Katinka és Rebeka

Fölösleges lenne szépíteni, nem szerepeltünk túl jól a Dubajban megrendezett rövid pályás úszó-világbajnokságon. Ám a három érmet – Gyurta Dániel ezüstje 200 m mellen, Cseh László bronza 200 m pillangón, Gyurta Gergely bronza 1500 m gyorson – s a féltucatnyi helyezést a pekingi olimpia óta elért parádés eredmények nélkül nem érezhetnénk kevésnek. A többség Eindhovenben, az Európa-bajnokságon ellőtte a puskaporát, nem sikerült a formaidőzítés. Van ez így. Véletlenül sem beszélnék kudarcról, csalódást is csupán egyetlen versenyző okozott. Ő sem a medencében.
Hosszú Katinkát a kétszáz méter pillangó döntője után hallottam nyilatkozni a Magyar Rádió riporterének. Szíven ütött. Bántó angol akcentussal és hanglejtéssel formálta a szavakat, éppen úgy, ahogy az „amerikás” magyarokat szokás parodizálni. Már a nyáron, a margitszigeti Eb-n is kissé idegenül csengett ajkán az anyanyelve, az elmúlt hónapokban rohamosan romlott a helyzet. Katka két éve az Egyesült Államokban tanul és sportol, angol nyelvű közegben éli a mindennapjait, ám számomra ez nem mentség. Ezelőtt húsz éve sem lett volna az, ám a mai információs világban, amikor a kapcsolattartásnak a több ezer kilométeres távolság egyáltalán nem akadálya, még kevésbé az. Óhatatlanul arra kell gondolnom, Hosszú Katinkának nem mindenáron megőrzendő érték az anyanyelve. Nem akarok elhamarkodottan ítélni, hiszen Katinka csupán huszonegy esztendős, még nyilván nem kiforrott személyiség, visszatalálhat a gyökerekhez, de torzult beszéde arra utal, nem eltéphetetlen szálak fűzik Magyarországhoz. Nagyon sajnálnám, ha így lenne. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy nem egyedül érzek így.
A sikeres sportolót az teszi bajnokká, igazi példaképpé, ha nem csak eredményeivel boldogítja a szurkolóit. Többet nyújt annál, erőt, támaszt, vigaszt, ha kisugárzása magával ragadó. Nem akarok neveket sorolni, mindenki végiggondolhatja magában, mely sportolókat őrzi melegen a szívében; s ha megkísérel választ adni arra, hogy miért, akkor úgyis tudja, miről beszélek.
Letűnt korok gondolatai, érzelgős magyarkodás – kimondatlanul is hallom az ellenérveket. A lelkem mélyén a maximumról ábrándozva mégsem tartom feleslegesnek tisztázni az elvárható minimumot. S erre egy másik úszó példája int.
Rebecca Sonié. Aki akár Sőni Rebeka is lehetne. A kolozsvári magyar felmenőkkel rendelkező – édesapja Sőni Péter, édesanyja Kinga –, de már Amerikában született úszónő Dubajban a kétszáz méteres mellúszásban győzött. Csakúgy, mint Pekingben. Akkor több magyar újság is beszámolt a sikeréről, s emlékszem, az Indexen ádáz vita dúlt arról, hogy Rebecca Soni akkor most magyarnak tekintendő-e vagy sem. Az alaphangot az adta, hogy amikor pekingi diadala után megkérdezték az úszónőt, állítólag cáfolta, hogy tudna magyarul. A fórumra még a Magyarországon élő unokatestvére is írt azt bizonygatva, hogy Rebecca igenis beszél magyarul, talán csak az akcentusát szégyelli, ezért nem szólalt meg a nyelvünkön. Az erdélyi hozzászólók szerettek volna büszkék lenni rá, nagyon jólesett volna nekik, ha Rebeka megemlékezik arról, hogy honnan származnak a szülei. Megint mások az ultraliberális kórusból ismert stílusban élcelődtek nemcsak Sonin, hanem mindenkin, aki úgy magyar, hogy azt nem csereszabatos állapotnak tekinti. De hogy Rebecca Sonira s tágabban mindenkire, aki magyar, de nem itt él, miként kellene tekintenünk, arra az egyetértés legcsekélyebb jele sem utalt.
S kapaszkodjanak meg, éppen Hosszú Katinka tehetne a legtöbbet azért, hogy Rebecca Sonit emlékeztesse Sőni Rebekára, s így hozzánk is közelebb hozza. Hiszen mindkettőjüknek Dave Salo az edzője, nap mint nap együtt készülnek Los Angelesben, talán beszélgetnek is egymással; ha így van, erős a gyanúm, hogy csakis angolul.
Kár érte. De ne adjuk fel, s ne csak Katinkának szurkoljunk, Rebekának is. Emlékszem, a nyolcvanas években Temesvári Andrea angol akcentusával szemben sokkal kevésbé volt elnéző a hazai közvélemény. Pályafutása végén a kiváló teniszező hazatért, családot alapított, tudását itt kamatoztatja, számtalanszor bizonyította, mily szoros a kapcsolata a magyar műveltséggel, amiért személy szerint én nagyon tisztelem.
Őszintén remélem, megadatik, hogy majdan Hosszú Katinkáról is hasonló gondolatokat vessek papírra. Addig is go, Katka, akarom mondani, hajrá, Katinka!