Következetlen bírálók

A Nemzeti hitvallás tehát nem „történeti lomtár és veszélyes fenyegetés egyben”, amint azt a Die Welt megállapítja, hanem hivatkozás az oly gazdag magyar történelemre, illetve a magyar történelmi értékek elismerése és alkotmányba foglalása

Tragikomikussá vált az a külföldi rágalomhadjárat, amely a magyar kormány és a magyar Országgyűlés minden egyes lépésére reagál. A médiatörvény után most az új alkotmány van porondon. Bírálják – a bírálók maguk sem tudják, hogy miért. Az embernek már az az érzése, hogy van egy közhelyekkel teletűzdelt klisészöveg, amelyhez ki-ki hozzáadja a maga véleményét, s ez így megy körbe-körbe. Persze mindez anélkül történik, hogy a magyar alaptörvényt elolvasták volna. Ennek ékes bizonyítéka a Kommerszant című orosz gazdasági napilap közelmúltban megjelent cikke Alekszandr Reutov tollából, amelynek címe: Magyarország megszűnt köztársaság lenni. A Die Welt német konzervatív napilap internetes oldala sem kegyelmez a magyar alkotmánynak és a magyarországi helyzetnek, hiszen törvény általi ideológiáról, fasizmusról ír, Magyarországot pedig a tomboló változatlanság országának nevezi.
Szlovákiában sincs ez másként, a magyar kártya kijátszásából fakadó hisztéria folytatódik. Nézzük tételesen, hogy mit is kifogásol a szlovák fél. Általában véve azt, amit ő már saját polgárai számára biztosított… Szlovákiában főként azt kifogásolják, hogy lehetőség nyílik olyan választójogi törvény elfogadására, amely szavazati jogot adhat a határon túli magyaroknak. Egységesen hallgatnak viszont arról, hogy a határon túli szlovák állampolgárságú szlovákok már régen rendelkeznek választójoggal. Felróják a magyar alaptörvénynek azt is, hogy a Nemzeti hitvallás című bevezetőjében megemlíti Istent és a kereszténységet mint a magyar nemzet szellemi egységének alapját. Hangsúlyozom, hogy ugyanezt a szlovák alkotmány is megfogalmazza a szlovákság számára, mégpedig mint Cirill és Metód hittérítők szellemi örökségének továbbvitelét. A magyar alkotmány azon megfogalmazását is bírálják, hogy: „…az állam köteles védeni az emberi életet, a megfoganás pillanatától.” A szlovák alkotmány 15. cikkelye így fogalmaz: „Mindenkinek joga van az élethez. Az emberi életet már a megszületés előtt védeni kell.” Már csak a magyarázattal adósak: a két rendelkezés közt mi a lényegi különbség? Vagy talán a megszületés előtti állapot eltér a fogantatás utánitól?
A következő vitatott pont: a házasság férfi és nő köteléke. A magyar alkotmány egyértelműen védi a házasság intézményét. A házasságot, a szülői státust és a családot azonban Szlovákiában is védi az alkotmány, mégpedig a 41. cikkely. Azt pedig, hogy házasság alatt kizárólag férfi és nő szövetségét kell érteni, a családjogi kódex rögzíti. E vonatkozásban a szlovák törvényhozás több nemzetközi dokumentumot fogadott el. Szlovákia kifogásolja továbbá a magyar alaptörvénynek azt a tézisét, hogy „az alkotmánybíróság nem bírálhatja felül a költségvetés, az adók és vámilletékek mértékét egészen addig, amíg az államadósság nem csökken a GDP 50 százaléka alá”. Ám a szlovák alkotmány, illetve az alkotmánybíróságról szóló törvény sem teszi lehetővé, hogy az alkotmánybíróság felülbírálja a költségvetést, az adók, a járulékok, az illetékek, a vámok mértékét. Nem beszélve arról, hogy a helyi általános érvényű rendeletek esetében is legfeljebb a törvényességüket vizsgálhatja meg az alkotmánybíróság. A szlovák alkotmány, illetve a vonatkozó végrehajtó törvény semmilyen gazdasági paraméterhez nem köti ezt a tilalmat.
