Rég nem arról szól a dolog, hogy mit énekeltem egykor – mondta Szörényi Levente a keddi Magyar Nemzetben megjelent interjúban, őstörténeti kutatásairól beszélve. A kedd este viszont teljes mértékben az énekes Szörényiről szólt, megérdemelten. Egy színpadra született ember jókedvű búcsúját láthattuk. Ha búcsú lesz az…
A koncertet záró vastaps közepette, többszöri meghajlás és köszönetnyilvánítás után a megilletődött zeneszerző-énekes elindult a mikrofon felé, kezét nyújtva értve, majd legyintett, és hátralépett – és ezt még egy párszor eljátszotta. Önkéntelenül is élhetett benne a megszólalási vágy, ami nem meglepő egy (vagy több) nemzedék szócsövétől. Egyszerű nézőként, e sorok írójának képzeletében meg is jelent egy 65 éves Szörényi, aki – hiszen van benne gyakorlata – fellázad a keretek ellen, és gitárjával a kezében klubturnéra indul, lemosva a karizma és mondanivaló nélküli mai kölyköket a színpadról. Menne neki, azt hiszem.
Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású magyar előadója legalábbis erről adott tanúbizonyságot kedd este. A kinti fagyból és hóesésből érkezve lassan melegedett be az aréna jellemzően középkorúakból álló közönsége, akiknek a zöme életkorukból adódóan az Illés lelkes rajongója lehetett egykoron. Bár a ráadás ráadásaként az őszről énekelt egy szál gitáros balladát Levi, a koncert nagyja a pályafutás tavaszáról és nyaráról szólt. Az első blokkban előadott, szólólemezekről származó dalok alatt fehérbe öltözött a fehér hajú és szakállú mester. A felvonás legerősebb darabjai az erősen a népzenére építő Hazatérés lemez dalai voltak, amelyeket különböző népzenészekkel, többek között a legendás Sebő Ferenccel adott elő az énekes. Az utolsó, kevesebbek által ismert szólólemez számai után Szörényi színpadi zeneművei következtek.
A szerző István, a király utáni műveit kevésbé ismeri a nagyközönség, s ez nem Szörényi hibája. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a kései zeneművek nem populáris, komplex zenei világát (amire méltán lehet büszke az alkotója) kevéssé fogadta vastaps, mint a blokk zárásaként előadott, az este első katarzisát okozó István, a király-dalok.
Ami ezután jött, maga volt az örömzene: az Illés legnagyobb slágereit egy felszabadult Levi és a minden dalt kitörő örömmel fogadó közönsége énekelte együtt, csakúgy, mint amikor még mind kis srácok voltak. Tavaszt hozott egyszer a szürke Magyarországra, és egy este erejéig újra tavaszt adott közönségének a hattyúdalt előadó, de még mindig előadói ereje teljében lévő Szörényi Levente.
origo.hu
Öt éven keresztül bujkált egy veszélyes bűnöző Magyarországon
