Vadászkaland

Lelőttek két farkast május elején a veresegyházi állatkertben. Az állatokat közelről, a kifutón, kedvenc helyükön terítették le, valószínűleg hangtompítós fegyverrel. A tetemekre gondozójuk talált rá. Aznap 1200-an voltak az állatkertben. A medveotthon 1,5 hektáros farkaskifutóját magas kerítés és villanypásztor veszi körül, hogy megvédje a látogatókat az állatok támadásától, de erre a helyzetre senki nem gondolt. „Elképesztő, hogy valaki vadászterületének tekinti az állatkertet, amely éppen arra van, hogy megóvja az állatokat. A medveotthonban sok olyan állat kapott menedéket, amelyeket korábban embertelen körülmények között tartottak. Hogyan védjük meg ezentúl az állatokat?” – kérdezte Kuli Bálint igazgató. Elképzeljük, amint a vadász a kerítés résébe illeszti a fegyver csövét, megfontoltan céloz, és leteríti az óvatlan állatokat.
Nem valószínű, hogy meglesz a tettes. Előbb a lövedékek alapján azonosítani kellene a fegyvert, arról a tulajdonosát, rábizonyítani, hogy ő volt az elkövető, végül még vallomásra is bírni, mely vallomás során bizonyára elmagyarázná, hogyan jutott eszébe állatkertben vadászni. Lehet, egyszerű szocializációs probléma, még soha nem volt állatkertben, nem vitték a szülei, és mert nem volt kiírva, hogy állatokra lőni tilos, azt gondolta, amit nem tilos, azt szabad. Talán állt mellette valaki, egy barát vagy egy idegen, aki szintén jópofa dolognak tartotta, hogy két farkast kivonnak a forgalomból. Még drukkolt is, hogy elsőre eltalálja őket. És miért ne lőnének farkasra, mikor manapság emberre lőni sem olyan nagy durranás. Naponta agyonlőnek, agyoncsapnak valakit három forintjáért. A kormány fontolgatja, hogy enyhíti a fegyverviselési engedély szabályait. Hajrá, épp a legérettebb korban van hozzá a magyar!
Egy felmérés szerint az internet egyáltalán nem segíti eltüntetni a fiatalok társadalmi különbségeit. Aki úgy ül oda a számítógép elé, hogy nem tudja, mit kezdjen vele, az később sem fog tudni mit kezdeni. Ennyi erővel beültethetnék a Széchényi Könyvtárba is. Ott meg repülőt hajtogatna a lapokból, de olvasni akkor sem kezdene el. Vannak tehát fiataljaink, akik elé odaterítjük a világot, azt hisszük, hogy elég okosak és intelligensek, hogy eligazodjanak benne, de eltévednek. A nevelési energiát ugyanis megspóroljuk. Azt hisszük, elvégzi helyettünk a gép. Azután vannak, akik mindemellett még a televíziót is bámulják, sokat és válogatás nélkül, meg letöltenek filmeket, lehetőleg olyanokat, amelyeknek halál van a címükben, és meg is nézik őket. Ezekben a filmekben azután, miként az internetes játékokban is, ha valakit lelőnek, annak nincs következménye. Az a cél. A hős, miután kiirtotta fél New Yorkot, hazatér, és gyengéden öleli magához megbocsátó feleségét. És senki nem kérdezi meg tőle, hogy ilyen lenne-e a jogos önvédelem. Nálunk, ha egy rendőr a levegőbe lő, már leltárt kell felvenni a lőszerhiányról.
Lehet persze, hogy ezek a dolgok nem függenek össze. Lehet, hogy a veresegyházi farkasvadász szimpla elmebeteg, be sem tudja kapcsolni a számítógépet, nem szokott horrorfilmeket nézni, nem is tudta, hogy az a két farkas él, mert ott feküdtek mozdulatlanul, mintha ki lennének tömve. Hangtompítót is csak azért használt, mert nem akarta megzavarni a mellette álló, a medvéknek hosszú nyelű kanállal mézet kínálgató vendégeket. Az állatkert igazgatója kétszázezer forint célprémiumot tűzött ki, hogy megtalálják a vadászt, a veresegyházi farkasfalka meg úgy megzavarodott, hogy azóta cumisüvegből kell szoptatni a kisfarkasokat, mert az anyjuk nem engedi őket magához. Valójában nem nagy eset, elpusztult két farkas, valakinek volt egy jó délutánja, és lett belőle egy bulvárhír. De azért mégiscsak! Vadászok járnak közöttünk!