Újrakezdés

Helyreállt a rend a nemzetpolitikában – ez volt a legfontosabb üzenete a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) kilencedik ülésének. Egymás mellett ültek, közösen keresték a válaszokat az aktuális gondokra olyan határon túli pártok, szervezetek, amelyek vezetői odahaza kitartóan kerülik egymás társaságát. A Tőkés László által szorgalmazott szocialista bocsánatkérés ugyan elmaradt, de odaült az asztalhoz, s aláírta a zárónyilatkozatot a Máértot 2004 novemberében ellenséges intézménnyé minősítő MSZP is. Ma már törvény rendelkezik a letelepedés nélkül megszerezhető magyar állampolgárságról, Gyurcsány Ferenc pedig elszámoltatásra vár, így akár azt is mondhatnánk, hogy az idő mindent megoldott. Csakhogy az a hat év nem múlt el nyom nélkül. Túl sok düh, elkeseredettség, vita és széthúzás követte a határokon túl a gyurcsányi hadüzenetet.
A Máért pénteki ülésén a résztvevők igyekeztek mellőzni a visszatekintést. A tervek kerültek előtérbe, s miután a kettős állampolgárság ügyének gyors megoldása a gyakorlati lépések terén is hitelessé tette az új kormányt, a külhoni szervezetek körében érezhető volt a bizakodás. Az ugyanis már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a szimbolikus politizálás ideje lejárt. A kilencvenes évek elején még önfeledt örömöt jelentett a határon túli közösségek körében egy-egy szép megfogalmazás, beszéd vagy nemzeti zászlós szoboravatás. Ma ez már kevés. Olyan magyar jövőképre van szükség, amely megállíthatja a demográfiai hanyatlást, a felerősödött önkéntes asszimilálódást. A határokon túl a fiatal, számtalan lehetőséggel rendelkező generációnak azt kell bebizonyítani, hogy megéri magyarnak lenni. Ezért fontos a magyar intézmények megerősítése és a határ menti régiós gazdasági együttműködés erősítése. Nem elég a jó anyanyelvi képzés, ha az nem párosul a szülőföldön való tisztes megélhetés lehetőségével. Az asszimilálódásnál ugyan jobb, de célnak erősen vitatható, hogy a határon túliak körében képezzük ki az anyaországi munkaerő utánpótlását. Mint ahogyan az is zsákutca lehet, ha valaki a saját maga lehetőségeit szűkíti be a többségi nyelv elsajátításának mellőzésével. Sikeres magyarok kellenek Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban és Kárpátalján – ehhez kell megtalálni a leghatékonyabb stratégiát.
Nem könnyíti a nemzetpolitika helyzetét, hogy három szomszédos országban is mélyponton, de legalábbis válságban van a határon túli magyar érdekképviselet. Erdélyben az RMDSZ ugyan része a bukaresti hatalomnak, hitelessége azonban soha nem volt ilyen alacsonyan, s részben ezzel függ össze eredménytelensége is. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács továbbra is Tőkés Lászlóról szól, az Európai Parlament alelnöke egy személyben viszont kevés a reális alternatívához, a Magyar Polgári Párt pedig nem képes szabadulni belső vitáitól. A felvidéki Magyar Koalíció Pártjáról mindent elárul, hogy kiesett a szlovák parlamentből, egykori szavazóinak többsége inkább a Híd – Most magyar–szlovák vegyes pártot választotta. Kárpátalján mindkét magyar párt leszerepelt a minapi ukrajnai helyhatósági megméretésen. Az önbizalmat adó újrakezdés tehát mindenkire ráfér. Pozitív példának pedig ott van a Vajdasági Magyar Szövetség, a délvidéki magyar kulturális autonómia képviseleti szervének vezető politikai ereje. A Vajdaságban működő önrendelkezési forma létrejötte azt üzeni a Máért résztvevőinek: a nehézségek ellenére mindenhol van esély a magyar autonómiára.