A szlovák államnyelvtörvény módosítását első olvasatban már elfogadta a parlament, azonban még nem az ön hivatala készítette azt elő. Milyennek tartja a nyelvtörvényt, illetve annak módosítását, és várhatók-e a végső szavazás előtt további enyhítések a jogszabályban?
– A szlovák államnyelvről szóló törvény nem az egyetlen példa arra, hogy amennyiben rosszul gombolja be az ember a kabátján az első gombot, a többi is rosszul lesz begombolva. Amikor a kilencvenes évek közepén a Meciar-kormány megalkotta a törvényt, világos volt, elsősorban a magyar kisebbség ellen született, azzal a céllal, hogy a magyarok féljenek használni anyanyelvüket. 1999-ben ugyan a Dzurinda-kormány korrigálta hiányosságait, beleértve a büntetések eltörlését is, de az is csak kompromisszumos megoldás volt. 2009-ben a Fico-kormány jött az újabb módosítással, amelyet nem a jó szándék vezérelt, ellenkezőleg, újra a félelem légkörét teremtette meg. Ezért a Híd – Most párt alapvető igényei közé tartozott a koalíciós partnereivel folytatott tárgyalásokon, hogy módosuljon az államnyelvről szóló törvény és iktassuk ki belőle az értelmetlen korlátozásokat, ami bele is került a kormányprogramba. Végeredményben ez összhangban volt az EBESZ kisebbségi főbiztosának véleményével is. Mivel korábban a törvény a kulturális tárca hatáskörébe tartozott, a parlamentbe is a kulturális miniszter terjesztette be, az én hivatalom a megszövegezésében vett részt, vagyis több mindent véleményeztünk, több változásra kemény viták után került sor. De az ilyen módosítás mindig a kompromisszumok eredménye. A történelmi előítéletek, traumák – amelyeket egyként hordoznak magukban a többségi szlovákok és a kisebbségi magyarok – részei a hazai szlovák–ma-
gyar, illetve szlovák–magyar államközi viszonynak. Szerinte ilyen törvényre nincs szükség, de lehet, ezt csak azért mondom, mert az elérhető legmagasabb szintű végzettségem van szlovák nyelvből és irodalomból. Talán a parlamenti végső szavazás előtt még figyelembe lehetne venni a velencei bizottság jelentését vagy az EBESZ észrevételeit, de nem vagyok optimista. Éppen ezért hivatalom most arra összpontosít, hogy elkészítse a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény módosítását, ami egyáltalán nem lesz egyszerű kérdés a koalíciós tárgyalások során sem.
– Hol tartanak e törvény módosításának előkészületei, és mennyiben reagál majd a szlovák államnyelvtörvényre? Mind a velencei bizottság, mind az EBESZ kisebbségi főbiztosa a többségi és a kisebbségi nyelvek használatának kiegyensúlyozottságát szorgalmazza. Lehet-e a nemzetközi szakértő véleménye segítség önöknek a koalíciós tárgyalások során?
– A nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény módosításának munkaváltozata lassan elkészül, előbb a Híd – Most politikai szervei elé terjesztjük és megvitatjuk a kisebbségek képviselővel is, a jövő év elején kerülhet a parlamentbe. A törvény módosítása fontos része egy komplex kisebbségi politika kialakításának, amelynek zárásaként a választási ciklus végéig el kellene készülnie egy önálló törvénynek a kisebbségi kultúrák támogatásáról és fejlesztéséről. A készülő törvénymódosításnak valóban az a célja, hogy megszüntesse az egyenlőtlenséget az államnyelvtörvény és a kisebbségi nyelvhasználati törvény között, továbbá a kisebbségi nyelvek használhatósági küszöbének csökkentése húsz százalékról tízre, a kisebbségi nyelvhasználati lehetőség bővítése a hivatali és nyilvános kapcsolatokban, az államnyelvtörvény és a kisebbségi nyelvtörvény összehangolása a kisebbségi nyelvhasználati törvény megsértéséért kiszabható büntethetőség szempontjából, miközben a büntetés nem vonatkozna a természetes személyekre, csupán a közigazgatási szervekre. A kisebbségi nyelvek nagyobb védelmet igényelnek, hiszen a helyzetük nem olyan erő, mint az államnyelvé. Ez a módosítás azért is fontos a párt számára, mert valamiféle névjegye lehetne annak, ami a „címerünkben” van – a szlovák–magyar megértés –, még akkor is, ha a módosítás általában érvényes a kisebbségi nyelvek használatára, olyannyira, hogy például a húszszázalékos küszöb csökkentése tízre éppen az alacsonyabb létszámú kisebbségeknek (ruszinoknak, romáknak, németeknek) segítene jelentősen. Mindenesetre ahogy az államnyelvtörvény módosításakor, vélhetőn ebben az esetben sem lesznek mentesek a nemzeti érzésektől a koalíciós tárgyalások. Szívesen tévednék. A 19. századi nemzeti gondolat Közép-Európában, sajnos, úgy ment át a 21. századi multietnikusba, mint annak legitim része, valamennyi bonyodalmával együtt. Ezért számolnunk kell vele olyan szituációkban, amelyeket csak kompromisszumokkal lehet rendezni.
