(mire jó a buborék )

Én nem tudom, hogy a buborékfólia, amit akár vákuumfóliának is nevezhetünk, bár ebben nem vagyok biztos, mekkora szerepet tölt be az életünkben. Akár így, akár úgy nevezzük, a fent említett anyag a modern csomagolástechnikában alapvető szerepet tölt be, de az élet más területein is már-már nélkülözhetetlennek látszik.
Most beszéljünk a csomagolásról, ami némely esetben a legocsmányabb árut is kívánatossá teszi, s árát bámulatos módon megnöveli. A valamit, bármit, akármit gyártó cégek ezért a külcsínt különböző színes fóliák segítségével a belbecs elé helyezik, s ezzel a vásárlók körében szép sikereket érnek el. Egy csupasz szappan vagy meztelen szafaládé senkit sem csábít úgy, miként a díszbe öltözött. Mindezek ellen nincs semmi kifogásom, habár a különböző fóliák egyáltalán nem környezetbarátok, így Földünk szeméttelepeinek tetemes részét töltik meg, s adott esetben néhány száz év is beletelhet, míg lebomlanak. Ez a buborék-, illetve vákuumfólia-gyártókat nem zavarja.
Az általunk most vizsgált területen a gyógyszergyárak élen járnak. Minden törekvésük arra irányul, hogy kedvünket keressék, s örömmel nyeljük le a legkeserűbb pirulát is. Nem csupán az eper-, málna-, barackízű készítményekről beszélek, hiszen ezek hagyományokat testesítenek meg, valószínűleg már Hippokratész is csokival ízesítette volna a csukamájolajat, ha teheti. A szájon át adagolható gyógyszereknek, amióta világ a világ, többféle formája volt. Az orvos rendelhetett pirulát, port, szuszpenziót megfelelő méretű fiolákban, üvegekben és dobozokban. Az orvostudomány fejlődésével a porok úgynevezett bélben oldódó kapszulákba kerültek, a pirulák retard jellegű bevonatot kaptak, majd a csomagolásuk is megváltozott. Egy szép napon divatba jött a buborékfólia. Ma már alig van olyan modern gyógyszer, amit ne ebben a csomagolásban hoznának forgalomba.
Ez ellen még mindig nincs kifogásom. Az üvegecske, a doboz, a zacskó már-már snassznak tűnik, új adagológépek ezrei színezik, buborékolják, retardálják a medicinákat, amelyeknek hatóanyaga nem, de formája dinamikusan változik, s van egy olyan gyanúm, hogy az ezüst-, arany-, színes fóliák divatba jöttétől nem szegényedtek el a termelők.
És itt kezdődik az én nem tudásom. Vegyük például (nem kipécézésképpen) a Refluxon nevű gyógyszert, amit granulátumként csinos, rózsaszín-szürke divatos kapszulákban szedhet a beteg. Egy kapszula tizenöt vagy harminc milligramm port tartalmaz. A reflux jellemző gyomor-, nyelőcsőbetegség, mondhatni kórtünet, mivel valószínűleg a stressz következménye. A szó viszszaáramlást jelent, így azonban nem lehet nevezni egy betegséget, sem egy orvosságot. A huszonnyolc darab kapszula négy gyönyörű buborékfóliában van elhelyezve. A havi gyógyszer összmennyisége alig több mint négy, illetve nyolc gramm. Az egész egy 8,5x13x4 centiméter méretű (négy deciliteres űrtartalmú) dobozban van elhelyezve, aminek divatos színösszeállítását Naomi Campbell is megirigyelhetné. Ha a kapszulákat nem így hoznák forgalomba, a havi adag elférne egy parányi üvegcsében. A tenyérnyi fóliába csomagolt kapszulácskák most úgy néznek ki, mintha hét törpe úszna a végtelen óceánban. (A dobozban több pénz férne el, mint a nokiásban.) Sok más gyógyszer is hasonló gigantomániában szenved. A Refluxon csak példa.
Hogy mi kifogásom van ez ellen? A pazarlás. A buborékfóliával való visszaélés. A gyógyszerek árának ily módon való felsrófolása. Hogy mindez elég ésszerűen hangzik-e, én nem tudom…