A kérdés a következő: mi jut eszébe, ha ezeket a kifejezéseket olvassa – „néptörvény”, „népbiztosok pere”, „népbíróság”, történelmi igazságtétel, sortűzperek…? Ha a huszadik század szerencsekerekét Magyarországon oly végzetesen ide-oda rángató történelem zsetonjainak feliratát elolvassuk, akkor 1919, 1944, 1945, 1956, 1989 évszámai csörrennek meg a kezünkben. De vajon a 21. század szerencsekereke 2010-zel megkezdve ismét ide-oda billenve fogja-e kidobni a „visszamenőleges igazságszolgáltatásra” tett kísérletek változó előjelű sorozatát?
A visszamenőleges igazságszolgáltatás a különféle rezsimek közötti átmeneteket követően vetődik fel, pozitív formában a helyreállító-reparáló, kárpótlást és felmentést hozó irányban, negatíve pedig a korábbi rendszer vezetőinek és haszonélvezőinek megbüntetését, illetve az igazságtalanul, visszaélésszerűen megszerzett javaik elkobzását jelenti. Sajátossága, hogy egy másik jogrendszer eltérő, sőt akár ellentétes alapelveken nyugvó igazságosságfelfogása korrigálja a régi szabályoknak megfelelően kialakult vagy öröklött korábbi vagyoni és presztízspozíciókat, amelyek a rezsim átalakulása következtében hatályukat vesztik. De talán mégis bonyolultabb, hiszen a modern jogállam liberális alapelvei szerint az új törvényeknek általában nincsen visszamenőleges hatályuk, a cselekedetek megítélésénél azokat a szabályokat kell alkalmazni, amelyek elkövetésük időpontjában hatályosak voltak. Ellenkező esetben sérülhet a szerzett jogok rendszere, nem működik a vagyon és a presztízs intézményes, állami védelme, sérül a tulajdon és a személyiség védelméhez való jogosultság, ami az alkotmányos alapjogok egész rendszere számára kihívást jelenthet. Kivéve ha – kezdjük a mondatot, és többféleképpen fejezhetjük be, mert a visszamenőleges igazságszolgáltatásnak sokféle megközelítése volt, van és lehetséges.
A huszadik század borzalmas örökségeinek 21. századi feldolgozásán folyó globális diskurzusban ma úgynevezett posztdiskurzusok sokasága és sokfélesége zajlik: közöttük a posztautoriter, a posztkolonialista és a posztkommunista, hogy csak néhányat emeljünk ki. Milyen feltételek fennállása szükséges a „helyreállító igazságszolgáltatás” intézményesüléséhez?
a) Fennállnak a történeti igazságszolgáltatást segítő nemzetközi feltételek – a nemzetközi keretfeltételek persze alakulnak és alakíthatók, így például az 1989-es rendszerváltások hulláma is pozitíve befolyásolta azokat.
b) Megvannak belülről a vitákban kihordott, stabil, konszolidált és konszenzuson alapuló új rend keretei – azaz megfelelő konszenzusra vezető módon lefolytatták az igazságtétel formájáról és tartalmáról szóló diskurzusokat – különösen fontos a posztkommunista országok, így Magyarország számára a kommunista múlt dokumentumaihoz való hozzáférés. Bár erről is több mint húsz éve folyik a vita és több „nyitási” hullámot elértünk, de még mindig kívánnivalót hagy maga után ez a feltétel Magyarországon és másutt is.
c) Beleilleszthető a kialakított megoldás a globális emberi jogi diskurzusba, illetve annak alapelvein épül fel.
Ahol demokrácia követ diktatúrát, ott előbb vagy utóbb, de ilyen diskurzusok zajlanak, az igazságtétel jogi és intézményes modelljeinek körvonalai pedig kialakulóban vannak. Nálunk 1989-ben a „törvényes forradalom” kompromisszumos alkotmányos legitimációt, békés átmenetet eredményezett. Vajon húsz évvel a rendszerváltás után, az új alkotmányozási folyamat részeként, avagy azzal párhuzamosan újra elő lehet és kell-e venni a kommunizmus, sőt a posztkommunizmus büntetlenül és rendezetlenül ránk maradt „örökségét”, és jogállami formában, a nemzetközi jog alapelveinek megfelelően, a globális diskurzusok tapasztalataival felvértezve visszamenőlegesen szétválogatni a babot és a lencsét, az ocsút és a búzát?
