Szerteágazó viszonyok

k ö n y v e s h á z

Csak első látásra kelt ijesztő benyomást A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989–1992) című vaskos mű. A két nehéz súlyú kötet, bár csaknem másfél ezer oldalt tesz ki, a belelapozás után már nem tűnik lebirkózhatatlannak.
Nosztalgikus érzés járhat át bennünket a felvidéki magyarság elbeszélései nyomán. Csáky Páltól Berényi Józsefig, Grendel Lajostól Bugár Béláig ismert közéleti emberek mesélik el akkori élményeiket. Az oral history műfaja megvéd a sztereotípiáktól, a jól fésült mondatok mögül előbújó közhelyektől. Feltárulnak azok a momentumok, amelyek napi interjúkba nemigen nyerhetnek bebocsátást, mégis ezekből az nüánszokból állhat össze igazán hitelessé egy történelmi fordulat dokumentálása. A Popély Árpád és Simon Attila által szerkesztett terjedelmes munka érdekessége, hogy zömében olyanok szólalnak meg benne, akiket az anyaországi nagyközönség kevéssé ismer. Holott sokszor ők voltak azok, akik olyan irányba sodorták az eseményeket, amelyek nélkül másként következett volna be a rendszerváltás. Csekes Erika, Világi Oszkár, Barak László, Dolník Erzsébet és mások történeteit követve úgy érezhetjük magunkat, mintha a kulisszák mögé tekinthetnénk. Ahogy a szerzők utalnak rá: az olvasó állíthatja össze a magántörténelmekből a saját olvasatát.
Az 54 interjú bármelyikét felüthetjük, mindenütt déjŕ vu érzés lehet úrrá rajtunk. Mindez velünk is megtörtént – csak kicsit másként. Néha rácsodálkozunk: mintha megállt volna azóta az idő. Talán azért, mert bizonyos szempontból mozdulatlanná dermedt a posztkommunizmus. Lehetetlen azonban nem észrevenni a nagy krónika hiányosságait. Nem a nagy nevek előtti feltétlen hajlongás mondatja velünk, de miként maradhatott ki Dobos László vagy Duray Miklós? Az ő visszaemlékezéseik még akkor is megkerülhetetlenek, ha valaki nem ért velük egyet. Minden, csak nem elegáns, hogy bár több szereplőt nem szólaltattak meg, kritikus személyeskedéseket azért kapnak – csak válaszolni nem tudnak. Vagy azért sem reagálhatnak a szúrós megjegyzésekre, mert régebben, 1997-ben készült a beszélgetés, mint például Csáky Pállal, az MKP nemrég leköszönt elnökével.
Zavaróan nagy a szórás az interjúk készítésének idejében. Meg aztán honnan veszik a kötetek szerkesztői, hogy egy be nem avatott olvasó el tud igazodni a felvidéki magyarság amúgy sem egyszerűen átlátható, szerteágazó viszonyaiban? Adódik a kérdés: miért nem készül szintézis a felvidéki magyar rendszerváltásról? Húsz év után megérdemelné a téma a feldolgozást. Amelyet méltón egészíthetne ki az interjúfolyam.
(A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok [1989–1992]. Szerk.: Popély Árpád és Simon Attila. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2009 és 2010. Ármegjelölés nélkül)