A szlovák fél azt is kifogásolja, hogy a magyar alaptörvény bírósági felügyeleti szervet hoz létre, melynek elnökét a parlament fogja megválasztani. Holott az ő alkotmányuk is tartalmazza e bírósági felügyeleti szervet, hiszen Szlovákiában az Igazságügyi Tanács elnöke egyben a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Az Igazságügyi Tanács nyolc tagját az ország bírái választják meg, három tagot a parlament választ, hármat az államfő delegál, hármat pedig a mindenkori kormány. Ezáltal a köztestületben a bírósági ágazaton kívüli tagok többségben vannak.
Kifogásként emlegetik Szlovákiában azt is, hogy az államfőnek jogában áll majd feloszlatni a parlamentet, ha az Országgyűlés március 31-ig nem lesz képes a költségvetést jóváhagyni. A szlovák köztársasági elnök is feloszlathatja a parlamentet, ha a megalakult kormány hat hónapon keresztül nem tudja elfogadtatni programnyilatkozatát, illetve ha a parlament három hónapon át nem dönt olyan előterjesztésről, amelyet a kormány bizalmi szavazással kötött össze, valamint ha a parlament három hónapon át nem képes határozatot hozni, bár ülését-üléseit rendszeresen megtartja, vagy ha a parlament hosszabb szünetet tart, mint amennyit az alkotmány számára lehetővé tesz.
Rossznak tartja Szlovákia a magyar alaptörvényben azt is, hogy a nyugdíjrendszer módosításához 2012 után kétharmados többségre lesz szükség Magyarországon, s azt is, hogy a forintot mint nemzeti valutát szintén alkotmányos többséggel válthatja majd az euró. Az utóbbi esetben – mivel nemzetközi szerződésről van szó Szlovákiában is – szintén alkotmányos, azaz háromötödös többség kellett a szlovák parlamentben is.
Láthatjuk tehát, hogy a bírálatok tele vannak ellentmondásokkal. Nem hiszem azonban, hogy ennek a ténynek az esetleges felismerése oldaná a feszültséget, pontosabban fogalmazva: megváltoztatná a bírálók viszonyulását a magyar alkotmányhoz. Itt olyan rögeszmével, rögeszmékkel állunk szemben, amelyeknek egyértelműen politikai indíttatásuk van Magyarországon és külföldön egyaránt.
Mert vajon ép ésszel mi kifogásolható van abban, ha egy ország alaptörvényében Istenre, a kereszténységre hivatkozik, különös tekintettel arra, hogy ezer év óta keresztény állam? Mi kifogásolható van abban, hogy a Nemzeti hitvallás utal Magyarország Szent Koronájára, amely a magyarság nemzetként való megjelenésének védjelét hordozza magában Európában? Mi kifogásolható van abban, hogy az alkotmány a fogantatástól kezdve védi az emberi életet, védi a családot, a házasság intézményét? És mi kifogásolható van abban, hogy Magyarország az alaptörvényében megakadályozza az államadósság növelésének lehetőségét? Az új magyar alkotmány kiemelten foglalkozik az országban élő és működő tizenhárom nemzeti és etnikai kisebbséggel, sőt: a Nemzeti hitvallásban nyomatékosan említi azokat mint államalkotó tényezőket. Ezzel szemben – visszautalva a szlovák bírálatokra – a most hatályos szlovák alkotmány így kezdődik: „Mi, a szlovák nemzet…”
A Nemzeti hitvallás tehát nem „történeti lomtár és veszélyes fenyegetés egyben”, amint azt a Die Welt megállapítja, hanem hivatkozás az oly gazdag magyar történelemre, illetve a magyar történelmi értékek elismerése és alkotmányba foglalása. A nemzeti büszkeség sem lett állampolgári kötelezettség, viszont elvárható, hogy mindenki büszke legyen a magyarságára. Az viszont, hogy az új magyar alkotmány által deklarált szándék, miszerint „Magyarország a magyar nemzet egységétől vezérelve felelősséget érez a határokon túl élő magyarok sorsáért”, komoly aggodalmat kelthet a szomszédos országok egyes politikai vezetőiben és nacionalista pártvezéreiben, nem a magyar alaptörvény hibája. A Magyarország szomszédaival való reális konfliktusok veszélyét nem a magyar alaptörvény és annak elfogadása hordozza magában, hanem a szándékosan gerjesztett politikai nyilatkozatok és magyarellenes megnyilatkozások.
Václav Klaus cseh köztársasági elnök, miután áttanulmányozta a magyar alaptörvényt, azt mondta Prágában Schmitt Pál köztársasági elnöknek: „az alkotmány minden ország belügye”. Üdvös lenne, ha mindenki ehhez tartaná magát.