Mintegy kétszáz év megszakítás után a hatalmas távol-keleti ország visszaveszi vezető helyét a világgazdaságban, amelyet – mint egy közelmúltban nyilvánosságra hozott holland tanulmány beszámolt róla – a történelem folyamán mindig is birtokolt. Ilyen egyszerűen is meg lehet fogalmazni azt a folyamatot, amely a szemünk előtt játszódik le, ám hatásai sokkal összetettebbek, bonyolultabbak annál, semhogy meg lehetne magyarázni őket egy „eredményhirdetéssel”.
– Először is tisztázni kell, hogy miben második Kína – mondta Rácz Lajos egyetemi docens. – Az idén a gazdaság összteljesítményét, a nemzeti összterméket tekintve érte el ezt a helyezést. Ha azonban világhatalomról beszélünk, akkor ebbe beletartozik számos más dolog is.
Ha folytatódik az utóbbi harminc évben tapasztalt évi 9-10 százalékos gazdasági növekedés, akkor csak a nyugati országok fejlődési ütemétől függ, mikor éri be őket Kína. A válság miatt a nyugati államokban lassult a gazdasági fejlődés, Kína ebben az időszakban is nyolcszázalékos ütemben növekedett, ilyenformán felgyorsult a felzárkózása.
A tanszékvezető ugyanakkor megjegyezte, hogy a nemzeti össztermék, a GDP sok közgazdász szerint nem is tekintendő a legjellemzőbb mérőszámnak. Az össznemzeti erő mértéke sokkal összetettebb a GDP-nél, ez ugyanis figyelembe veszi a gazdaság, a technológia, a kormányzás színvonalát, a politikai rendszer hatékonyságát, a kulturális és civilizációs tényezőket, a tudományos fejlettséget. Kína mindezeken a területeken előretörőben van, ám azt, hogy az ázsiai ország valamikor az első számú világhatalom lesz, még nem jelenthetjük ki egyértelműen.
Az Egyesült Államok és Kína egymásrautaltságát jól példázza az a helyzet, hogy Peking bármikor megrengethetné az amerikai gazdaságot a kezében lévő csaknem ezermilliárd dolláros amerikai államkötvények eladásával. Ám miért akarná káoszba dönteni egyik fő felvevőpiacát? „Egy csónakban evezünk” – idézte az egyetemi docens Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Kínához intézett szavait a globális problémák kapcsán.
Ez az újszerű hangnem egyszerre tükrözi az Obama-kormányzat új külpolitikai látásmódját és annak felismerését, hogy válságos időszakokban a világgazdaság főszereplői menthetetlenül egymásra vannak utalva. A két fél együttműködése a gazdasági-pénzügyi szféra mellett olyan területeken is mind szorosabbá válik, mint az energetika, a környezetvédelem, a tudományos kutatás-fejlesztés, a nemzetközi válságdiplomácia, sőt a hadügy.
Mi kellene ahhoz, hogy Kína első számú világhatalom legyen? Sokak szerint az, hogy katonai téren is meghaladja az Egyesült Államokat. Ám – Rácz professzor szerint – Peking nem fog reménytelen fegyverkezési versenybe bocsátkozni az Egyesült Államokkal, mert úgy véli, hogy a „puha” tényezők integrálásával is előnybe kerülhet.
– Senkinek sem lehet érdeke, hogy ezt a két haderőt ne csak bemondások alapján, hanem valóban összemérjék – jelentette ki a Zrínyi-egyetem tanára. – Anynyit azonban kijelenthetünk, hogy Kína védelmi képességei rohamosan növekednek, és nemsokára bizonyosan az elsők között lesz katonai területen is.
Ám a nyugalmazott ezredes szerint a nyugati társadalmakra oly jellemző versenyszellem, két ország teljesítményének állandó összevetése nem kínai sajátosság. Kína más felfogással működik: a célkitűzések több évtizedes távlatokban a közepesen fejlett társadalom létrehozását célozzák, mégpedig 2050-re. Ez azt jelentené, hogy az egy főre jutó átlagjövedelmet tekintve is közepes szintet érne el az ország.
