Újra bíróság elé állt tegnap a 2002-es, nyolc áldozatot követelő móri bankrablás feltételezett elkövetőinek egyike; Weiszdorn Róbert büntetőpere a fellebbezések után másodfokon folytatódik a Fővárosi Ítélőtáblán. Ismert, a vádlottat két éve életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Fejér Megyei Bíróság, a döntés értelmében legkorábban harminc év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. A verdikt ellen a védelem téves minősítés megállapítása,és enyhítés miatt nyújtott be fellebbezést. A vádat immár a Fellebbviteli Főügyészség képviseli, a hatóság az eredeti – társtettesként, több emberen, nyereségvágyból elkövetett emberölés – minősítést kiegészítette azzal, hogy az egykori páros, Weiszdorn Róbert és Nagy László előre kitervelten követte el tettét. Az ügyészség a napokban jelentette be, hogy Weiszdorn és a móri ügyben korábban tévesen megvádolt Hajdú László másodfokú eljárását egyesíteni kéri. A tárgyaláson nem hangzott el bejelentés erről, de lapunk úgy tudja, a vádlottak ügyeit azonos összetételű büntetőtanács, de külön perben tárgyalja.
Tegnap csak Weiszdorn Róbert jelent meg a Lassó Gábor vezette tanácsa előtt. Hajdú várhatóan november végén áll majd a bíróság elé.
Érdekesség, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a bizonyítás részévé tette Weiszdorn tettestársa, Nagy László előzetes letartóztatása alatt, titokban írt naplóját. Emlékezetes, Nagy – Európa egyik legjobban őrzött rabjaként – a páros három évvel ezelőtti elfogása után néhány hónappal öngyilkos lett zárkájában. A nyomozás és a móri ügy elsőfokú ítélete szerint is ő volt az, aki a bankfiókban hét embert megölt. A székesfehérvári eljárás bizonyításának célja annak tisztázása volt, hogy a pénzintézetbe elsőként belépő Weiszdorn okozta-e a biztonsági őr halálát. A két évvel ezelőtti eljárás ezt bizonyítottnak látta, Mórocz Emil, a büntetőtanács vezetője pedig indoklásában kifejtette, hogy Weiszdorn lövései jelentették a vérengzés nyitányát. Az akkori ítélet szerint a páros – bár egy katonai egységnek elegendő kézifegyverrel ment Mórra – elsősorban a pénzt akarta megszerezni, Nagynak sem az volt a célja, hogy megölje a bankfiókban tartózkodókat. Amikor Weiszdorn lövései nyomán az őr elvágódott, Nagy úgy határozott, hogy a támadásnak nem maradhat tanúja, ezért kezdett öldöklésbe. A székesfehérvári bizonyítás sarokpontja volt az a lövedék, amelyet hónapokkal a helyszíni szemlék, a nagytakarítás és a bankfiók átrendezése után talált meg a fegyverszakértő az egyik radiátor alatt. Azon az őr, Szép Csaba genetikai mintáit azonosították a szakértők, véleményük és az ítélet szerint a lőmag áthatolt az áldozat testén. Nem biztos, hogy végzetét ez a golyó jelentette, mert halálos sérüléseinek döntő részét a Nagy Lászlónál lévő gépfegyver okozta.
Az említett lövedéknek vélhetőleg kulcsszerepe lesz a tegnap kezdődött eljárásban is, mert a védelem szerint arra más módon is rákerülhetett az őr DNS-e. Lassó Gábor újra beidézte azokat a hemogenetikai szakértőket, akik a vizsgálatokat elvégezték. Egyiküket Lichy József ügyvéd hosszasan faggatta arról, hogy a lövedékre rákerülhetett-e Szép Csaba DNS-e úgy, hogy a nagytakarításkor ráfröcscsent a vérrel szennyezett víz, esetleg érintkezhetett az áldozat átizzadt ruhájával. A szakértő nem bocsátkozott találgatásba ezekről a lehetőségekről, mint mondta, az ő munkájuk csak arra vonatkozott, hogy azonosítsák a genetikai mintát, arra nem, hogy az miképp került oda. A védelem szerint Weiszdorn lövéseinek nyoma az a két lyuk a bank ablakán, amelynek lövedékeit azóta sem találták meg.
A bíróság újra kérdéseket tett fel a vádlottnak arról, hogy milyen sorrendben mentek be a pénzintézetbe, s ott kinek mi volt a szerepe. Weiszdorn Róbert elmondta, társa az előtérben adta a kezébe a pisztolyt, de nem mondta, hogy azt használnia kell. Az ügyészség szerint a páros előre kitervelte a bűncselekményt, mert többször lőgyakorlatokat tartottak a környékbeli erdőkben a támadás előtt. Weiszdorn kitartott korábbi vallomása mellett, hogy hallott lövéseket a bankfiók belső helyiségei felől, de nem látta, hogy mit csinál odabent Nagy László. A terhelt kijelentette, hogy senkit nem ölt meg, és megakadályozta volna társát, ha tudja, hogy az mire készül. A móri büntetőper holnap szakértők és tanúk meghallgatásával folytatódik a bíróságon.
Már megint Magyar Péteren nevet az egész internet a kudarctüntetése után - mémek!