Az írásom elején felsorakoztatott kifejezések között gyakori a „nép” kifejezés használata. A „nép” akaratára hivatkozni kifizetődő a régi és az új demokráciákban, főként, ha annak a választásokon megmért impozáns többsége sorakozik fel valamely politikai irányzat mellett. A „népek joga” azonban a jogtudományok nyelvezetében régtől fogva a nemzetközi jogot jelenti, s nem a rousseau-i értelemben vett „általános akaratot”, amely feltalálója és kitalálója, Jean Jacques Rousseau szerint tévedhetetlen és ellenállhatatlan többségek akaratában fejeződik ki. A nagy huszadik századi háborúk és népirtások után kialakult nemzetközi humanitárius jog viszont sok elvi és technikai megoldást igyekszik alkalmazni annak érdekében, hogy kizárja a népakaratként értelmezett mindenkori többségi akarat tévedésének azt a lehetőségét, amelyet a demokrácia huszadik századi teoretikusa, Joseph Alois Schumpeter Amerikában írott Kapitalizmus, szocializmus, demokrácia című munkájában úgy jellemzett, hogy ha a többség úgy dönt, hogy kiirtja a szőkéket, akkor az demokratikus döntés, amelyet a többségi elv igazol. Ezzel a feltételezésével szemben az emberi jogok, az egyetemes természetes jogaink és az összes jogállami alapelvek berzenkednek.
Tanulmányoznunk kellene a sikeres és valóban történelmet formáló igazságtételek kialakulásához vezető folyamatokat, és ellesni az azokban tudatosan alkalmazott technikákat, sőt globálisan elterjedt mintákat, és meg kellene kísérelni nálunk is alkalmazni azokat a megnyugtató megoldások kialakításának érdekében.
1. Az igazságot, a korábbi történeti igazságtalanságot feltáró különféle, nem csupán néhány – akár kitűnő – történészt és politikust, hanem a civil társadalom szélesebb körét is mozgósító bizottságok központi és helyi társadalmi hálózataiban, az egyházak és más társadalmi szervezetek bevonásával zajló civil és egyben politikai diskurzus megindítása.
2. A történeti dokumentumoknak a nyilvánosság számára széles körű, és csak a mindenképp indokolt korlátok melletti teljes körű megismerhetősége.
3. Olyan állampolgári nevelés, amely nem merül ki csupán a történelem mégoly színvonalas oktatásában, és nemcsak az iskolában, hanem azon kívül is a különféle, főként a fiatal nemzedékek és a korábbi generációk párbeszédével zajlik.
Biztos, hogy az ilyen megoldások a kényelmes többség birtokában meghozott, akár jól is megszövegezett jogalkotói döntéshez képest sokkal, de sokkal több forrást, energiát és időt igényelnek, de – tartósabb eredményekkel is kecsegtetnek. Széles civil diskurzusok megalkotta konszenzus, amely nem válik a vélemény- és gondolatszabadság korlátjává, magában foglalja a „másként emlékezés” tolerálását, és amely kapcsolódik az egyetemes emberi jogi, nemzetközi jogi értékekhez és keretekhez, türelem, energia, kritikai szellemiség. Ezek nélkül a gyors, látszólag könnyen „történelmet csináló” politikai döntések, illetve döntések sorozata akár rövid életű politikai kampányba is torkollhat, hosszabb távú hatásai pedig nehezen kalkulálhatók, de magukba foglalhatják a jövőbeli ellenkampányok és újabb visszamenőleges hatású politikai döntések sorozatát. Ez pedig könnyen a Toldiból a címben idézett mondat folytatásához vezethet: „…ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg”.
A szerző az állampolgári jogok országgyűlési biztosa
origo.hu
Őrizetbe vették Magyar Péter erőszakra buzdító akciócsoportjának vezetőjét
