Ikrek

A Hajdu ikrek 1950. február 25-én, szombaton négy órakor születtek. Az áldott apa a kórházból egyenesen a jászkiséri vasútállomásra sietett. Mint forgalmista, a pontosság és a rend híveként, nem mulaszthatott, pedig a páros felsírás ugyancsak marasztalta. Hajnali hatkor már rutinosan emelgette indítótárcsáját, s később, hogy örömből fakadó fölindultságát csillapítsa, gyorsan lapozgatni kezdte a reggeli járattal érkezett napilapot. Azt olvasta, hogy a mozdonyvezetők is beléptek a Sztahanov-mozgalomba. A betűk ugráltak a szeme előtt: „Fél órával a kitűzött idő előtt a Ferencvárosi pályaudvarról befutott Nyíregyházára az első 500-as szerelvény. Lengyel József sztahanovista mozdonyvezető Nyíregyházáról visszatérőben Debrecenig már 70 perccel csökkentette menetének időtartamát. Az utat nem egészen 18 óra alatt tette meg.” Jászkiséren, a muskátlis falusi vasútállomás peronján Hajdu Tibor első osztályú forgalmista ezen a híren megdöbbent. Képzett vasutasként kételkedve azt mormogta: amíg futott a sztahanovista mozdonya, 570 kilométeren állt minden forgalom… Így könnyű…
Amikor az ikrek a keresztségben felvették az István és az Attila nevet, azon a napon került lakat Jászkisér polgári vendéglőjének ajtajára. A falu legtakarosabb házában városias fogadó szolgált külön biliárdszobával, tanácskozóval és hatalmas bálteremmel, ahol a jobb időkben még színielőadásokat is rendeztek. A holttá nyilvánított vendéglő L alakú szárnyának kisebbik szögletében húzódott meg a család: Tibor, a családfő, felesége, Julika, a csinos, okos, polgári iskolát végzett polgárasszony, Tibi, az elsőszülött, István és Attila az egymástól elmaradhatatlan testvérpár, Kálmán bácsi, a sokat olvasott amatőr tájkép- és portréfestő (civil életében páratlan vendéglős), családi státusát illetően nagyapa. Kis pénz a forgalmista borítékjában, a vendéglő jól fizető vásározói, a biliárdcsaták bajnokai maguk is árnyékba vonultak, világuk beszűkült. A vendéglő kertjében piacra is érdemes zöldség, Hajdu Tibor nyúltenyészete és Julika fehér lúdjai, tarka récéi családi „életjáradékként” ellensúlyozták a kieső keresményt.
István és Attila – később feleségeik is – a jászberényi hűtőgépgyárban alapozták meg szerencséjüket. Krúdy szavait kölcsönözve „a szerelemmel is egyszerre tartottak atyafiságot”. Előtte, mint a Halak jegyében született ikrek, kalandoztak is a szebbik nem mezején, shakespeare-i ravaszsággal váltottak alakot egy-egy lány színe előtt, de a második randevún már kiderült a turpisság, mert a kiszemelt lány István humorát hiányolta, s Attila borongós csendessége árulkodó tünet volt.
Istvánnak hízóbikát ajándékozott az apósa nászajándékként. A polgári családban nevelkedett fiú, aki ekkor már a jászberényi hűtőgépgyár művezetője volt, bikát többnyire csak képeskönyvekben látott. Megtanult kaszálni, trágyázni, gondoskodni a jószágról. Margóval, az ugyancsak szorgalmas feleséggel jó pénzért eladták a jószágot. A férfi a hűtőgépgyár privatizációja után, bár többször cserélt gazdát a gyár, mindig a helyén maradt, munkáját, szorgalmát megbecsülték. Fiai egyetemet végeztek. Gergő a család fatelepét irányítja, Viktor közgazdászként pályázati igazgató. Attila felesége, Judit pesti lányként – még az életindulás kezdetén – szőlőt művelt, piacozott. Hajnali négykor kelt, csinos arcát kissé elmaszkírozva – mint a született kofák – hangos szóval kínálgatta portékáját a város piacán.
Az ikrek – betöltvén hatvanadik életévüket – ünnepségre hívták népes családjuk tagjait, rokonaikat, barátaikat, egykori munkatársaikat. Hajdu Levente, Attila kisebbik fia, aki valaha a Jászberényi Lehel jeles jégkorongozója, majd országos válogatott volt (most televíziós reklámszerkesztő), különös ajándékkal lepte meg az ünnepelteket. Születésnapi Újság Különleges Alkalomra, egy példányban megjelenő kiadvány. I. évfolyam 1. (egyetlen) szám. A kreált újság első oldalán korabeli apróhirdetések közé applikálva a Boldog 60. születésnapot! felirat, alatta István, illetve Attila fotója. A „kiadvány” belső oldalain az 1950. február 25-én megjelent Népszava, Népsport és Ludas Matyi fénymásolt lapjai láthatók. Az ötletet valamelyik író sugalmazta. „Az elődök tisztelete és emlékük megbecsülése az alapja a családszeretetnek és egyszersmind a hazafiságnak.” A gesztus tehát egyszerre volt főhajtás az érzéketlen korral dacoló felmenők s az önmagukat soha meg nem adó utódok előtt.
Mindenki, aki csak kézbe vette a másolatokat, és olvasnivalót, híradást keresett egy letűnt világ egyetlen – számukra nagyon fontos – napjáról, csak ámult a hazug kor lenyomatain. Oldalakon át őrjítő munkaverseny, a Szovjetunió dicsőítése. Sehol egy köznapi, emberi szó… A Lúdas Matyi nevét kölcsönző szatirikus hetilap címoldala a megszaporodott értekezleteken élcelődik, a második oldal az amerikai imperialisták kémkedésein „viccelődik”, a következőkben Huba és Csaba (mágnásnak maszkírozott figurák) szomorkodnak afelett, hogy itt már minden államosítva van. A lap legbátrabb írása Tabi László tollából származik. „– Kérek tizenöt deka csemege liptóit. – Lehet tizenkilenc deka? – Akkor legyen húsz – mondom dacosan, hogy nekem legyen igazam. Hozzácsap még egy kupacot: – Lehet huszonhárom?
Tíz deka trappista így lesz tizenhárom, és sohasem kilenc, harminc deka disznósajt így lesz harminchat, és sohase huszonhét. Legalább két dekával mindig több.”
Időjárás-jelentés 1950. február 25-én. Várható időjárás: Mérsékelt délnyugati, nyugati szél. Változó felhőzet. Egy-két helyen reggeli köd. Többfelé – elsősorban nyugaton és északon – eső. A nappali hőmérséklet alig változik.
Másnap nagy pelyhekben hullott a hó.
Még az időjós is elállott az igazmondástól…