Szedjék a sátorfájukat, ha már értelmesebb nevet nem tudtak kitalálni! – ezekkel a szavakkal üldözi el egy ötvenes évekbeli házmester a gyanúja szerint rosszban sántikáló Pécsi Sándor színészt és feleségét, akik Erkel Ferenc egykori lakását keresik egy Király utcai lépcsőházban, 1952-ben, az Erkel-film készítésének idején.
Pécsi Sándort a címszerep késztette arra, hogy a zeneszerző múltja után kutasson, a fenti kis történetet pedig Békés István Legújabb magyar anekdotakincs című könyvéből ismerhetném, ha a kezembe került volna az 1966-os kiadású gyűjtemény, de nem került. Az interneten aztán mégis megtalált. A tanmese ott van az Országos Széchényi Könyvtár új Erkel-honlapján. Amint azt a weboldalt létrehozók felismerték: ami nincs fent az interneten, az gyakorlatilag nem is létezik. A bicentenárium alkalmából – éppen időben – egyben fel is került Erkelről a világhálóra szinte minden.
A honlap szépen kivitelezett és jól strukturált: a címlapon életteli színek, Erkel Ferenc aláírását és kézzel írott hangjegyeit variáló grafika és egy csellóra írott zeneműve fogad, az első lépés pedig a választás a Tanulószoba és a Kutatószoba szolgáltatásai között. Előbbi inkább a kezdő közönséget célozza meg, s az életút és az életmű megszokott ismertetésén túl átvezet Erkel korába is: a Bánk bán és a Hunyadi László ősbemutatóinak címlapjai, a korabeli sajtó beszámolói és kritikái tájékoztatják a ma olvasóját arról, milyen hatalmas ovációval fogadta a közönség az operákat, amelyek azért mégsem maradtak minden kritika nélkül. Tartozik a tanulószobához képgaléria és multimédia-gyűjtemény is, amely döntően a Himnuszt járja körül: 26 nyelven szavalják, és persze megzenésített változatban is meghallgathatjuk a nemzeti költeményt. A későbbi, már a kamera korában készült előadásokról filmfelvételeket is megosztanak a weblap szerkesztői. Bár szakirodalmakra a tanulószoba anyagai is hivatkoznak, a kutatás terepe értelemszerűen inkább a kutatószoba: itt található a ma ismert legteljesebb Erkel-bibliográfia, számos online is elérhető szakirodalom, és több Erkel-kéziratot és más, a zeneszerzővel kapcsolatos emléket is digitalizáltak a két szobában.
(http://erkel.oszk.hu)
Kövér: Magyar a gyűlöletből ácsolt pódiumról letaszította Gyurcsányt