A keresztény értékrend megtámadása

Végre egy olyan cikk jelent meg a katolikus papságot ért kritikákkal kapcsolatosan, amely nézetem szerint a helyes felfogásban taglalja a felvethető szempontokat (Ugró Miklós: Változatok a kiteljesedésre; Pedofíliával vádolni a katolikus papokat haszonnal kecsegtető tevékenység. Magyar Nemzet, április 9.). Régóta hallgatjuk mai, az ösztönök kiélésére buzdító modern korunkban a szándékosan felerősített bírálatokat főként a római katolikus papság vélt, ám ritkán bizonyított vagy alaptalannak bizonyult viselt dolgairól. Mivel általános tendencia és a jelenkori liberalizmus eszközeinek egyike a keresztény értékrend támadása, ezért feltételezhető, hogy e téren sem riad vissza a szándékos túlzásoktól.
Mindenekelőtt tehát helyén kellene kezelni a katolikus papság pedofíliával való megvádolását, illetve a cölibátussal kapcsolatos tökéletesen téves értelmezéseket, még ha nem is könnyű feladat a vallások mély gyökerét jelentő kérdésekben járatlanoknak megfelelő és érthető magyarázattal szolgálni.
Ismét felmerül napjaink főként balliberális beállítottságú médiájának romboló szerepe és az értelmes, hozzáértők által folytatott megvilágosító beszélgetések égető hiánya. Nem az a baj, hogy sokan nincsenek tisztában alapvető vallási kérdésekkel, mivel ez a hiányosság még pótolható lenne jó szándékú és befogadó egyének esetében, hanem az, hogy olyan személyek lehetnek hangadók, akik szándékos félreértelmezéseket adhatnak közzé, a nemtelen rágalomhadjáratról nem is beszélve. Természetesen a technikai szárnyalással kísért általános, modern kori hanyatlás a történelmi egyházakat sem kíméli, ugyanakkor végtelenül sajnálatos, hogy azok az erőteljes kihívásokra csak igen halvány visszajelzéseket képesek eljuttatni a társadalomhoz. Ebből adódik olyan fogalmak tökéletes félreértelmezése, mint a fent említett cölibátus, valamint a keresztényi szeretet, amely bizonyosan nem jelenthet elvtelen kompromisszumot és ostoba önfeladást már csak az igazság szellemében is.
Ehhez a témakörhöz kapcsolódik egy másik fontos, a törvényalkotást érintő és a társadalmat foglalkoztató szempont az új egyházügyi törvénytervezet kapcsán, éspedig az a kérdés, hogy a megszaporodott vallási közösségek és egyházak közül melyek tekinthetők valódiaknak és támogatandónak. Először is arról kellene határozni, hogy kik érdemesek ilyen jellegű kérdéseket eldönteni, illetve milyen ismérvek alapján. Az elfogultságmentes döntés meghozatala olyan személyek közreműködését igényelné, akik több világvallás mély ismeretében mutatnak jártasságot. Ami a fontos ismérveket illeti, a tradicionális gondolkozók három alapvető kritériumot emelnek ki: „A vallás lényegében három különböző rendű elem kapcsolatát jelenti, mégpedig a dogma (intellektuális rész), az erkölcsi törvény (társadalmi vetület) és az istentisztelet kultuszának vagy rituáléjának összefonódását. Ahol az egyik vagy a másik összetevő hiányzik, ott a szó igazi értelmében vett vallásról nem beszélhetünk” (René Guénon) A megítélésben eligazítanak a vallások szentkönyvei. Szaktekintélyek által ilyen megközelítésben kizárhatók lennének a pszichikai ráhatást alkalmazó és gazdasági haszonlesésben munkálkodó, vallási köntösben jelentkező közösségek is.

Husz Mariann
Budapest