Az egyik ürömi utca tetszetős házában lakik Kanizsay István. Tíz éve pereskedik azért, hogy szomszédja felelős módon tartsa kutyáit – úgy tűnik, mindhiába. A házban kialakított irodában nagy a rend, a stílbútorokon viszszaverődik a betörő őszi napfény. Kanizsay István színész, ingatlanbefektető az NSZK-ban járta iskoláit, korábban Németországban élt. Huszonegy éve költöztek Ürömre, a szomszédjuk pedig – akivel folyamatosan vitája van – tíz évvel ezelőtt jött a mellettük lévő házba. A miheztartás végett is ötkilós aktacsomó fekszik az asztalon.
– A környéken mindenki munkába megy, mi viszont itthon dolgozunk – mondja Kanizsay úr. – Nem számít, hány ajtó van zárva: kettő, három, szinte állandóan ugat a szomszéd valamelyik kutyája. Elviselhetetlen.
A két ember eleinte jó viszonyban volt, egymáshoz át is jártak családostul. Egészen addig, míg 2001-ben a szomszédék, Fekete Zoltánék kutyákat nem vettek. Kétségtelen, ott-tartózkodásom alatt is valahonnan kutyaugatás szűrődik be az irodába. Majd tíz éve Kanizsay István meghívta Fekete Zoltánt egy italra a Sváb pincébe, s előhozakodott problémájával, mondván, őket zavarja, hogy sokszor ugatnak a kutyái. Mire a válasz: kénytelenek lesznek megszokni.
– Jogi úton, ügyvéd által írt levélben arra kértük, hogy a nadrágszíjterület hátsó végében tartsa a kutyáit, mint ahogyan mi tartottuk a miénket. Mivel nem történt semmi, jegyzőhöz fordultam, aki kötelezte őket a szakszerű tartásra. Ahogyan a rendelet fogalmaz: úgy, hogy a szomszédok pihenéshez való jogát ne zavarja – szögezi le a férfi.
– De hát maguknak is volt kutyájuk, akkor mi a különbség? Az egyik kutya, a másik eb… – jegyzem meg.
– A mi kutyánk nem ugatott, kutyakiképző iskolába írattam, jelekre „működött”. Szerettem a szomszéd kutyáit is, amelyeket a kerítésen áthajolva vagy az ablakból rendszabályoztam. Mivel ez nem tetszett a szomszédnak, vitánk egy napon ordítozós személyeskedésbe, lökdösődésbe torkollott.
Az önkormányzatnál kettejük között egyezség született arról, hogy Fekete Zoltán portáján az utcafrontot bedeszkázzák, s arról, hogy a háza végén kerítést húz, hátul tartva kutyáit. Cserébe Kanizsay István nem rendszabályozza mások kutyáit.
– Nem deszkázta be a kerítést, s nem a 112 méter hosszú telek végében, hanem a közepén húzott ki kerítést. Felhívtam a jegyző figyelmét arra, nem tett eleget a rendelkezésnek, s a gyerekszoba ablaka alatt ugat a kutya. Az önkormányzat helybenhagyta az ügyet, ezért a közigazgatási hivataltól elfogultság miatt másik önkormányzat illetékességét kértem. Sajnos Budakalász önkormányzatának is megfeleltek a módosítások, ezért személyes meghallgatást kértem a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjétől. Fellebbezésemnek helyt adtak, s Fekete Zoltánt pénzbírságra büntették. „A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincsen” – idéz a határozatból, majd hozzáteszi, mindezt az önkormányzat a mai napig nem hajtotta végre.
Kanizsay István újabb és újabb dokumentumokat vesz elő. Mint mondja: telefonos videofelvételeket gyűjtött arról, hogy kisgyermekük hogyan sír fel éjjel a kutyaugatástól, kérésére a háziorvos és a védőnő is írásban igazolta, hogy a gyermeknél észlelhető nyugtalanságot, alvatlanságot az állandó kutyaugatás idézi elő. Közben „ellentételezésül” őt már több szomszéd is feljelentette, amiért olyan biztonsági rendszer van a házán, amellyel a szomszédot is kamerával figyelheti. A közlekedésfelügyelet azért vizsgálta, hogy utcai beállóján a kifeszített lánc elég mélyen lóg-e le, miért az utcán van a háza csatornabekötése, a gyümölcsösük gazos és parlagfüves, stb. Az önkormányzati lapban cikket jelentettek meg róla Kakukktojás Ürömön címmel. „Vigyázzunk ezzel az emberrel, mert megnyerő a modora, viszont ha hátat fordítunk, kést döf belénk. Szinte nincsen olyan szomszédja, akit még nem jelentett volna fel ilyen-olyan indokkal. Másokba beleköt, provokálja a konfliktusokat” – olvasható az írásban.
Végül eredeti vitájukban a bíróság kimondta: a kutyaugatás nem minősül elviselhetetlennek. A felperes szerint a bíró a helyzetet nem ismerve úgy döntött: „a kutyák nem szükségtelenül ugatnak”.
– Mikor határozták el, hogy elköltöznének innét?