De vajon politikai változások, reformok nélkül, a Kínai Kommunista Párt egyeduralkodásával elképzelhetőek-e ezek a változások, hiszen már eddig is a legkeményebb kapitalista módszerekkel érték el eredményeiket? Rácz Lajos ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a mi demokráciafelfogásunkkal nem mindenben egyezik meg a kínai modell. Ám nem lehet nem észrevenni azokat az óriási társadalmi változásokat, amelyek Kínában végbemennek. Körülbelül 750 millió a mobiltelefon-előfizetések száma, 400 millióan interneteznek Kínában. Olyan belső kommunikációs robbanás zajlik, amely minden cenzúra és korlátozás ellenére biztosítja technikailag és társadalmilag az emberek közötti véleménycsere feltételeit. Ez olyan fejlesztési erőforrás, amellyel az emberek élnek is. Tehát a kínai társadalom önmozgása is a változások irányába hat – hangsúlyozta a tanszékvezető.
A mi elképzelésünk szerinti politikai szabadságjogok – különösen a pluralista pártpolitikai berendezkedés – ugyanakkor nem érvényesülnek e modellben. De a kínai sajátosságoknak és a kínai emberek többségének ez megfelel, vélte a szakértő. Mint elmondta, a kínai pártvezetők is tisztában vannak azzal, hogy biztosítani kell azokat a véleménynyilvánítási csatornákat, amelyek nélkül ők maguk sem rendelkezhetnének valós képpel a társadalom helyzetéről. Másrészt pedig a lakosság, a néptömegek sem tudnák az érdekeiket érvényesíteni és kifejezésre juttatni.
– A kínai társadalmi rendszer alapmodellje más, mint a nyugatié – hangsúlyozta Rácz Lajos. – Nálunk a hatalmi ágak, a pártok egymást ellenőrzik és ellensúlyozzák, vállalják a konfliktusokat. Kínában az együttműködésen van a hangsúly, a konszenzuskeresésen; ha konfliktusok keletkeznek, azokat már a kezdetektől megpróbálják elsimítani.
Kétségtelen, hogy ez tekintélyuralmi rendszer, azonban a tekintély Kínában pozitív fogalom. Papíron legalábbis Kínában is többpártrendszer van, azonban az alkotmány a Kínai Kommunista Párt vezető szerepét rögzíti, és a törvényesen működő pártok ezt el is ismerik. Ezt két történelmi tény „legitimálja”: egyrészt a polgárháborút a kommunisták nyerték meg, másrészt az utóbbi harminc év gazdasági fejlődése. Ha a célkitűzések megvalósulnak, a kínaiak többsége nem akar rendszert váltani. Természetesen ha gazdasági vagy társadalmi válság törne ki, megváltozhatna a tömeghangulat is.
– Jelen pillanatban ennek kicsi az esélye – jelentette ki az egyetemi tanár.
Mégis vannak olyan – elsősorban a nyugati médiában olvasható – vélemények, amelyek Kína várható széthullásáról szólnak. Vajon mi állhat emögött? Válaszában Rácz Lajos azt hangsúlyozta, hogy Kína területileg kétszer nagyobb, mint az Európai Unió, lakossága majdnem háromszor akkora. Egy ilyen hatalmas országban rengeteg folyamat zajlik, sok ellentmondás feszül egymásnak. Területi különbségek, a falu és a város közötti különbség, jövedelmi eltérések, nemzetiségi ellentétek – nagy ország, nagy problémák.
