Meghökkentő panoptikumba vezet el bennünket Szilágyi György utolsó könyve, amely a szerző Centrál kávéházbeli „üldögélésének” terméke. Még egyszer – és sajnos utoljára – életre kelti azokat a figurákat, akik nélkül a két háború között nem volt varieté, cirkusz és orfeum. „Olyan emberek rendhagyó sorsa érdekel – írja –, akik kívül esnek a történészek látókörén.” Szilágyi cirkusztörténeti gyűjteménye páratlan volt a maga nemében, válogathatott a kedvencek között. Elég volt csettintenie az ujjával, és a mára elfeledett sztárok elénk toppantak, felfedték múltjukat. Rendkívüli képességgel megáldott emberek voltak, akik tízezreket mulattattak különleges mutatványaikkal.
A könyvet az teszi számunkra szórakoztatóvá, hogy a szerző egy pillanatra sem feledi: XXI. századi széken ül, és napjaink valóságából szemléli a tegnap hőseit. Élvezi, hogy írhat róluk, fickándozik a szavakban, a szójátékokban. Egyébként is bravúros szógyártó volt világéletében. De mintha érezné, hogy ez az utolsó abgangja, mondanivalóját családi vonatkozású történetekkel is fűszerezi. Igazi, csak rá jellemző szilágyiádákat pufogtat – szeretettel, humorral és sok bölcsességgel. Teheti, mert egyetlen szavára megjelenik a függöny előtt a „társulat”, s nekünk nincs más dolgunk, mint hogy tapsoljunk neki.
Josephine Baker, a fekete revüsztár olyan meztelen volt, hogy nem lehetett a filmplakátját az erkölcsös Budapesten kiragasztani. Ezért aztán ruhát festettek a testére. A filmvásznon, a sötétben azonban már lehetett meztelen… Little Tich, az angol „artistakirály” mindent tudott, amit egy univerzális tudású clownnak tudnia kell: énekelt, táncolt, kuplézott, paródiázott, kaszkadőrként gumilabdaként szökellt, ugrott, zuhant, pattant ide és oda, először használta a színpadon a félméteres facipőt. Leopoldo Fregoli másodpercenként más és más jelmezben jelent meg a színpadon, hogy aztán róla nevezzék el a kifordítva is hordható kabátot és a mennyezetre felhúzható ruhaszárítót. Megismerkedhetünk a szegényeknek ételt osztó Róbert bácsi igaz történetével – egyesek szerint apostol volt, mások szerint szélhámos vagy bolond –, Jancsi bohóccal, aki először beszélt a cirkusz porondján magyar nyelven; a Vaskirállyal, azaz a „Modern Sámsonnal”, minden idők egyik legerősebb cirkuszi erőművészével. A sors tréfája, hogy rozsdás szög fúródott a lábába, és vérmérgezésben halt meg. Szinte halljuk a hasbeszélő Fiedler Jánost és a többieket, akik estéről estére megnevettették a közönséget. Fiedlerhez fűződik a következő történet: egyszer a szegedi piacon alkudozott egy öreg paraszttal, aki el akarta adni a hízóját. „Százötven pengő az ára, egy krajcárral se kevesebb!” – állította a gazda. „Adja százhúszért – kérte Fiedler –, többet úgysem ér.” „Mit, hogy ez nem ér többet?” – hördült fel a paraszt, amikor váratlanul „közbeszólt” a sertés. „Ne hagyja magát becsapni, uram, százat sem érek, sohasem kaptam én kukoricát…”
A Ferenc József-i idők legnagyobb plakátsikere egy cipőreklám volt. A földgömbön az északi pólus térképe volt látható, ahová éppen megérkezik Peary, a felfedező, aki döbbenten veszi észre, hogy már előtte is taposta emberi láb a vidéket. Tudniillik egy felnagyított fél pár cipőt talál az általa felfedezett sarkvidéken. Keserűen mondja: „Megelőzött Moskovits!” A cipőgyár tulajdonosa Moskovits Farkas. Szójáték is született a plakátból Pesten: „Ami Pearynek az Északi-spitz, az Moskovitsnak csak egy mosko-vicc!”
A színpad csillagai mellett az utca bolondjai is felvonulnak Szilágyi könyvében, köztük Gy. János, aki a húszas években fényes nappal mezítláb járt a fővárosban, mellesleg egyetemi tanár volt, tudós ember, de mindig mosolytalan; egy másik „agyi rokkant” – Sándor – meg mindenkinek örömmel újságolta, hogy megtalálta a Városligetben Mózes varázspálcáját. Néha egy-egy járatlan rendőr bevitte az őrszobára, ahol jól elnáspángolták, mivel nem volt hajlandó beszolgáltatni a „talált tárgyat”.
Akármennyit derülünk is Szilágyi György panoptikumának figuráin, elszomorodunk, amikor leteszszük a könyvet, mert rádöbbenünk arra, hogy a halhatatlanság nekik sem jutott osztályrészül. A függöny ugyanis legördül, és most már nincs az a jótevő sem, akinek a varázspálcájára bármikor megjelentek.
(Szilágyi György: Mindenre emlékszem! Gabbiano Kiadó, Budapest. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
Orbán Viktor: Meló van! - képek
