Nem kis megdöbbenést váltott ki tavaly a román főváros lakossága körében Sorin Oprescu főpolgármester pánikkeltésnek kiválóan alkalmas kijelentése, miszerint Bukarestben legkevesebb félmillió halálos áldozatot szedne egy nagy erejű földrengés. Sőt az elöljáró nem érte be ennyivel, hanem emelt a téten: megjósolta azt is, hogy a pusztító katasztrófa még ugyanabban az évben be fog következni. A természeti csapásból szerencsére semmi nem lett, mindössze a nagyotmondásairól és grandiózus vállalásairól elhíresült Oprescuba vetett kezdeti közbizalmat rengette meg alaposan. (Nem csoda, hogy Romániában senki nem hisz már a főpolgármester délibábos kampányígéreteinek, miszerint néhány éven belül felfüggesztett autópálya ível a főváros fölött, 2020-ban pedig olimpiát rendeznek Bukarestben). A tekintetben viszont messzemenően elérte célját az apokalipszis megjövendölése, hogy a romániai közbeszédbe újfent bevitte a földrengés elkerülhetetlenségének kérdését, valamint annak várható méreteit, következményeit taglaló becsléseket.
Romániában ugyanis senki számára nem jelent titkot, hogy egy nagy erejű földmozgás gyakorlatilag bármikor bekövetkezhet az országban. Ennek oka, hogy a Kárpát-kanyarulat tövében fekvő Vrancea megye térsége szeizmikus szempontból rendkívül aktív, ahonnan évente számtalan földrengés indul 80–160 kilométeres mélységekből, és az itt elhelyezkedő nagy mélységű rengésfészek által generált mozgások komolyan érintik a Székelyföldet, továbbá a mintegy százhúsz kilométerre fekvő Bukarestet is. Emiatt a kétmillió lakosú román főváros földrengésre inkább veszélyeztetett körzetben fekszik, mint például Magyarország bármely része. A múlt században először 1940-ben regisztráltak pusztító erejű, a Richter-skála szerint 7,4-es erősségű földmozgást az országban, az akkori, főleg Moldvában bekövetkezett katasztrófa ezer halálos áldozatot – ebből háromszázat Bukarestben – és mintegy négyezer sebesültet követelt. Szintén a Vrancea-hegységben volt az epicentruma minden idők legsúlyosabb romániai természeti csapásának, az 1977. március 4-én történt földlökésnek, amely a korábbinál valamivel kisebb, a Richter-skálán mért 7,2-es erősségű volt ugyan, ám hatását és következményeit tekintve sokkal súlyosabb. Az országban mintegy 33 ezer épület kártyavárként omlott össze, 35 ezer család hajléktalan maradt, összesen kétszázezer ingatlan megrongálódott, az emberi áldozatok száma megközelítette az 1600-at, a sérülteké a tizenegyezret, az anyagi kárt pedig csaknem kétmilliárd dollárra becsülték. Akkoriban Bukarest szenvedte el a legnagyobb csapást, itt ugyanis 32 tömbház és magas épület összedőlt, további 130 megrongálódott. Fokozta a 21 óra után nem sokkal történt rengés okozta pusztítást, és jelentősen hátráltatta a mentési munkálatok megkezdését, hogy a teljes városban megszakadt az áramszolgáltatás, ráadásul Nicolae Ceausescu kommunista államfő éppen Nigériában tartózkodott, és csak késve tudta elrendelni a szükségállapotot. Persze a diktátor a szerencsétlenséget is kihasználta személyi kultusza felépítésére: szinte naponta kijárt a szőnyegbombázás utáni képet mutató városnegyedekbe, ahol „értékes” útmutatásokkal látta el a hadsereg és a katasztrófavédelmi alakulatok parancsnokait és a szakértőket; az újjáépítés során egyébként számos, a földrengés idején meg sem rongálódott templom és műemlék esett az ateista rezsim áldozatául. Sokáig a ’77-es katasztrófa egyik csodájaként tartották számon, hogy egy 18 éves fiatalembert 11 nap után sikerült kimenteni a romok alól (a túlélőt személyesen látogatta meg a kórházban a román diktátorpár), később azonban erről a kommunista propagandáról is lehullt a lepel: kiderült, hogy az állampárt által hőssé avanzsált férfi napokkal a földrengés után lopás szándékával kutatott a romok között, és bentragadt.
Jellemző a román hatóságok hozzáállására, hogy az elmúlt évtizedek során sem vonták le az akkori csapás tanulságait, és nem készültek fel egy újabb földrengés okozta károk minimalizálására. Pedig az előrejelzések egyáltalán nem biztatók. A bukaresti Földfizikai Intézet illetékesei szinte havi rendszerességgel kongatják a vészharangot, miszerint 2040-ig 7-esnél nagyobb földmozgás várható Vranceában, de valószínűbb, hogy hamarabb, mivel itt három-négy évtizedenként váltották egymást a súlyosabb földrengések. „Addig sok kisebb, hatos erősségű mozgás is lesz, ami alaposan megráz bennünket, de nem halunk bele” – hangzott nemrég Gheorghe Marmureanu, az intézmény igazgatójának „biztatása”, akit a média emiatt „szeizmológiai Nostradamusként” emleget. Márpedig építészek megállapították, hogy csak a fővárosban több tízezer ingatlan dőlne össze vagy rongálódna meg jelentősen egy, az 1977-eshez hasonló méretű földindulás esetén, a lehetséges áldozatok száma pedig attól is függne, hogy éjszaka vagy nappal történne a katasztrófa. Néhány évvel ezelőtt elkészült Románia szeizmológiai térképe, feltüntetve a földrengésveszélynek leginkább kitett övezeteket, a veszélyességi zónákra felosztott Bukarestben pedig nagy vörös pöttyöket festettek azokra az ingatlanokra, amelyek menthetetlenek erős földmozgás esetén. Ilyen épületből csak a főváros történelmi központjában mintegy négyszáz, többnyire a kommunizmus idején elkobzott ingatlan található, amelyek tulajdonosai a visszaszolgáltatás után semmit nem fektettek be a felújításba. A kormány kidolgozott ugyan egy, az ENSZ egyik jelentésében „halálketreceknek” nevezett épületek konszolidálásáról szóló programot, mindeddig azonban csupán egy tucat ingatlant sikerült szeizmikus szempontból biztonságossá tenni az egész fővárosban, aminek persze elsősorban anyagi okai vannak, hiszen egyetlen épület felújítása 200 és 400 ezer euró közötti összeget igényel. Addig is a bukarestieknek be kell érniük főpolgármesterük „védelmi stratégiájával”: Oprescu épp a napokban közölte, hogy különböző menhelyeken ezer férőhelyet tud biztosítani a földönfutóvá vált embereknek, a halálos áldozatoknak pedig 12 ezer sírhelyet tartogat az önkormányzat temetőgondnoksága…
origo.hu
Október 1-től Budapesten is elindul az új háziorvosi ügyeleti rendszer
