Fellebbez a vádhatóság

A Hunvald-perben eljáró bíróság megalapozatlan indokokkal szüntette meg egy hete Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere és Gál György volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök előzetes letartóztatását – állítja a vádhatóság. Jogszabályokkal és egy alkotmánybírósági határozattal alátámasztott fellebbezésükben leszögezték: a bíróság nem kérheti a vádirat módosítását. A büntetőkollégium elnöke szerint viszont a kényszerítő intézkedések enyhítése Magyarországon az uniós normák felé mutat.

Swendt Pál
2011. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fellebbezést nyújtott be a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Fővárosi Bíróságon (FB) a Gál György és Hunvald György előzetes letartóztatásának megszüntetéséről hozott bírósági végzéssel szemben – közölte lapunkkal Fazekas Géza osztályvezető ügyész. Elmondta: a bíróság múlt pénteki, de csak e hétfőn megkapott végzésével szemben a fellebbezés nemcsak a rendelkező részre, hanem az indokolásra is kiterjed.
Abban ugyanis Vincze Piroska az általa vezetett öttagú bírói tanács nevében megismételte az erzsébetvárosi ingatlanpama-ügyként is elhíresült büntetőper tárgyalásán már egyszer felvetett kérdést a vádiratban szereplő bűnszervezeti minősítésről. A bíróság szerint a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatti eljárás vádiratában „nincs pontosan körülírva” a bűnszervezet, ezért az pontosításra szorul. Erre, illetve a büntetési tételeket húsz évről esetlegesen tíz év szabadságvesztésre csökkentő minősítésre hivatkozva változtatták az elsőrendű vádlott Gál előzetes letartóztatását házi őrizetre, míg Hunvalddal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.
– A vádirat nem szenved olyan hiányosságban, amely pontosításra vagy pótlásra szorul, így az ügyészség – szemben a bíróság azon megállapításával, hogy a vádirati tényállás inkább a bűnszövetségi minősítésre utal – továbbra is megállapíthatónak látja a bűnszervezeti minősítést. Egyébként a halmazati szabályok alapján akkor is 15 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett súlyos bűncselekményekről lenne szó, ha azokat az érintettek bűnszövetségben és nem bűnszervezetben követték volna el – hangsúlyozta Fazekas Géza. Hozzátette: a hatályos jogszabályok és a bírói gyakorlat alapján a bíróság az ügyészt nem hívhatja fel a vádmódosításra, így a vádkiegészítésére, a vádirati tényállás pontosítására, a vádkiterjesztésére és a vád megváltoztatására sem. Ezt az Alkotmánybíróság 14/2002 számú határozata is megerősítette.
Utóbbi hivatkozással és a KNYF fellebbezésével kapcsolatban Frech Ágnes, az FB büntetőkollégiumának elnöke lapunk kérdésére úgy vélekedett: a Hunvald-ügyben eljáró tanács nem ment szembe a taláros testület határozatával. Mint mondta, a bíróság nem vádkiegészítést vagy módosítást kért, mindössze arra hívta fel a főügyészség figyelmét, hogy a vádiratban jelölje meg a bűnszervezet vádpontjával kapcsolatos tényeket. – Mivel ez a fajta elkövetési mód nem minősítő körülmény, csak a büntetési tételkeretet befolyásolja, ezért a tanács annak alapján döntött a kényszerintézkedés megváltoztatásáról, hogy figyelembe vette azt az álláspontját, amely szerint nem biztos, hogy a vádlottak tette az ügy jelen állása szerint ekként értékelhető – fogalmazott Frech Ágnes. Szavai szerint a jogalkotó akaratával egyezően általánosan elmondható, hogy enyhül a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos bírói gyakorlat, és előtérbe került a szabadlábon védekezés joga, ami azok felé az uniós emberi jogi normák felé mutat, amelyek hiányában már többször érte közösségi bírálat Magyarországot.
Mint ismeretes, az áprilisban kezdődött perben a vádirat szerint Hunvald, Gál és 23 társuk több mint 640 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak Erzsébetváros önkormányzatának. Az előzetes letartóztatás ügyében a Fővárosi Ítélőtábla hozhat jogerős döntést.

Publicisztika a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.