Mi a baj Alföldivel?

Tehetséges alkotó vagy lókötő, a színház megújítója vagy az új teatralitást ügyesen adaptáló epigon, tabukat döntögető, toleranciára nevelő européer vagy csak polgárpukkasztásban jeleskedő provokátor, népek megbékítésének élharcosa vagy egyszerűen hazaáruló – erőteljesen megoszlanak a vélemények a Nemzeti Színházat vezető Alföldi Róbert színművészről. Eltávolodva az indulatoktól, annyi bizton állítható, hogy mind a józan észnek, mind a jó ízlésnek ellentmond minapi ötlete, hogy a román nemzeti ünnepet – amelynek része Erdély elcsatolása – a Nemzeti Színházban üljék meg. Szürreális elképzelés.
Alföldi Róbert ízléséről nem vitatkoznék. Ám abban kételkedem, hogy ne tudná, mit tesz. Legfeljebb a következtései lehetnek tévesek. Talán azt gondolja, ha akciója után elveszti az állását, nyert ügye van, ha pedig marad, megerősödhet a pozíciója. Ha így gondolja, akkor leginkább azt felejti el, hogy játékát elsősorban nem a döntéshozók figyelik, hanem a színházi publikum. És ha kiderül, hogy szándékai tán nem tiszták, naivabb hívei is kiábrándulhatnak.
Az elmúlt hónapokban több művészünk távozott az Operaházból önszántából, mégis „A fasiszták elüldöztek hazámból” kezdetű rágalomáriával turnéztak külföldi lapoknál. (Rossz hagyomány ez mifelénk, bár meglehet, akadnak, akik így élik meg a valóságot.) Történelmi múltjuk okán a németek, osztrákok különösen érzékenyek az ilyen szólamokra, az „áldozatok” pedig egy sikeres „fellépés” után számíthatnak arra, hogy több meghívást kapnak a külhoni pódiumokra. Ha Alföldinek rövid úton ajtót mutatnának, balliberális körök szemében ő lehetne a „szélsőséges” Fidesz legnagyobb mártírja: a Heti Hetes és a bulvárlapok okán ő ugyanis celeb, jobban ismert. Sztorija nagyobb érdeklődésre tarthatna számot, mint Tamás Gáspár Miklós nyugdíjazása az Akadémiánál.
Rendkívüli felmondás esetében egy szempontból mindenképp nyerne a Nemzeti direktora. Szerződése 2013. július 31-ig szól. Amennyiben most távozni kényszerülne, úgy a hírek szerint akár tízmilliós nagyságrendű végkielégítésre számíthatna – ami nem rossz ráadás egy „tragédia” után.
Ám a Nemzeti direktorának esetleges végkielégítésére most aligha lehet pénz a fenntartó minisztériumnál. A kormány kifosztott kasszát talált az áprilisi választások után, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak van egyéb, nagyobb feladata is annál, minthogy Alföldivel bajlódjon. Ám azt egy percig sem kétlem, hogy Alföldi felmondólevelét örömmel nyugtázná.
Magyarországon szemérmességből vagy álszentségből nem szívesen beszélnek arról, hogy a mindenkori kormány a nagy nemzeti intézmények élén olyan vezetőket szeret látni, akikben minden szempontból megbízik, és ezt előbb-utóbb el is szokta érni. Így volt ez az elmúlt években is. Mikor 2008 nyarán a korábbi kultuszminiszter kinevezte Alföldi Róbertet a Nemzeti vezetőjének, teljes volt a bizalom. Ami a kormányváltás után a múlt ködébe veszett. E helyzet senkinek sem jó. És levegő nélkül élni, alkotni nehéz.