Kenedi még dolgozna

Munkatársunktól
2010. 12. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kenedi János a tudományos kutatás korlátozásának tartja, hogy az Orbán-kormány megszüntette az általa vezetett, még a Bajnai-érában felállított bizottságot, amely az előző rendszerben tevékenykedő több mint ötvenezer hálózati személy nevének, fedőnevének és azonosító adatainak a feldolgozását, minősítésük felülvizsgálatát végezte. Kenedi az MTI-nek elmondta: a kormányszervek megalakulása óta nem hagyták dolgozni a testületét, és ezt majd a miniszterelnöknek is megírja a jelentésében. A kutató abszurdnak tartja azt a napokban született kormányrendeletet, amely alapján az egykori megfigyeltek akár haza is vihetik a róluk szóló ügynöki jelentéseket. Kenedi közölte: ha a kormány engedélyezi a titkosszolgálati iratok magánkézbe adását, azzal bűncselekményre bújt fel.
Rétvári Bence (KDNP), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára erre úgy reagált: a kormány senkit nem biztat törvénysértésre, hanem éppen a törvényi kereteit teremti meg jövő év végéig a múlt teljes megismerésének. Kiemelte: a tudományos megismerés továbbra is biztosított lesz, a beszervezők, megfigyelők anyagait korlátlanul, a megfigyeltekre vonatkozó adatokat pedig a jogsérelmet szenvedettek önrendelkezési jogának figyelembe vételével lehet majd kutatni. „Szerintem nem szerencsés, ha egy elvileg a politikától független, tudományos civil bizottság elnöke ebben a minőségében aktuálpolitikai kérdésekben foglal egyértelműen állást, mert ezzel beismeri a bizottság működésének politikai elfogultságát” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.