Skandináv idill. Csodálatos erdők, macska az ablakban, s persze az elmaradhatatlan, tipikus házikó. A szeptemberi svédországi választások egyik stockholmi szavazóhelyiségének falát díszítő, mélyvörösre festett faépület az ország jelképe is lehetne: az úgynevezett „Falun-vörös” – a festék alapanyagát eredetileg a Dallarna megyei Falun városka rézbányáiból nyerték – máig közkedvelt szín, elsősorban vidéken, s ugyanazt az irigyelt otthonosságot és bensőségességet szimbolizálja, mint a világot meghódító IKEA-életérzés. S amely tágabb értelemben vett otthonosság most komoly veszélybe került. Az egyik legtoleránsabb európai országként számon tartott Svédországban persze nem az egy héttel ezelőtti robbantással jelentek meg a bevándorlással és a radikális iszlámmal kapcsolatos problémák: a titkosszolgálat héten közzétett jelentése szerint kétszáz „hadra fogható” szélsőségest tartanak nyilván az országban, akiknek nyolcvan százaléka kapcsolatban áll valamilyen terrorista szervezettel. Átlagéletkoruk 36 év, sokan közülük Svédországban születtek. Elemzők szerint azonban valószínűleg jóval több ilyen személy élhet elsősorban a nagyvárosok, Stockholm, Göteborg és Malmö külső kerületeiben, mondván, a dzsihád szükségességét lépten-nyomon hangoztató mostani merénylő sem került a Sapo látókörébe.
Svéd demokrata? Nem valószínű: a szeptember 19-i svéd választásokat a nemzetközi sajtóban is vezető hírré emelő Svéd Demokraták legkevésbé épp a fővárosban és környékén népszerű. Az ellenfelei és a liberális sajtó által náci gyökerű rasszistának titulált, magát szimplán nacionalistának nevező, bevándorlásellenes párt 22 éves története során először jutott be az ország parlamentjébe, 1,7 százalékkal ugorva meg a négyszázalékos küszöböt. Sikerük oka egyszerű: úgy tűnik, a messzi északra most ért el az a hullám, mely az utóbbi években sorra végigvonult Nyugat-Európán, ugyanúgy beborítva a korábban ugyancsak ultratoleránsnak tartott Hollandiát, mint Dániát, Németországot vagy épp Belgiumot. Az azóta is magukhoz térni próbáló svéd elemzők, politikusok és fasisztázók sok fejtörést és fáradságot megspórolhatnának maguknak, ha tanulmányoznák a fent említett országokban azóta kénytelen-kelletlen már levont konzekvenciákat, és megpróbálnák elfogadni, hogy a szélsőséges, iszlámellenes pártok megerősödése nem az ok, hanem az okozat. Vagyis: úgy tűnik, hogy a mozlim „új svédekkel” a gazdasága és hihetetlenül erős szociális hálója miatt világszerte irigyelt ország sem tud mit kezdeni – vagy ha tud is, ezt immár 339 610 választópolgár bizonyítottan nem hiszi el a jelenlegi politikai elitnek.
Mi lesz, ha nagy lesz? Kisebbségi, mint mondjuk rotterdami kortársa, ahol századunk közepére többségbe kerülnek a nem holland származásúak? Talán még nem. De Svédországban is látványosan növekszik a bevándorlók száma. Míg 2004-ben a 9,5 milliós országban 12 százalék volt a külföldön született vagy bevándorolt szülőtől származó 18 éven alattiak aránya, tavaly ez a szám már tizennyolcra nőtt. Ez persze egyáltalán nem baj, ha az újonnan érkezettek integrálódnak, ám ez sokukra, elsősorban a mozlimokra nem mindig jellemző. Ezt egy ideje a politika is felismerte, és a 2006-ban a korábban szinte egyeduralkodó szociáldemokratákat felváltó, idén újraválasztott jobboldali Mérsékelt Párt jelentősen szigorított a bevándorlás és a szociális juttatások szabályain, és az állam új polgárait a korábbi gyakorlattól eltérően a nyelv elsajátítására és egy társadalomismereti tanfolyam elvégzésére kötelezi. Néhány évtized múlva kiderül, ezzel elkéstek-e. (W. Sz.)
origo.hu
Őt keresi a rendőrség a Lakatos Márk-botrányban
