Újraélesztésben bíznak Gyurcsányék

A Fidesz egypárti alkotmányozási szándéka politikailag teljesen illegitim – jelentette ki Gyurcsány Ferenc az MSZP pártalapítványának konferenciáján, hangsúlyozva, ki kell kényszeríteni a népszavazást a tervezett alaptörvényről.

Török László
2010. 12. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szili nem versenyez. Nem modellváltásra, nem reformokra, hanem a különböző rendszerek kiigazítására van szükség Magyarországon – jelentette ki Szegeden Szili Katalin. A Szociális Unió vezetője, aki szocialista színekben korábban az Országgyűlés elnöke volt, a nyugdíjviták kapcsán kifejtette: alapvetően elég az igények kielégítésére az állami rendszer és az önkéntes pénztárak. – A magánnyugdíjpénztárak megszüntetésénél azért tartózkodtam a parlamenti voksolásnál, mert bár a lépéssel alapvetően nincs problémám, nem látom, hogy a rendszer ettől hogyan működik majd jobban – mondta. Kitért rá: a jövő évi költségvetésben legalább 40 milliárd pluszra van szükség ahhoz, hogy a helyhatóságok az idei szinten maradhassanak. Elegendő ígéretnek tartja ugyanakkor a kormányzat részéről azt, hogy a tavaszi nagy szerkezetátalakításban az önkormányzatokat is érintik majd. A közszolgálatban dolgozók indokolás nélküli felmentéséről Szili közölte: a minőségi javulást célzó lépésekkel egyetért, de a tervezett változások szerinte bizonytalanságot teremtenek a közszférában. A Szociális Unió szervezésével kapcsolatos kérdésre Szili Katalin közölte, nem hajlandó részt venni abban a versenyben, hogy melyik újonnan alakult szervezetnek sikerült több tagot gyűjtenie néhány hét alatt. A volt házelnök ezzel vélhetően Gyurcsány Ferencre célzott. Szili hozzátette azt is: látott már olyan politikust, aki bármikor meg tudott tölteni egy sportcsarnokot, ám társadalmi támogatottsága lényegében nem volt. (MN)


Az új alkotmány legfeljebb a Fideszé lehet, a nemzeté és a köztársaságé soha – mondta a volt miniszterelnök a Táncsics Alapítvány rendezvényén. Az MSZP-s politikusnak alapvető elvi, szemléletbeli problémái vannak a kormánypárti elképzelésekkel. Szerinte a ’89-es alkotmánnyal szemben a mostani szándék az „állami túlhatalom és függőség rendszerének” felépítése, egy „despotikus, rendies, keleties” Magyarország létrehozása, amely önbizalmában, büszkeségében megfogyatkozott arcát mutatja. Gyurcsány Ferenc rövid felszólalásában beszélt arról is, hogy az általa vezetett pártalapítvány a jövőben markánsabb, közvetlenebb szerepre tör a progresszív baloldal kapcsolatrendszerének újjáépítésében. Ezért szakmapolitikai találkozókat szerveznek, beindítanak egy közéleti-politikai akadémiát, ahol az elképzelések szerint Bajnai Gordon is előadást tart majd a diákoknak. A volt miniszterelnök jelezte azt is, hogy országos kulturális-közéleti klubhálózatot is építenek „demokrata körök” névvel.
Vastagh Pál, a Horn-kormány igazságügyi minisztere a jogállam jelenlegi helyzetéről azt mondta, hogy ezen a területen súlyos zavarokkal küzdünk, szerinte elsősorban a jogbiztonság sérült az utóbbi hónapokban. A volt szocialista képviselő kifejtette, hogy az alkotmányozási folyamatból többek között hiányzik a konszenzusra való törekvés. Majtényi László, az ORTT volt elnöke szerint homokra épül az új alkotmány, aminek koncepcióját határozottan elutasítja. Közölte, a Fidesz elképzelései nem alkalmasak arra, hogy a polgárok „a különböző sanyargatásokkal szembeni végső menedékként” fordulhassanak az alkotmányhoz. Majtényi biztos benne, hogy a jogállam újjá fog épülni, de „azokat nem biztos, hogy meghívják az újraélesztésre, akik kísérletet tettek ennek meggyilkolására”. Ez a mondat nagyon tetszett a jelen lévő pár tucat hallgatónak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.