Az internet segítségével egy ötperces film járta be három hete a világot. Egy élelmes „operatőr” titokban – ezen az őszön nem ez volt az első eset – felvételt készített a Milan edzésének elejéről. A gyakorlás a szokásoknak megfelelően kezdődött, a játékosok kisebb csoportokba verődve labdázgattak. A Milan brazil játékosai – Ronaldinho, Robinho, Pato, Thiago Silva – is egy ilyen csoportot alkottak. A kamera jó érzékkel rájuk szegeződött. Vakarózás, öltözködés, nevetgélés közben a négy brazil flegmán úgy emelgette a labdát, hogy tátva maradt az ember szája. Különösen, amikor Ronaldinho egy váratlanul nem tökéletesen pontos labdát a jobb vállával szelídített meg, átpörgette, pontosabban hagyta átpörögni a bal vállára, majd hanyagul leesni, ám mielőtt a bogyó földet ért volna, váratlanul sarokkal belepöckölt, s a labda a feje fölött áthaladva pontosan Thiago Silva lábfején landolt.
Hódít a szabad stílus, angolosan a freestyle, amelynek legjobbjai ennél is parádésabb mutatványokra képesek, de a négy brazil mozdulatai nem a napi többórás „skálázást” sugallták, hanem az ösztönös, kivételes gömbérzéket. Arról már nem is szólva, a freestyle csupán bűvészkedés, a labdarúgás viszont összetett sportág, kis túlzással a sportok sportja. Ha a pályán is tudnának focizni, a zsonglőrök ott keresnék a kenyerüket. Ugyanez visszafelé sem elvárás, amire Flamini, a Milan francia légiósa az egyik példa. A kamera azt is rögzítette, amint merészen beállt a négy brazil közé, s az ő lábán, ha nem is sírt, de bizony dadogott a labda. A bemutató után Ronaldinho a társak nagy örömére Ibrahimovicon gúnyolódott, a cselezését utánozva, majd immár az edző vezénylésére folytatódott a bemelegítés. A film szerencsére ezzel nem ért véget, láthattuk, amint Ronaldinho utolsóként messze leszakadva szedi a lábát a többiek után. Szándékosan nem írtuk azt, hogy fut, mert az mozog így, akire azt mondják: tornából felmentett.
Talán túl nagy teret szentelünk egy ötperces filmnek, amely azonban többet elárul a Milanról, Ronaldinhóról, mint öt teljes mérkőzés. A brazil zsenire ez különösen igaz, mert az utóbbi időben jó, ha meccsenként öt percet látjuk a csapatban. S még azt se mondhatnánk, hogy különösebben hiányzik, a piros-feketék nélküle eredményesebbek, mint vele. Abban a Milanban, amely mindig a kreatív futballjáról volt híres, olyan iparosok, mint Gattuso és Flamini a pályán zakatolnak, miközben ő a kispadon kucorog, de a vele azonos stílust képviselő, harmincöt éves Seedorf is megelőzi a hasznossági rangsorban. A kifigurázott Ibrahimovic pedig hétről hétre létfontosságú gólokat szerez. S azt sem mondhatjuk, hogy Massimiliano Allegri vezetőedzőnek ne lenne igaza. Eme megállapítást csak első ránézésre cáfolja, hogy a keddi Bajnokok Ligája-meccsen szép gólt rúgott az Auxerre-nek. Mert annak dacára is csak (második) csereként, a 85. percben lépett pályára, hogy Inzaghi és Pato is sérült. Találata azt mutatja, tudna még magas szinten focizni, ha akarna, de először is le kellene adnia fölös kilóit.
Pedig nem elkényeztetett sztárként robbant be a nemzetközi futballba, grádicsról grádicsra haladva mászta meg a szamárlétrát. Hivatalosan Ronaldo de Assis Moreiraként anyakönyvezték 1980. március 21-i születésekor. Becenevét nem megkülönböztetésként kapta Ronaldótól; a Ronaldinho a Ronaldo kicsinyítőképzős változata („Ronaldóka”), merthogy fiatalon mindig az idősebbek között szerepelt, s így ő lett a kis Ronaldo, azaz Ronaldinho. Nem a tipikusnak hitt brazil utat járta, mert hisz nem Rio vagy éppen Sao Paulo szegénynegyedében csellengve figyeltek fel rá, tisztes polgári családban nevelkedett Porto Alegrében, igaz, édesapját nyolcéves korában elvesztette, amikor az szívinfarktus miatt belefulladt a családi úszómedencébe. A tragédia után Roberto nevű bátyja gondoskodott a családról, aki szintén futballozott, ma pedig már menedzserként intézi fivére ügyeit. Ronaldinho gyerekként futsalozott és strandfocizott is, de a szakemberek felismerték, hogy a nagy pályán van a helye. Huszonegy éves korában, 2001-ben leszerződtette a Paris Saint-Germain, de a szurkolók igazából a 2002. évi világbajnokságon figyeltek fel rá. Beválogatása meglepetésként hatott, a szurkolók akkor a csúcsformát futó Rivaldo és Ronaldo bűvöletében éltek, de a
vb-n bőven rászolgált a bizalomra. Hogy mást ne említsünk, David Seamannek vágott szabadrúgásgólja örökre emlékezetes marad. Még egy évet a PSG-ben húzott le különösebb feltűnés nélkül, 2003 nyarán aztán a Barcelona leigazolta. Pályafutása azóta nyitott könyv, amelynek aranyoldalain a 2005-ben kapott Aranylabda, valamint a Barcelona 2006-ban kivívott Bajnokok Ligája-győzelme díszeleg.
Ám hamar elmúlt a világ dicsősége. Brazília leszerepelt a 2006-os világbajnokságon, a Barca szurkolói pedig 2007-ben kikezdték, mondván, sportszerűtlen életet él, tivornyáról tivornyára sodródik, ami a fizikai állapotán és így a játékán is nyomot hagy. A játékos akkor még igyekezett cáfolni a kínos híresztelést, ám – talán nem véletlenül – egy éven át folyamatosan sérülések hátráltatták. A Barcelonánál szinte megkönnyebbültek, amikor 2008 nyarán túladtak rajta, rajongói viszont azt remélték, a Milannal majd magára talál. Ma már kijelenthetjük, elmaradt a feltámadás. Tavasszal elfogadható formát mutatott, Dunga mégis kihagyta a brazilok vb-keretéből, majd az ősszel a Milan kezdő tizenegyéből is kiszorult. A brazil válogatott szövetségi kapitánya, Mano Menezes megpróbált mentőövet dobni neki, behívta az Argentína elleni keretbe, ám felettébb árulkodó, hogy az egy hete
1-0-ra elvesztett összecsapáson a 73. percben lecserélte.
Négy-öt éve többen állították, Ronaldinho még Pelét is elhomályosítja. Hasonló kijelentésre ma már senki nem ragadtatná magát. S nem azért, mert elfelejtett volna futballozni. Az ő esete világít rá arra, a sportban mi is a sokat hangoztatott alázat jelentése. Az egyik lehetséges definíció szerint, ami Ronaldinhót a legkevésbé jellemzi.
origo.hu
Mutatjuk, mikor tér vissza az viharos eső