Az egység és a széttagoltság Kína egész történelmén végigvonul. A tapasztalat ugyanakkor azt igazolja, hogy ha hullámzóan is, de ezeken a problémákon úrrá tudtak lenni. Jelenleg is az egységesülés jeleit látjuk: Hongkong és Makaó visszatért az anyaországhoz, és Tajvannal is jobbak a kapcsolatok. Ezenkívül a Délkelet-Ázsiában, Amerikában, Nyugat-Európában lévő kínai közösségek is egyre büszkébbek rá, hogy kínaiak. A nacionalizmus, a patriotizmus is öszszetartó erő lehet Kína számára. Vannak ezzel ellentétes folyamatok is, elsősorban nemzetiségi gondok (Tibet, ujgur helyzet), de úgy tűnik, hogy (egyelőre) Kína képes ezeket a problémákat kezelni – jegyezte meg a professzor.
Felmerül a kérdés, vajon nem kelt-e félelmet – elsősorban az ázsiai szomszédokban – egy hatalmas és mindinkább magára találó Kína. Két nagy irányzat tapasztalható az egész világon – fejtette ki Rácz Lajos. Először is Kína felemelkedése óriási együttműködési lehetőséget jelent, csábító profittal kecsegtet. Sokak számára mintaértékű ez a fejlődési modell. Ugyanakkor Kína sajátos adottságai, berendezkedése révén versenyelőnyt élvez. Félelmet is kelthet az a szédületes fejlődés, amelyet elért, mert a „kínai fenyegetés” rémképét sugallja, és ettől nagyon sokan tartanak.
„Nyugati zászló alatt hajózunk, de keleti szél fúj” – így szólt a közelmúltban a magyar miniszterelnök jelképes üzenete. Vajon mennyire vagyunk tudatában ennek a ténynek, a találó kormányfői mondatot követik-e tettek?
– A világ fejlődését meghatározó változások jelentős része ma már nem Amerikából és Nyugat-Európából, hanem keletről indul ki – mondta Rácz Lajos. A sokak által hangoztatott ázsiai gyökerünk is lehet öszszekötő kapocs a keleti népek jobb megértéséhez. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, ha valaki az állítólagos ujgur rokonságot emlegeti, ügyelni kell rá, nehogy olyan benyomást keltsen, miszerint támogatja a nyugati tartományok elszakadását. Hasonló a helyzet a hun eredetmondával kapcsolatban is.
Az egyetemi oktató szerint jobban meg kellene ismerni Kínát. Miközben rólunk kedvező kép él a kínaiakban, addig a mi ismereteink róluk igencsak felszínesek. Általában el lehet mondani, hogy a kínaiak sokkal jobban ismerik az európai, nyugati kultúrát, mint fordítva. Óriási az előnyük a Nyugattal szemben, mert érdeklődéssel tekintenek a világra, igyekeznek megismerni azt, mi pedig lehet, hogy évszázados előítéletekhez ragaszkodva nem veszünk tudomást a változásokról – vélte a szakértő.
– Kínában a tananyag része Petőfi, a diákok el tudják helyezni Magyarországot a térképen, nálunk pedig olyan fiataloknak, akiknek határozott véleményük van a tibeti kérdésről, fogalmuk sincs, mennyi a tartomány területe vagy lakossága – mondotta a tanszékvezető, aki hozzáfűzte azt is, hogy az utóbbi években a közvélekedés egyre nagyobb érdeklődést mutat Kína iránt, és nő az igény a tárgyilagos információkra.
Rácz Lajos megemlítette azt is, hogy tudomása szerint néhány tucat magyar diák tanulhat kínai egyetemeken. Ez mindenképpen kevés, ha Kína jelentőségét, a kapcsolatokban rejlő lehetőségeket tartjuk szem előtt. Itthon is nagyon fontos lenne a Kínáról szóló tananyagok bővítése, a kínai nyelv oktatása és a kultúra tanítása, a kínai gondolkodásmód megismertetése.
origo.hu
Magyar Péter egy hete volt az MTV-ben és a rádióban, mégis azért tüntet, hogy bemehessen - Élő
