David Cameron, aki a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos éves bankettjén mondott beszédet, kijelentette: „nem azért vagyunk ott, hogy tökéletes demokráciát építsünk ki, még kevésbé azért, hogy modelltársadalmat hozzunk létre”. A konzervatív brit kormányfő megerősítette, hogy a jelenleg tízezer fős brit kontingens harcoló alakulatai 2015-ig elhagyják Afganisztánt. Nyíltan bírálta az iraki és az afganisztáni katonai beavatkozás tervezését. Mint mondta, Irakban nem voltak tervek a béke megnyerésére, Afganisztán esetében pedig nem lett átgondolva, hogy milyen következményei lehetnek (a brit haderő) Hilmend tartománybeli bevetésének.
Az első brit erők 2001 végén, az Egyesült Államokban elkövetett terrortámadások után érkeztek Afganisztánba, de a tálib milíciák erősségének számító déli Hilmend tartományban csak 2006 júniusában kezdődtek a komolyabb öszszecsapások – emlékeztetett az MTI. A brit sajtó gyakran felidézi John Reid akkori brit védelmi miniszter azóta elhíresült jóslatát, amely szerint a brit katonák valószínűleg egyetlen puskalövés nélkül képesek lesznek helyreállítani a rendet a tartományban. Mindazonáltal már 2006 nyarán 15, a bevetés kezdete óta pedig összesen 344 brit katona halt meg.
Közben Hamid Karzai afgán elnök tegnap ismét arra szólította fel a lázadókat, hogy hagyjanak fel az erőszakkal, és fogadják el a kormány békekezdeményezését annak ellenére, hogy szellemi vezetőjük, Omar molla az előző nap elutasította ezt. Karzai az utóbbi egy évben több alkalommal javasolta a táliboknak, hogy tárgyaljanak a kormánnyal a megbékélésről.
Kártérítés. Több millió fontos kártérítést fizet a brit kormány több olyan brit állampolgárnak, illetve Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel rendelkező férfinak, akik azzal vádolják a brit rendfenntartó erőket, hogy közreműködtek megkínzásukban. A férfiak közül többet az amerikaiak által működtetett guantánamói börtöntáborban tartották fogva éveken keresztül. A kormány azért döntött a kompenzáció megfizetése mellett, mert el akart kerülni egy óriási bírósági tárgyalást, illetve azt, hogy a brit titkosszolgálatok kínos ügyei reflektorfénybe kerüljenek. David Cameron miniszterelnök kártérítési ajánlatát elfogadták az egykori bebörtönzöttek. (K. Z.)
Már megint Magyar Péteren nevet az egész internet a kudarctüntetése után - mémek!