origo.hu
Mérsékelten sikeres színészek után most egy pornósztár támogatja Magyar Pétert - fotó
Csökkenti a fogyasztást a járulék emelése. A Költségvetési Tanács becslése szerint a nyugdíjjárulék 0,5 százalékpontos emelése 10 százalékra, 0,1 százalékponttal mérsékli a háztartások fogyasztásának növekedését, aminek közvetett költségvetési hatása – főleg az áfabevételeken keresztül – mintegy hárommilliárd forint költségvetési egyenlegromlást okoz majd. A bruttó bért terhelő nyugdíjjárulék fél százalékponttal történő megemelése a számítások szerint mintegy 40 milliárd forinttal növeli a költségvetés bevételeit. (MTI)
November harmadika óta a munkavállalóknak lehetőségük van arra, hogy a magánnyugdíjpénztárakból visszalépjenek az állami rendszerbe. Kapkodni nem kell, 2011. december 31-ig nyitott a váltás lehetősége. A pénztáraknak március 31-ig levélben kell értesíteniük az ügyfeleiket erről.
Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője lapunknak elmondta: aki szeretne visszalépni az állami rendszerbe, ezt a magánnyugdíjpénztáránál kell jeleznie. Mivel a visszalépési kérelemnek nincsenek formai szabályai, mindenki magának fogalmazza meg a kérvény szövegét. Ennek mindenképpen tartalmaznia kell a kérelmező pontos adatait, a nevét, lakcímét, taj-számát, elérhetőségeit.A kérelmet dokumentált módon, tértivevényes levélben érdemes eljuttatni el a magánpénztárhoz, vagy személyesen adják át azt, és kérjenek igazolást az átvételről. A visszalépés részleteinek szabályait a kormány később, rendeletben határozza majd meg. Így a későbbieken derül ki az is, hogy melyik állami intézmény veszi át az állami rendszerbe visszalépők vagyonát. A magánpénztárak nem pénzt fognak utalni az államnak, hanem azokat a befektetési termékeket adják át, amelyekben a tagok megtakarításait tartották. Főleg állampapírt, befektetési jegyeket és részvényeket kap majd az állam. Az állami rendszerbe visszalépők vagyona a kormány szerint meghaladja majd az 500 milliárd forintot.
Nem az MSZP-nek. Az Országos Választási Bizottság (OVB) nem adott zöld utat az MSZP magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseinek. A testület tegnapi ülésén nem hitelesítette az ellenzéki párt három aláírásgyujto ívét, mondván: a kérdések nem egyértelmuek. A döntés ellen az Alkotmánybírósághoz fordulhat a párt. (MTI)
Mérsékelten sikeres színészek után most egy pornósztár támogatja Magyar Pétert - fotó
Teli szájjal szidta Magyarországot Ilaria Salis Strasbourgban
Most közölték: közel 150 emberrel a fedélzetén balesetezett egy vonat Magyarországon, nagy erőkkel folyik a mentés
DK-s aktivista zavarta meg Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóját Strasbourgban (VIDEÓ)
Válassz egy kiskutyát, megmutatja, mi lakik a lelked mélyén
Visszavonulót fújt Magyar Péter Strasbourgban, hiába várták az újságírók
DK-s provokátor próbálta megzavarni Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóját + videó
Tragikus balesetet szenvedett, verseny közben halt meg a híres versenyző
Magyar Péter megérezte a kudarcot? Ezért szálhatott bele az ATV műsorvezetőjébe már tegnap este
Rendkívüli sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor – kövesse nálunk élőben
Pankotai Lili elbukta a pert volt iskolája ellen
Alázatból kettest kapott Milák, aki ugyanúgy áll bosszút, mint gyerekként
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.