A virtuális diamúzeumra véletlenül akadtunk rá az interneten, és rögtön el is felejtettük, hogy eredetileg mit is kerestünk: a gyermekkori mesekönyveknél megvan a lehetőség, hogy időről időre elővegye őket az ember, de a diafilmekről évtizedekre megfeledkezhetünk, ezért is szerezhet különösen szép meglepetést az OSA Archívum égisze alatt működő gyűjtemény, ahol több száz filmet lapozhatunk végig digitális formában. A klasszikus mesék diafeldolgozásai, amelyeket sokan jól ismerünk, többnyire az ötvenes-hatvanas években készültek, és ezúttal megint rádöbbentünk, hogy kár volna elfelejteni ezeket a „virtuális mesekönyveket”, amelyek – nyilván nem a gyakorta esetlen, rövidített szövegek, hanem a képi világ miatt – érdemesek a megőrzésre. Már csak azért is, mert közülük nem egy olyan neves grafikusművész munkája, mint F. Győrffy Anna, a Pöttyös Panni, a Hófehérke és más mesék első diaváltozatának illusztrátora. A digitalizálás még nem fejeződött be, nem sikerült megtalálnunk mindent, ami eszünkbe jutott, de a gyűjtemény így is gazdag, sok filmet felvonultat az 1920-as évek első, fekete-fehér darabjaitól a nyolcvanas évekbeli rajzfilm-adaptációkig. Bár a legtöbbünknek tényleg a falra vetített mesét jelentette a dia, a történet ezzel még nem ér véget, a filmek jó része ugyanis nem gyerekeknek készült: a számtalan ismeretterjesztő anyag az állattantól a közlekedésig mind egy darab a hétköznapi történelemből. Még inkább igaz ez a múlt rendszer politikai agitációra és „ifjúságnevelő” sorozataira, ahol olyan hajmeresztő eszmefuttatásokkal és képsorokkal találkozhat az ember, hogy nem tudja: sírjon vagy nevessen? Ezeknek tényleg a múzeumokban a helyük, a mesetermést viszont érdemes levetíteni a következő generációknak is. A digitalizált változatok esetében erre tökéletesen alkalmas a számítógép, de talán érdemesebb előásni a régi vetítőgépeket, és meghallgatni a kattogásukat a lesötétített szobában, miközben valaki mesél.
(www.diafilmmuzeum.hu)
origo.hu
Most kiderül, hogy káros vagy egészséges étel a szalonna