– Amikor gyermekünk először felsírt éjszaka. Ingatlanügynököket bíztunk meg, barátok is próbálkoznak. Volt már komoly vevőjelöltünk is: egy svájci állampolgár, aki a helyzetről értesülve az utolsó percben visszalépett. Százhúszmilliót ér az ingatlan, már nyolcvanért odaadnánk. Hét éve pereskedem, állandó a zavarásunk. Azért bírtuk eddig, mert az év nagy részében nem tartózkodtunk itthon, viszont szeptembertől már iskolás a gyermekünk, ezért itt kell élnünk. Mivel a Legfelsőbb Bíróság illetékesség hiányában nem tárgyalta az ügyet, s a közigazgatási hivatal jogerős határozatát az önkormányzat nem hajtotta végre, ezért a magyar államot beperelve az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulok! Most azt tanulmányozom, miként kell beadni a periratot. Az országban rengeteg embernek van hasonló kellemetlensége, de elsősorban anyagi okokból nem pereskednek.
Kanizsay István a következőkre hivatkozva kér majd jogorvoslatot Strasbourgban, s az ENSZ-tagállamoknak is levelet ír: a helyi rendeleteket, a törvényt, az alkotmányt és a nemzetközi egyezményeket nem tartották be, mert a bíróság a szükségszerűséget – mindennemű közigazgatási határozat ellenére – figyelmen kívül hagyta. Kissé csalódottan mondja, hogy sok politikusnak írt, tapasztalatai alapján részt szeretne venni az alkotmány és a polgári törvénykönyv módosításának előkészítésében, de senki sem válaszolt. Kanizsay István szerint a megoldás az lenne, ha a szomszéd józanul belátná s azt mondaná: Kanizsay úr, igaza volt! Akkor leültetné, s meghívná egy italra is.
– Szomszédunk nagyon belelépett a mi életünkbe – mondja Fekete Zoltán, miután a nappalijában helylyel kínál. A középkorú férfi és óvónőként dolgozó felesége készségesen, ám nem titkoltan némi értetlenkedéssel fogad, ahogy kimondom: a szomszéd Strasbourgban készül pereskedni.
Megtudom: amikor ideköltöztek, kedves, intelligens embernek ismerték meg a szomszédot. Idővel kérésekkel rukkolt elő, a meglévő jó viszony miatt megpróbáltak a kedvében járni.
– A telken állt egy garázs, amelyet még az előző tulajdonos épített, kijelentette, hogy zavarja a kilátását. Azt terveztük, hogy szerszámokat tartunk majd benne, de a fő a békesség elvet követve lebontottuk. Panelházból jöttünk ide, pingpongasztalt vettük tíz-egynéhány éves gyermekeinknek. Alig hogy játszani kezdtek, átjött a szomszéd, s azt mondta, hogy zavarja a labda pattogása. Ezért az asztalt szétszereltük, a padláson van, meg tudjuk mutatni, ha gondolja. Hosszú a kert, a végébe reflektort helyeztünk, de annak a fénye is zavarta, leszereltük. Egy idő elteltével már írásos szerződéseket kötöttünk – mondja Fekete Zoltán, miközben a szekrényhez lépve elővesz egy szintén ötkilós iratcsomót, s jelentőségteljesen az asztalra helyezi.
– A kutyaugatás vádjával nem tudtunk mit kezdeni. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének jogsegélyszolgálatát kértük fel jogi képviseletünkre. Az elmúlt években három helyszíni szemle volt a házunkban (az ürömi önkormányzaté, a budakalászi önkormányzaté és a bíróságé), s mindhárom hivatal azt a határozatot hozta, hogy kutyáink nem zavarják a szomszédot. Idegeneket hívtak ide a lakásunkba, becsöngettek, dörömböltek, ingerelték a kutyákat – mégis ezt a határozatot hozták. Nem is csoda, a közben elpusztult kutyánk olyan volt, mint egy bárány. Helyette egy tizennégy éves pulit tartunk, amely gyakorlatilag süket és vak, már ugatni sem bír, csak vakkant egyet, ha a hazajöttünknek örül.
A sok vádaskodásról elmondják: természetesen felvették a kesztyűt. Feltűnik, inkább többes számban beszélnek, a környéken élők nevében. Bizonyítékul egy másik szomszédnak címzett, ügyvéd által írt levelet tesznek elém.
„Ügyfelem, Kanizsay István képviseletében felhívom figyelmét, hogy birtokháborítási ügyében az Ürömi Polgármesteri Hivatalban megkötött egyezséget Ön bizonyítottan nem tartotta be. A kakasát 6.00 óra előtt már az udvarra engedte, és az állat kibírhatatlan hangoskodásával továbbra is zavarja ügyfelem és családja nyugalmát. Felhívom figyelmét, hogy amennyiben a vállalt határnapra nem távolítja el az udvarból a kakast, a polgármesteri hivatal elrendeli az azonnali végrehajtást, amelynek költsége, továbbá ügyfelemnek és családjának személyenkénti, napi 18 000 forint szállodaköltsége, valamint az én óradíjam és ügyfelem további kártérítésének összege fogja Önt terhelni.”
Fekete Zoltán egy közösségi oldalon a Normális Emberek Társaságának a tagja. Megkérdeztem tőle, miért tartotta fontosnak, hogy ilyen csoportosuláshoz csatlakozzon.
– Azért, mert ott vannak a barátaim.
Mindenesetre, ha Kanizsay István átmenne hozzájuk, s azt mondaná, bocsánat, tévedtem, Feketéék örömmel meghívnák egy italra.
origo.hu
A Legfőbb Ügyészség közleménye