– Néhány nappal ezelőtt kifogásolta, hogy nem került be a kormányprogramba egy átfogó kisebbségvédelmi törvény megalkotásának a feladata. Azt is mondta, hogy amennyiben ezt a jogszabályt nem alkotja meg ez a kormány, aligha rendeződik a közeljövően ez a kérdés. Mire gondolt?
– Valóban sajnálatos, hogy nem került a kormányprogramba egy átfogó törvény megalkotásának a terve a kisebbségek jogállásáról, mert én azt gondoltam – lehet, naivan –, hogy ennek a koalíciónak lenne ehhez ereje. Már úgy tűnik, nincs. Egy ilyen törvényben megfogalmazódhatott volna a Szlovák Köztársaság multietnikus jellegének elfogadása, különösen pedig a magyar kisebbség alapvető feladatának elismerése a demokratikus Szlovák Köztársaság építésében. Ez az új meghatározás mentesülne a védekező kisebbségi komplexus érzésétől, és apáink, anyáink elmagyarosító elnyomásának emlékeitől. Ez a törvény a 21. századé lehetett volna, nem a 19. századé. A törvény munkaverzióján, amely egy szakmai és nyilvános vita alapjául is szolgálhatna, azonban dolgozni kell a jövőben, függetlenül a politikai erőviszonyoktól.
– A szlovák–magyar kapcsolatoknak azonban nem csak belpolitikai vonatkozásai vannak, a két szomszédos ország viszonyát is jelentik, amely az elmúlt években tele volt feszültségekkel. Miként lehetne javítani a helyzeten, hogyan látja a kapcsolatok jövőjét ön, aki ismerője a kérdésnek, hiszen például Csehszlovákia utolsó magyarországi nagykövete volt, és évtizedek óta foglalkozik tudományos szinten is a szlovák–magyar irodalmi kapcsolatokkal?
– Szlovákia és Magyarország viszonya Robert Fico és a hatalmon lévő magyar kormányok elmúlt négy éve alatt történelmi mélypontra jutott. Mindkét fél felelős ezért, de ma nincs értelme a kölcsönös vádaskodásnak. Amennyiben lenne érdeklődés a viszony javítása iránt, biztosan megtalálnánk annak módját. Ma olyan helyzetben vagyunk, mintha már elrugaszkodtunk volna a mélyponttól, de azt senki nem tudja, milyen magasságokig jutottunk. A két állam közti viszony már nincs leblokkolva, mint ez idáig volt, de még nem is működőképes. Ez idáig annak a kulcsnak a tulajdonosa kerestetik, aki kinyitná a tárgyalóasztalhoz vezető terem ajtaját, ahol aztán kereshetnénk a kompromisszumokat. Kulcsár kerestetik! Naivan azt hittem, hogy a Híd – Most párt páncélszekrényében legalább a pótkulcsokat megtaláljuk. Nem leszek többet naiv. Ám a helyzet nem drámai. A társadalmakat a Duna két partján ezek a problémák, úgy tűink, nem foglalkoztatják, megszokták ezt a köztes állapotot. Éppenséggel ez lehet egy jó jelzés is, ha valóban így van.
origo.hu
Villamosnak hajtott egy autó - fotó
