tömörülést” – harsogta ellentmondást nem tűrően a neoliberális vezérürü. Úgyhogy jó lesz, ha Mesterházy Attila és a többi léhűtő felköti a jégeralsót, mert nem sokat fog lacafacázni a Sátrak ura. Minden szót érdemes ízlelgetniük: mély átalakítás, sőt, egyenesen rendszerváltás. Nem éri be Gyurcsány doktor holmi ráncfelvarrással, zsírleszívással, pláne botoxozással. Neki átoperálás és fejcsere kell, átváltozás. Hamisítatlan háztáji rendszerváltás a Jókai utcában. Márpedig ez nem jelent mást, mint a párton belüli osztályharc fokozódását. Talán ezért is csápolnak oly önfeledten éppen az idősebb korosztályok az Apró-klán fejének. Ifjúkori eszményeik elevenednek meg ismét, némi neoliberális átcsomagolásban. Milliárdosunk Kádár Jánoshoz szeretne hasonlítani, az MSZMP főtitkárának elhíresült tréfálkozó mondását koppintja le. Szintén nem pusztán működő szocializmust akar. Hanem „jól” működő szocializmust.
Nagyon akarták annak idején Gyurcsányt az MSZP-ben. Hát tessék: most már berámázhatják, mert kiskéssel sem kaparhatják le magukról. Nemigen tudnak mit csinálni a bukott kormányfővel, mint ahogy egy garzonlakásban sem lehet egy elefántot kikerülni. Pedig igyekeznek úgy tenni, mintha semmi gondot nem jelentene a motollamozgású, két lábon járó népszerűségvesztés. Harapófogóval sem lehet kihúzni a rafinált Lendvai Ildikóból vagy a dörzsölt Kovács Lászlóból egy fia feddő szót Gyurcsánnyal kapcsolatban. Ha fürdőnadrágban sétáltatná Totó kutyát a Rózsadombon, akkor is csak elnéző mosollyal, a pártépítés jóindulatú törekvéseként jellemeznék az ügyet. Talán csak Hiller István volt olyan óvatlan, hogy valami vérszegény ejnyebejnyét adresszált az Altus és Motim maharadzsájának, de ez is csak a párnacsata kategóriájába tartozik. Mesterházy előtt viszont meg is emelhetik a micisapkát mozgalmár körökben. Ő legalább váratlanul bekukkantott a gyurcsányi oroszlánsátorba. S ha már ott volt, jól vérig sértette a jövetelétől amúgy is kissé frusztrált pártelnök elődjét. Látványosan, demonstratíve meg sem várta, míg Gyurcsány kolléga is a húrok közé csap, és eltolta a biciklit. Holott sok minden megszívlelendőt hallhatott volna tőle. Például azt az elbűvölő üzenetet, hogy szívdöglesztő pártot akarnak létrehozni. Félő, a szívdöglesztő terveket szó szerint, orvosilag értették és valósították meg nyolc fárasztó éven keresztül, így ezzel több népszerűségi babért nem szerezhetnek. Aztán azt is hallhatta volna, hogy a népszavazási kezdeményezést nyugdíjügyben pártolni méltóztatik Ferenc császár, aminek akkor is örvendeznie kellene, ha baljós ómen a támogatása. Az is igaz persze, hogy a leszerepelt exfőmufti segítsége sem ronthat tovább a helyzeten. Kábé olyan sikerre számíthat az MSZP népszavazásügyben, mint eddig mindig. A legelső csúfos fiaskó 1990-ben történt, amikor a közvetlen államfőválasztást akarták kierőszakolni, azaz az általuk nem sokkal később már körüludvarolt Göncz Árpádot megfúrni. A 2008-as szociális referendum hatalmas buktája pedig még élénkebben bennük élhet.
De Gyurcsány testvér nem csupán az MSZP-n belüli hatalomátvétel projektjét hirdette meg. A lenini permanens forradalom elméletét leporolva és aktualizálva deklarálta a kormánnyal szembeni aktív ellenállást. Arra hívott fel becsmérlő jelzőktől hemzsegő és nyomdafestéket nehezen tűrő beszédében, hogy mondjanak az emberek bátran nemet a hazug és sikkasztó miniszterelnöknek és ne engedelmeskedjenek kormányának se nyugdíj-, se más ügyekben. Más szóval ellenállásra uszított. Erről viszont az a kellemetlen gondolatunk támadhat, hogy éppúgy kellene megítélnie a bíróságnak, mint Budaházy György szavait. Hisz ha utóbbi állítólag törvénybe ütközően szólított az akkori kormány elleni ellenállásra, Gy. Ferenc szintén elkövette ezt a vétséget. Hisz a bukott pártvezér nem úgy nagy általánosságban, hanem nagyon is konkrétan ösztökél ellenszegülésre, a kormány elleni fellépésre. Ha úgy tetszik, az alkotmányos rend megváltoztatására lázít. Nem is csoda, hisz a ’89-es demokraták jelszóval a diktatúra mellett teszi le a garast. Mivel az akkor még egypártrendszer volt.
Mi azonban mégis azt javasoljuk a megmaradt maréknyi szocialista szimpatizánsnak és az MSZP vezetőinek: elegendő, ha csupán Gyurcsánynak mondanak nemet, és nem a józan eszüknek. Észre kellene venniük: annyira ellenszenvessé váltak a széles tömegek előtt, hogy az ő szidalmaik inkább csak fokozzák az Orbán-kormány népszerűségét.